Megújulásunk támogatója:  

Nagy Szent Vazul görögkatolikus fatemplom



Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 52,669'
Hosszúság (lon):
E 22° 17,967'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 2
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
A falutól délnyugatra emelkedő domb tetején, a temetőben
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Kisgereblyés görögkatolikus fatemploma a 18. század közepén épült, a talán leginkább tisztelt keleti egyházbeli szent, Nagy Szent Vazul tiszteletére.

A három nagyobb térből álló templom ennek megfelelően három építészeti tömegből áll össze. Zsindellyel fedett, kontyolt nyereg tetejének két gerincvégén egy nagyobb, illetve egy kisebb huszártorony emelkedik, kagymasisakkal, csúcsaikon kovácsolt vas hármas keresztekkel. A nagyobbik toronyban három harangot találunk. Az egyik készítésének ideje ismeretlen, míg a másik kettőt 1796-ban öntötték.

A templom legkiemelkedőbb értéke a hajót és a szentélyt elválasztó, 1794-ben készült képfal (ikonosztaszion). Az első, legfontosabb képsorban találjuk Szent Miklós, Theotokos (Hodigitria), a Tanító Krisztus, illetve Nagy Szent Vazul festményét. Az uldalsó két ajtónak (diakónus kapuk) nincsenek ajtószárnyai. A középen található, ún. király kapun az itt megszokott négy evangélista ill. az angyali üdvözlet helyett Jessze fája (tkp. Krisztus családfája) ábrázolás található, 10 medallionnal. A második képsorban az Utolsó vacsora ábrázolását találhatjuk. A harmadik sorban apostolok képei találhatóak, középen a Főpap Krisztus ikonja látható. A negyedik sorban próféták képei láthatóak, legfelül pedig kereszt.

2000-ben a templom külsejét felújították. 2003-ban az ikonosztáz öt ikonját ellopták. Ezek a nem megfelelő kezelés miatt meg is sérültek, restaurálásra szorultak.

A leírás adatainak és képeinek forrása: www.drevenechramy.sk
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2021-10-13 20:53:23
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.