Megújulásunk támogatója:  

Krasznahorka: két évig még biztos várni kell

A Szlovák Nemzeti Múzeum 2023 őszén szeretné megnyitni Krasznahorka várának legalább egy részét a látogatók előtt. Ehhez arra van szükség, hogy jövő nyáron már meginduljon a kivitelezés a várban és a környezetében is.
A Szlovák Nemzeti Múzeum 2023 őszén szeretné megnyitni Krasznahorka várának legalább egy részét a látogatók előtt. Ehhez arra van szükség, hogy jövő nyáron már meginduljon a kivitelezés a várban és a környezetében is.

Tavasszal lesz egy évtizede, hogy kigyulladt Krasznahorka vára: 2012. március 10-én szombaton két kiskorú gyerek cigarettázni akart a vár melletti hegyoldalon. A fű lángra kapott, a kavargó szikrák kisvártatva elérték a zsindelyeket. Délután fél kettő előtt kapták a tűzoltók az első telefonhívást, késő délutánig oltottak, ám a tűz másnap feléledt, a teljes tetőszerkezet megsemmisült, egy helyütt a mennyezet is beszakadt. A tűzvész híre túljutott a szlovák határon, egyre másra ígértek segítséget, a szlovák kulturális miniszter pedig azt hangoztatta, hogy fél éven belül ismét megnyitják a várat.

Részben ennek az ígéretnek isszák még most is a levét a szakemberek szerint. A politika bátran ígért, azonban az a hozzáértők számára már az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy ezt lehetetlen betartani. A károk felmérése után 2012 októberében kezdődött el a helyreállítás, amit akkor három szakaszra terveztek. Ekkor állították fel a látképet a mai napig meghatározó darut is. Az első szakasz azonban nagyon lassan haladt, a civilek tüntettek, Krasznahorka – mármint a település – lakossága pedig csendes tiltakozást rendezett a tűzvész ötödik évfordulóján. A vár – ha lélegeztetőgépen is – de működni kezdett: ugyan a látogatók nem léphettek be, de 2017-ben a kriptájában helyezték örök nyugalomra az Egyesült Államokban elhunyt Elizabeth Olgyai Andrássy grófnőt az ősei közé.

A kulturális tárca 2017-ben végül szerződést bontott az addigi főtervezővel és a felújítási projektet mindenestül megkapta a Szlovák Nemzeti Múzeum (a krasznahorkai vár a Betléri Kastélymúzeumhoz tartozik).

Ez valamilyen szinten újrakezdést is jelentett, hiszen új terveket kellett készíteni, már csak azért is, mert az eredeti várfelújítás egy komplex programmá nőtte ki időközben magát. Így a ma is érvényes tervek szerint átépítik a vár alatti parkolót, lesz látogatóközpont, új sétány a várdomb alatt és több a turisták kényelmét szolgáló épület is elkészül. Létesítenek egy új buszparkolót, felújítják a várhoz vezető autóutat, illetve egy új út is lesz a túlsó oldalon a tűzoltóság számára. Közben folyt a kutatás is, mind a levéltárakban, mind a helyszínen, ahol falkutatásra és régészeti feltárásra is sor került. Nyolcszáz műtárgyat restauráltak, ezek gyakorlatilag készen állnak arra, hogy a kiállításokban láthassa őket a nagyközönség.

A 2018-as, majd 2020-as kormányváltás sem gyorsította az eseményeket, hiszen a kulturális tárcánál is váltották egymást az emberek, akiknek „bele kellett tanulniuk” a krasznahorkai felújítás részleteibe, hogy átláthassák a feladatot.

Branislav Panis, a Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgatója még tavasszal azt nyilatkozta, hogy 2023. október 10-én akarják átadni a látogatóknak az alsó és középső várat. A felsővár átadására és a benne berendezett kiállítás megnyitására 2024-ben kerülhet sor. Ennek a betartásához azonban az kell, hogy sikeresen befejeződjön a közbeszerzési eljárás, és 2022 nyarán már elkezdődhessen az érdemi kivitelezés, amelynek első szakasza egy „nagytakarítás” lesz a vár környezetében.

Mivel Szlovákiában kifejezetten erősnek számít a műemlékvédelem, nemhogy nem épül semmi korábban megsemmisült elem vissza, de elbontják a 20. század második felében készült kiegészítéseket is és szigorúan a vár 20. század eleji állapotát állítják vissza – ezt még az Andrássyak kezdeményezték, így ezt tekintik hitelesnek a szakemberek.

Krasznahorka vára nem csupán a szlovák kulturális élet szintjén fontos, de talán még érzékenyebb téma a magyarok számára. Az egykori királyi Magyarország legépebben, berendezésével együtt megmaradt vára jelképe lett a kuruc múltnak, sőt a trianoni traumának is, s feltehetően a tűzvész tizedik évfordulóján indulatokat ébreszt majd, hogy még mindig nem végeztek a felújításával.

 

Fotó, szöveg: Kovács Olivér

2021.09.30

Képgaléria a cikkhez

13

Kapcsolódó határon túli objektum a Határeset adatbázisából



Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (3) alsóvár (2) Andrássy-család (1) antropológia (1) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (5) Aquincumi Múzeum (13) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (15) átadás (1) Ausztria (1) avarok (4) Bálint Marianna (1) barokk (1) Bebek (1) bemutatás (3) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) Brigetio (1) BTM (10) budai vár (5) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (18) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (9) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (4) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) drón (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (4) előkészítés (1) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (3) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (1) falkép (8) falkutatás (5) falukutatás (1) famaradvány (1) Fejérdy Tamás (1) fellegvár (1) feltárás (48) feltárás (1) felújítás (32) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (2) földrengés (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (5) FUGA (1) füleki vár (5) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (2) Gödöllői Királyi Kastély (2) Görgei (1) gótika (1) Gótikus út (3) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (6) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (29) határon túl (1) határon túl (25) Helikon (1) helyreállítás (12) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglaló (1) honfoglalók (4) Horvátország (3) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) ICOMOS (10) ICOMOS-díj (1) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (3) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (1) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (4) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (15) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (4) királysír (10) királytemetkezés (12) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) kivándorlás (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (6) Komor Marcell (1) KÖN (2) konferencia (1) Konok Tamás (1) könyv (1) könyvbemutató (2) korona (2) Kovács Olivér (1) középkor (4) Közkincs-kereső (3) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (3) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kút (1) kutatás (10) kútház (1) kvíz (1) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (1) légifotó (1) legolvasottabb (1) lelet (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) magazin (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Magyar Régész Szövetség (1) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (9) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) migráció (1) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) mozaik (2) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (4) műemlékvédelem (16) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (8) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (3) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (2) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (8) Népi Építészeti Program (7) népi műemlék (13) népvándorlás (2) nógrádi vár (1) Novigrad (1) Óbudai Kult. Éj (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (4) Paszternák István (1) Példaadó műemlékgondozásért díj (1) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (5) Pulszky Társaság (1) Ráday Mihály (1) Rákóczi (1) református templom (3) régészet (18) Régészet Napja (1) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (8) rendezvény (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (9) Rezi Kató Gábor (1) rom (1) Római Fesztivál (1) római kor (5) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (4) romkert (2) romkonzerválás (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) Sibrik-domb (1) Sine Metu (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) szülőház (1) tájház (1) tájrégészet (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (16) település (2) temetkezés (4) temető (6) templom (5) templom (3) templomrom (1) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (4) Tóth Zsolt (1) tűzvész (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Kálmán (2) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (4) vármúzeum (3) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (3) víz alatti régészet (2) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Wittinger Zoltán (1) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (1) Zrínyiújvár (1) zsinagóga (1)