Megújulásunk támogatója:  

Szabadszavas keresés

Találatok

A füleki vár május 1-jétől ismét tárt kapukkal várja a látogatókat és a Vármúzeum igazgatása alá tartozó Városi Honismereti Múzeum és Nógrádi Turisztikai Információs Központ is nyitva tart.

927_20210129_10323797.jpgMárcius 27-én született II. Rákóczi Ferenc, s az eredeti tervek szerint ezen a napon adták volna át szülőházát, a teljes körűen felújított borsi várkastélyt.

A volt döblingi elmegyógyintézet, Széchenyi István gyógykezelésének és halálának bécsi helyszíne lett a 2020-ban legtöbbször felkeresett adatlap a Határeset adatbázisában.

Bár a Határeset-program csak 2011 késő tavaszán lett nyilvános, az első adatlapunk napra pontosan egy évtizede készült el és került bele az adatbázisba. 

927_20201030_17503055.jpg

A civil társadalom ereje képes egy középkori templom megmentésére is – Szlovákiában. A henckói Mindenszentek-templom felújításáról David Raška, a Gótikus Út Egyesület tagja írt olvasóinknak beszámolót.

Szombaton három szlovákiai járás középkori templomaiba várják az érdeklődőket a Felvidék talán legsikeresebb civil műemlékes mozgalma szervezésében.

Komoly falmaradványok kerültek elő az idei feltárási évad során az egresi ciszterci templom szentélyéből. Egyre biztosabb, hogy korábban helyesen azonosították II. András király és második felesége sírhelyét.

Bár mostanság senkit sem biztatnánk dalmáciai utazásra – se –, lesz nyár járvány nélkül is, és érdemes felidézni, hogy Horvátország tengerparti városai, köztük Zára, vagyis a középkori dalmát királyság milyen szerepet játszott a magyar történelemben.

927_20200624_18155648.jpgLosoncon a tavaszra tervezett városnéző séták a járvány miatt elmaradtak, ezért a korlátozások feloldása után az első séta június 28-án vasárnap délután kettőkor kezdődik.

Ha valaki december 24-én egyszerre sprirituális és esztétikai élményre vágyik, bátran induljon a felvidéki Pelsőcre, a Bebek-család hajdani templomába, amelynek volt szentélyében Krisztológiai ciklus gyönyörködtet.

Bár viszonylag szerények a közvetlen magyar vonatkozásai a stájer nagyvárosnak, mégis érdemes „magyar szemmel” fürkészni látnivalóit, utcáit, különösen a Karácsony közeledtével.

927_20190324_18035461.jpgHa nem is restaurált valójukban, de ismét láthatjuk Szent Borbála és Szent Apollónia alakját a felvidéki zselízi templom szentélyének északi falán. A feltételezések szerint lehetnek még ismeretlen középkori falképek az épületben.

A templom falszerkezete sok helyen a megsemmisülésig korhadt, gombásodott. A legnagyobb kárt 1982-ben okozták, amikor az épület tölgygerenda falazatát cementhabarccsal vastagon bevakolták. A mostani helyreállítást a Teleki László Alapítvány szervezte a Rómer Flóris Terv keretében.

927_20180923_10003180.jpgEgy dalmáciai vár, az ugyancsak gyakori nevű Novigrad őrzi a középkori magyar történelem egyik shakespeare-i ívű és drámaiságú eseménysorának az emlékét. Bár Zárától alig fél órás autóútra van, kevesen szánnak rá időt nyaralásuk során.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180807telekikiallitas/ciml.jpgA határon túli magyar műemlékek felújítását mutatja be a Teleki László Alapítvány Ideje az építésnek című kiállítása a Táncsics utcában.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180518fulekjaratok/ciml.jpgSzombaton késő délután, immár kiállítással nyitják meg a füleki vár alatt nyíló légoltalmi folyosókat, amelyeket januárban már nagy sikerrel mutattak meg.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180322kolozsvarszentmihaly/ciml.jpgKolozsvár emblematikus műemlékét húsvét után kezdik felújítani, s 2021 őszéig jobbára zárva lesz a látogatók előtt. Lássuk, mit nem láthatunk több mint negyven hónapig.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171231hatareset2017/ciml.jpgAz eszéki erőd, a zenggi Nehaj-vár és Traianus dunai hídjának maradványai voltak idén a leglátogatottabb adatlapok a Határeset adatbázisában.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170930felvidekpostaut2/ciml.jpgBethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben felháborodott azon, hogy a levele Kassáról hat nap alatt ért Pozsonyba - folytatjuk utunkat a Felvidéki postaúton.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170924postaut1/ciml.jpgA három részre szakadt Magyarország korában az ország legfontosabb útvonala volt. A biztonságos postaút Pozsonyt kötötte össze Kassával – az első részben Túrócszentmártonig járjuk be.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170205aquileialovas/ciml.jpgMég ha nem is kalandozó magyar harcos nyilaz hátrafelé az altemplom falképén, Aquileianak az egyetemes történelemben fontos, a magyarban pedig epizódszerepe van.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20161016hataresetnin/ciml.jpgA horvát identitás egyik legfontosabb helyszíne. Nin, magyar nevén Nóna a királyság központja volt, egész addig míg a magyarok több mint kilencszáz éve meghódították a Tengermelléket.