Pétermonostora: kiásták a holtakat is, hogy az életüket védjék

„Néhány év alatt nagyon sok részletet sikerült megtudni a tatárjárásról, vagyis a Magyar Királyságot 1241-42-ben sújtó mongol támadásról. Míg korábban az a nézet élt még a tudományos köztudatban is, hogy a magyarok a muhi csatát, illetve néhány véres ostromot leszámítva alig tanúsítottak ellenállást, mára egyre több régészeti bizonyíték kerül elő arról, hogy igenis igyekeztek megállítani, lassítani a mongol előrenyomulást” - mondta el a Műemlékem.hu Magazinnak Rosta Szabolcs régész, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója, aki az Alföldön több, a korszakhoz, illetve a mongol invázióhoz kötődő lelőhelyet is felfedezett, kutatott már. „Így ma már látjuk, hogy a helyi lakosság nagyon sok helyen igyekezett fegyverrel ellenállni, a településükön bizonyos pontokat megerődíteni, azok védelmébe húzódni. Az ezeknél folyt ádáz küzdelemre utaló leletek is rendre előkerülnek, vagyis nem futottak el és nem is várták karba tett kézzel a végzetüket.”

Bár több ilyen, többnyire a helyi templom körül létesített erődítés, vagyis árok és palánk nyoma is előkerült már – s feltehetően még több fog a csak a közelmúltban elkezdődött szisztematikus kutatás következtében –, nincs egyelőre olyan helyszín, amely kitartott volna a mongol inváziós sereg, vagyis a korszak egyik legütőképesebb katonasága ellen. A helybéli magyarok általános „mozgósítása”, illetve az ilyen kisebb falusi helyeken fellelt nagyszámú fegyverzet viszont arra utal, hogy sokkal militarizáltabb lehetett az Árpád-kor társadalma, mint eddig gondoltuk. A fegyvereket tulajdonképpen háznál tartotta a lakosság és minden településen akadhatott olyan veterán katona, aki irányíthatta az erődítések építését, illetve az ellenállást.

„A Bugachoz közeli egykori Pétermonostora kutatását tizenkét éve kezdtük el. Azonosítottuk a kolostort és a monostor templomát, amelyeknek a romkonzerválására is sor került. Több helyen kutattunk a 12-13. századi mértékkel jókora településen, amely a premontreiek egykori monostora körül terült el” - tette hozzá Rosta Szabolcs. „A mostani szezon során a monostor templomától nyugatra, egy temetőként és térként egyaránt használt területen folytattunk ásatást, ahol egy nagy méretű kettős árok maradványait azonosítottuk. Ezt 1241-ben, a mongol betörés hírére ásták és feltehetően körülvette az egész monostort. A temető sírjai is sérültek közben, a talált csontokat a békeidőben tapasztaltakkal ellentétben nem szedték össze, azok a sírokból kicsúszva az árok oldalában szerteszét hevertek. A saját életük védelme felülírta tehát a kegyeleti szempontokat.”

Az épület erős kőfalai és a nagyméretű árok sem tudta azonban a mongolokat megállítani. Néhány évvel ezelőtt a monostor közelében tömegesen kivégzett gyermeket földi maradványaira bukkantak, akikkel a Pétermonostorát lerohanó katonák végeztek. Lemészárolt kisállatok csontjait is azonosították, a mongolok minden élőt elpusztítottak a településen.

„Az idei ásatási szezon során is nagy mennyiségű állatcsont került elő az árkok alsó betöltéséből” - mondta a feltáró régész. „Az árkok alján heverő, anatómiai rendben lévő fiatal tetemek a pusztítás pillanatát mutatják. Ezek felett közvetlenül helyben feldolgozott maradványok, egy valóságos csontszőnyeg helyezkedett el. Azt feltételezzük, hogy a sok fiatal háziállat levágására, illetve vadállatok elejtésére azért volt szükség, mert egyszerre nagy embertömeget kellett élelmezni és ezzel egészítették ki a szűkössé vált lehetőségeket. Mindez arra utal, hogy a meglévő infrastruktúrát felhasználva, talán itt telelhetett át az egyik mongol seregtest.”