Megújulásunk támogatója:  

Tornallyay-kúria



Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 25,465'
Hosszúság (lon):
E 20° 19,341'
Védettség van?
nem
Típus:
Kúria, udvarház
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Šafárikova utca, a református templom mellett.
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Az ősi gömöri település, és ennek toronyvára, egyes vélemények szerint már a 10-11. század fordulóján fennállott. Írott források először csak a 13. században említik. Ekkor már létezett az a torony (=vár), melynek tövében a falu kialakult, és amelyről nevét (torony alja) is vette.
A falut az e helyről elnevezett és ezt ősi fészkének tekintő Tornallyay-család birtokolta a középkor és az újkor folyamán, amely itt több ágra szakadva, több (legalább négy) kúriát is létrehozva/lakva élt.

A település központjában, a református templom, illetve a romos, középkori vár mellett áll az egyik, a Tornallyayakhoz köthető kúria. A telken már a középkorban is állott egy kúria, amely a vár felhagyása után, de a fennálló kúria felépülte előtt szolgált a család szállásául. A ma látható, elnyújtott téglalap alaprajzú, földszintes, kontyolt nyereg tetős épület neoklasszicista-eklektikus megjelenésű. Nyilvánvaló azonban, hogy jóval korábban épülhetett, mint azt a mai, a 19-20. századok fordulóján kialakított külsője mutatná: talán 18. századi építmény.

A házon a CSEMADOK által 2000-ben elhelyezett emléktábla hirdeti, hogy 1832-ben e házban élvezte a Tornallyay család vendégszeretetét Kazinczy Ferenc költő és nyelvújító, illetve hirdeti ennek fia, Kazinczy Lajos vértanú honvéd tábornok emlékét, akinek csapatai a szabadságharc idején, 1849. február 14-én a város határában ütköztek meg az ellenséggel.

Az épületet ma óvodaként használják.

A leírás Tököly Gábor: Kastélyok, kúriák, udvarházak Gömörben (Méry Ratio, Somorja, 2004.) c. munkája nyomán készült.
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2013-05-06 18:56:14
 
 

Állapotjelentések

2014.06.19 17:09 ngabi állapot: 5 - koordináta: N 48° 25,464' E 20° 19,375' - egyéb

A felújított kúriában gyermek intézmény kapott helyet

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.

Közeli objektumok

Városháza (0.336 km)
Hámos-kúria (0.959 km)
Hevessy-kastély (1.797 km)
Moesz-kúria (2.016 km)
Dapsy-kúria (2.228 km)