Megújulásunk támogatója:  

Határeset: 2022-ben ismét Döblingbe vezetett az út

Tömegpszichológiai elemzésért kiált a tény, hogy 2022-ben a volt Döblingi elmegyógyintézet – Széchenyi István és Semmelweiss Ignác halálának helyszíne – adatlapját keresték fel legtöbben. Szinte már szokás szerint.
Tömegpszichológiai elemzésért kiált a tény, hogy 2022-ben a volt Döblingi elmegyógyintézet – Széchenyi István és Semmelweiss Ignác halálának helyszíne – adatlapját keresték fel legtöbben. Szinte már szokás szerint.

Egy győzelem önmagában persze nem lenne meglepő, azonban a volt Döblingi elmegyógyintézet adatlapja elkészülte óta roppant népszerű, ráadásul tavaly és tavalyelőtt is a leglátogatottabb lett a Határeset adatbázisának több mint négyezer adatlapja között. Volna tehát miből választani, azonban ez a gyászos emlékű bécsi helyszín letaszíthatatlannak tűnik a képzeletbeli trónról. Győzelmét némiképp magyarázza, hogy az év során március 15-én volt kiugró látogatottsága, ez a dátum azonban a remény szimbóluma kellene, hogy legyen, míg Döbling – Széchenyi István és Semmelweiss Ignác halálának helyszíneként – a kilátástalanságé.

Nem kevésbé gyászos a második legtöbbször felkeresett adatlap: az aradi vértanúk emlékműve és sírboltja Aradon. Ez egyébként az első adatlap, ami elkészült és felkerült az adatbázisba 2010. december 23-án, s évről évre a leglátogatottabb adatlapok élbolyában van.

Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy elég a magyarsághoz kötődő tragikus helyszínekkel törődnünk, azonban a harmadik leglátogatottabb adatlap, a németi református templom Szatmárnémetiből már kissé árnyalja a képet. A dobogóról épphogy lecsúszva, negyedikként az abbáziai Andrássy-villa követi (ahol Andrássy Gyula gróf hunyt el 1890-ben). Ötödik a ljubljanai Hármas híd, amit sorrendben Rovinj Szent Eufémia-temploma, a spliti Nini Gergely püspök szobor, a királykai Görgey-alagút, a bihari földvár, majd tizedik helyen a pártosfalvai Matzenauer-kastély követ.

Ez lenne tehát a tízes lista, azonban még rengeteg adatlapot kerestek fel akár több százan a Határeset adatbázisában. 2023-ban tovább gyarapodik az adatlapok száma, tartsanak velünk az új esztendőben is!

 

2022.12.29

Kapcsolódó határon túli objektum a Határeset adatbázisából



Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adatlap (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (3) állapotjelentés (3) almádi monostor (4) alsóvár (2) AmfiFeszt (1) Andrássy-család (2) antropológia (2) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (12) Aquincumi Múzeum (23) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (3) Archaeolingua Alapítvány (1) arcrekonstrukció (1) Árpád-ház (1) Árpád-kor (1) ásatás (20) átadás (2) Ausztria (1) avarok (4) Balassa Bálint Múzeum (1) Bálint Marianna (1) barokk (1) Báthori (1) Bebek (1) bemutatás (3) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (2) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) Brigetio (1) BTM (24) budai vár (5) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (28) búvárrégészet (2) Buzás Gergely (14) Buzás Gergely (1) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (2) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (4) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) domonkos kolostor (1) drón (2) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (6) előkészítés (1) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) erőd (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (4) Év háza (1) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (2) falkép (9) falkutatás (7) falukutatás (1) famaradvány (1) Fejérdy Tamás (1) fellegvár (1) feltárás (1) feltárás (60) felújítás (36) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (2) Floralia (3) földrengés (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (5) FUGA (1) füleki vár (6) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (2) Gödöllői Királyi Kastély (2) Görgei (2) gótika (3) Gótikus út (4) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (9) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (39) határon túl (1) határon túl (35) Házsongárd (1) Helikon (1) helyreállítás (17) helytartói palota (1) Henszlmann Imre-díj (1) Herman Ottó Múzeum (2) Hőnel Béla (1) honfoglaló (2) honfoglalók (5) Horvátország (3) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) ICOMOS (14) ICOMOS-díj (5) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (3) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) jáki templom (3) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (2) játékkatona (1) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (4) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (2) kiállítás (31) kincs (1) kincslelet (2) királyi palota (6) királysír (11) királytemetkezés (14) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) kivándorlás (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (6) Komor Marcell (1) KÖN (3) konferencia (1) Konok Tamás (1) könyv (4) könyvbemutató (3) korona (3) korona (1) Kovács Olivér (1) középkor (4) Közkincs-kereső (5) Közlekedési Múzeum (1) közösségi régészet (1) Krasznahorka vára (1) Kulturális Örökség Napjai (4) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kút (1) kutatás (16) kútház (1) kvíz (2) Láng Orsolya (3) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (3) látványsétány (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (3) légifotó (4) legolvasottabb (2) lelet (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) magazin (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (7) Magyar Régész Szövetség (1) Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat (1) Máré-vár (1) Martin Opitz Kiadó (1) Mátyás Király Múzeum (12) Memento Park (1) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) migráció (1) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) mozaik (2) műemlék (12) Műemlékek Ideiglenes Bizottsága (1) műemlékem.hu (2) műemléki világnap (7) műemlékvédelem (22) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (8) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (6) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (2) Nagy Gergely (3) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (4) Nemzeti Vár- és kastélyprogram (1) népi építészet (9) Népi Építészeti Program (8) népi műemlék (14) népvándorlás (3) NKA (2) NÖF (1) nógrádi vár (1) normann (1) Novigrad (1) Óbudai Kult. Éj (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) önkormányzat (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (4) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (2) Palotajátékok (1) pályázat (6) Paszternák István (3) Példaadó műemlékgondozásért díj (1) pénzverés (1) Pétermonostora (2) pincerendszer (1) posta (3) premontrei (5) Pulszky Társaság (1) Ráday Mihály (1) Rákóczi (1) református templom (4) régészet (24) Régészet Napja (1) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (8) rendezvény (9) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (10) Rezi Kató Gábor (2) rom (1) Római Fesztivál (1) római kor (7) román kor (1) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (5) romkert (2) romkonzerválás (4) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) Sibrik-domb (2) Sine Metu (2) sírbolt (1) síremlék (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent László (1) Szent Margit (2) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szepesség (2) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) Szigetvár (1) szkíták (2) szobor (1) szolnoki vár (1) szülőház (1) tájház (1) tájrégészet (1) tanösvény (2) tatárjárás (2) Teleki László Alapítvány (18) település (2) temetkezés (6) temető (8) templom (5) templom (3) templomrom (2) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (4) Tóth Zsolt (1) tűzvész (2) váci vár (1) vajdaság (1) vár (9) Varga Kálmán (3) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (6) vármúzeum (9) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (2) viking (1) világkiállítás (1) Világörökség (3) víz alatti régészet (2) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Wittinger Zoltán (1) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (2) Zrínyiújvár (1) zsinagóga (1)


Kapcsolódó cikkek

A volt Döblingi elmegyógyintézet újrázott, azaz 2020 után 2021-ben isennek az épületnek az adatlapját keresték fel legtöbbször a Határeset látogatói. A második helyezett szintén egy ismert magyar politikus halálának a helyszíne, csak épp az Adriai tenger partján.
A volt döblingi elmegyógyintézet, Széchenyi István gyógykezelésének és halálának bécsi helyszíne lett a 2020-ban legtöbbször felkeresett adatlap a Határeset adatbázisában.
Egy több mint ezer éves, ma is álló templomot, egy délvidéki erődöt és egy elmegyógyintézetet kerestek, s nyitottak meg legtöbbször a Határeset csaknem négyezer önálló adatlapja közül portálunk látogatói 2019-ben.
Az eszéki erőd, a zenggi Nehaj-vár és Traianus dunai hídjának maradványai voltak idén a leglátogatottabb adatlapok a Határeset adatbázisában.
Klissza várának, a necpáli kastélynak és egy pozsonyi temetőnek az adatlapját nézték meg legtöbbször 2016-ban.
Elsősorban templomok, temetők érdekelték a Határeset adatlapjait olvasókat. Vár csupán a hatodik lett.