Megújulásunk támogatója:  

Szent Mihály Arkangyal görögkatolikus fatemplom




Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 49,505'
Hosszúság (lon):
E 22° 21,429'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 2
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
A falu északi szélén lévő temetőben
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Az Éralja faluban 1836-ban, Szent Mihály arkangyal tiszteletére épült, görögkatolikus fatemplom egyike Kelet-Szlovákia legkisebb, ilyen épületeinek.

Az alacsony kő alapra emelt templom tömege hármas tagolású: keskeny szentély, egy nagyobb hajó és nyugaton egy kis, negyszögű narthex alkotják belső tereit.

A templom zsindellyel fedett nyeregtetejének gerincvégein egy kisebb, ill. egy nagyobb, hagymakupolás huszártorony áll. A sisakok csúcsain kovácsolt vas hármaskeresztek találhatóak. Mivel ezek a tornyok is igen kis méretűek, szükség volt egy különálló harangtorony felépítésére is a templom közelében. A harangtorony igen egyszerű, deszkázott oldalú. hasáb alakú építmény, nyitott harangszinttel és zsindelyezett gúlasisakkal.

A templom berendezésének legfőbb eleme a hajó és a szentély közötti képfal (ikonosztaszion), ami itt, a kis méretekből adódó helyhiány miatt atipikus kialakítású. Érdekessége pl. hogy a megszokott 2 helyett itt csak 1 db diakónus kapu található. Helyhiány miatt az ikonosztázról hiányzik továbbá a próféték sora, ill. a keresztre feszítés jelenet. A festett ikonok stílusa erősen a nyugati művészet hatása alatt áll, így tulajdonképpen nem is beszélhetünk itt tradícionális ikonokról. Az ikonok első, legfontosabb sora Szent Miklóst, Theotokost, A Tanító Krisztust és Szent Mihály arkangyalt, a templom védőszentjét ábrázolja. A király kapun az Angyali üdvözlet medalionja, ill. a négy evangélista szerepel. A második ikonsor képei nem követik időrendben az egyházi évet. A harmadik, apostoli ikonsor közepén a Főpap Krisztust ábrázolták.

A templomot az 1990-es években részben helyreállították.

A leírás adatainak és fotóinak forrása: www.drevenechramy.sk
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2021-10-14 00:28:07
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.