Megújulásunk támogatója:  

Kastélyuk mesél izgalmasan az Andrássyakról

Basics Beatrix és Július Barczi Betlér és az Andrássyak című könyve több szempontból is rendhagyó munka, amely akár a felkészülést is segítheti egy valóban értő felvidéki utazáshoz.
Basics Beatrix és Július Barczi Betlér és az Andrássyak című könyve több szempontból is rendhagyó munka, amely akár a felkészülést is segítheti egy valóban értő felvidéki utazáshoz.

A betléri Andrássy-kastély a történelmi Magyarország legszerencsésebb épületei közé tartozik. A második világháborúban, illetve azt követően egyáltalán nem esett bántódása, a benne őrzött tárgyakat az utolsó kiskanáltól az ágyneműkön át a könyvtárig megkímélték. A kastély gondnoka még azt is elérte, hogy a Krasznahorkai várral együtt több mint egy évig orosz katonák őrizzék. Az ötvenes években ugyan felmerült, hogy szakközépiskolát létesítsenek benne, azonban a tervet sikeresen megtorpedózták a település vezetői. Így a kastély és a parkja (bár ezt jelentősen megcsonkították) tulajdonképpen a turizmus ébredéséig Csipkerózsika-álmot alhatott, azonban már az ötvenes évektől kezdett spontán módon múzeummá válni. Nem csupán páratlanul egyben maradt, de a gyűjteményének teljes megismerése várat is magára, hiszen a könyvtár katalogizálása jelenleg is folyik, s néhány éve egy addig ismeretlen ősnyomtatványt is találtak a korábban tizenötezer kötetre becsült anyagban. 2016-ban pedig egy bútor rejtett fiókjában bukkantak a többi között egy 15. századi hóráskönyvre.

Aligha van tehát autentikusabb helyszín, amely segítségével bemutatható az azt évszázadokon át birtokló Andrássy-család. Basics Beatrix és Július Barczi így nem egyszerű családtörténetet írt (abból is elsősorban a 19. századra koncentrálva), hanem az épületet, sőt a família más rezidenciáit is bemutatja a Martin Opitz Kiadó gondozásában megjelent műben. A végeredmény így műfaját tekintve ugyan nehezen meghatározható alkotás, azonban talán éppen ezért roppant szórakoztató, tulajdonképpen vigyázni kell vele, hogy ne egy falatra igyekezzen bekebelezni az olvasó. Érdemes inkább többször visszatérni hozzá, hiszen a család- és kastélytörténet mellett nagyon sok idézet, korabeli újságcikk tarkítja, vagyis észre sem vesszük, hogy milyen sok adathoz jutunk hozzá. A családtagok és a betléri kastély kapcsolata pedig sajátosan intimmé teszi a történetet.

A színes szöveg mellett fontos említést tenni a hasonlóan változatos képanyagról. Szép az archív képekből a válogatás (sokukat a kor legnagyobb fotográfusai készítették), a modern anyag pedig igényesen kivitelezett munka, amivel kiemelkedik a mai könyvkiadás mezőnyéből.

Az akár útikönyvként is forgatható Betlér és az Andrássyak című könyv a Martin Opitz Kiadótól szerezhető be.

 

Írta: Kovács Olivér

2022.02.23

Képgaléria a cikkhez

6

Kapcsolódó határon túli objektum a Határeset adatbázisából



Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (3) állapotjelentés (3) alsóvár (2) Andrássy-család (2) antropológia (1) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (7) Aquincumi Múzeum (17) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (17) átadás (2) Ausztria (1) avarok (4) Balassa Bálint Múzeum (1) Bálint Marianna (1) barokk (1) Báthori (1) Bebek (1) bemutatás (3) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) Brigetio (1) BTM (17) budai vár (5) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (23) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (10) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (4) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) drón (2) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (5) előkészítés (1) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (3) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (2) falkép (9) falkutatás (7) falukutatás (1) famaradvány (1) Fejérdy Tamás (1) fellegvár (1) feltárás (52) feltárás (1) felújítás (35) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (3) földrengés (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (5) FUGA (1) füleki vár (6) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (2) Gödöllői Királyi Kastély (2) Görgei (1) gótika (2) Gótikus út (3) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (6) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (33) határon túl (1) határon túl (29) Házsongárd (1) Helikon (1) helyreállítás (14) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglaló (2) honfoglalók (5) Horvátország (3) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) ICOMOS (13) ICOMOS-díj (4) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (3) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) jáki templom (3) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (1) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (4) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (21) kincs (1) kincslelet (2) királyi palota (5) királysír (11) királytemetkezés (13) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) kivándorlás (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (6) Komor Marcell (1) KÖN (2) konferencia (1) Konok Tamás (1) könyv (2) könyvbemutató (3) korona (2) Kovács Olivér (1) középkor (4) Közkincs-kereső (4) Közlekedési Múzeum (1) közösségi régészet (1) Krasznahorka vára (1) Kulturális Örökség Napjai (3) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kút (1) kutatás (13) kútház (1) kvíz (2) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (2) látványsétány (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (2) légifotó (2) legolvasottabb (2) lelet (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) magazin (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (4) Magyar Régész Szövetség (1) Máré-vár (1) Martin Opitz Kiadó (1) Mátyás Király Múzeum (10) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) migráció (1) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) mozaik (2) műemlék (12) Műemlékek Ideiglenes Bizottsága (1) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (7) műemlékvédelem (19) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (8) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (4) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (2) Nagy Gergely (3) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) Nemzeti Vár- és kastélyprogram (1) népi építészet (8) Népi Építészeti Program (7) népi műemlék (13) népvándorlás (3) NÖF (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) Óbudai Kult. Éj (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (5) Paszternák István (3) Példaadó műemlékgondozásért díj (1) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (5) Pulszky Társaság (1) Ráday Mihály (1) Rákóczi (1) református templom (3) régészet (20) Régészet Napja (1) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (8) rendezvény (5) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (10) Rezi Kató Gábor (1) rom (1) Római Fesztivál (1) római kor (6) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (4) romkert (2) romkonzerválás (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) Sibrik-domb (1) Sine Metu (1) sírbolt (1) síremlék (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szepesség (1) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) Szigetvár (1) szkíták (2) szobor (1) szülőház (1) tájház (1) tájrégészet (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (16) település (2) temetkezés (5) temető (7) templom (3) templom (5) templomrom (1) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (4) Tóth Zsolt (1) tűzvész (2) váci vár (1) vajdaság (1) vár (8) Varga Kálmán (2) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (5) vármúzeum (6) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (3) víz alatti régészet (2) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Wittinger Zoltán (1) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (2) Zrínyiújvár (1) zsinagóga (1)


Kapcsolódó cikkek

Néhány napja újabb ősnyomtatványra, azaz a 15. század végéről származó iratra bukkantak a betléri kastély könyvtárában. Az Andrássyak egykori rezidenciája még hetven év elteltével sem fedte fel minden titkát.
A szakemberek sem nagyon értik, miként maradhatott tökéletes épségben a huszadik század második felében a felvidéki betléri kastély. Néhány ottani műtárgyat hamarosan a gödöllői kastélyban mutatnak be az érdeklődőknek.