Szinte észrevehetetlen a legészakibb magyar várkastély
1920-ban, a trianoni döntéssel szétdarabolták az egykori történelmi Magyarországot. Az északi területei, amelynek csak egy része a Felvidék, a frissen megalapított Csehszlovákiához kerültek, azonban a két legészakibb megye, Árva és Szepes egy részének a birtoklására igényt tartott (már az első világháború vége óta) Lengyelország is. Itt végül külön békeszerződés született, amelynek az értelmében Lengyelországhoz csatoltak az egykori Magyar Királyságból 589 négyzetkilométert, 14-14 települést a két vármegyéből.
Ez a kis történelmi összefoglaló feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az ember értse, hogyan lehetséges, hogy Dél-Lengyelországban még mindig szembejön vele a magyar történelem. Nedec település és a felduzzasztott Dunajec partján álló vára viszonylag ismert a látogatók előtt (mint a legészakibb magyar vár), ám azt már kevesebben tudják, hogy ha az ember észak felé folytatja az útját, még mindig a történelmi Magyarország egykori területén jár. Még több mint 12 kilométert autózhatunk, mire Frigyesvágására (lengyel nevén Frydman) érünk: ez már valóban az egykori határtelepülés, a tőle északra folyó Bialka túlpartja már Kis-Lengyelország része volt (már amikor volt Lengyelország).
Mind Nedec, mind Frigyesvágása amellett a középkori eredetű út mellett fekszik, amely összekötötte a mai Magyarország területét a Szepességen keresztül Krakkó térségével. Egykor jelentős volt itt az áruforgalom: például tokai bort vittek északra, amelynek tárolására, palackozására jókora pincét is építettek Frigyesvágásán. A kereskedelem pedig jó pénzt hozott: a településen álló, 14. századi eredetű gótikus, majd késő reneszánsz stílusban átépített Szent Szaniszló plébániatemplom is bizonyítja, hogy az itt élőknek volt mit a tejbe aprítaniuk.
A templom tengelyében, attól alig százötben méterre, a 14. század első felében építette fel a település első várát, várkastélyát az akkor birtokló Bercewiczy-család. Ennek a maradványait azonosították a ma álló épület pincéjében, eszerint egy lakótorony volt. A 16. század végén a végén a település a Palocsay Horváth-család birtokába került, akik a nedeci várral egy időben a frigyesvágásit is átépítették és eltérő funkciót kaptak. Míg a nedeci továbbra is határvárként szolgált (szemben vele, a Dunajec túlpartján állt Csorsztin, a lengyelek határvára), addig a frigyesvágási inkább lakó- és kényelmi funkciót kapott. A mai tömege azonos ezzel a 16. század végén született várkastéllyal: négyzetes alaprajz (nagyjából 25-ször 15 méteres), a négyből két sarkon egy-egy torony. Ami azóta eltűnt, az a díszes reneszánsz attika, az eredeti tető, s a pazar díszítőelemek, amiket pontosan ismerünk, hiszen a várkastély még a 19. században, vagyis a fotográfia megszületése után is eredeti pompájában – még ha hanyatló állapotban is – állt.
A 19. század közepétől azonban több tulajdonosváltást is megélt, s az állapota egyre romlott. Végül 1918-ban az akkori tulajdonos visszabontatta a reneszánsz díszítőelemeket, épületrészeket, az épület új tetőt kapott, s ezzel elveszítette értékei többségét. Ma is magántulajdonban van egyébként, az állapota nem a legjobb, s nem is látogatható.
Bár így a legészakibb egykori magyar várkastély szinte láthatatlanná vált, a lengyel Szepes- és Árva sok-sok épített emléket kínál, ezek adatlapjai megtekinthetők a Határesetben, s érkezik majd egy összefoglaló cikk is róluk.
Fotó, szöveg: Kovács Olivér
