Magazinunk szakmai partnere
a Budapesti Történeti Múzeum:
Budapesti Történeti Múzeum
Magazinunk támogatója: Nemzeti Kulturális Alap

BTM: törökök, pasák, s egy középkori város pusztulása

A főváros területe, elsősorban Buda történetének egy kevéssé ismert szakaszát mutatja be a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának új, Város a fronton című időszaki kiállítása. A tárlat a szerdai megnyitót követően október 15-től látogatható.
A főváros területe, elsősorban Buda történetének egy kevéssé ismert szakaszát mutatja be a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának új, Város a fronton című időszaki kiállítása. A tárlat a szerdai megnyitót követően október 15-től látogatható.

Igazán csaknem két évvel ezelőtt, a Budavár története – A török kor című nagyívű monográfia megjelenésekor, majd olvasása közben szembesültem azzal, hogy mennyire sekélyesek és sztereotípiákra épülőek voltak az addigi ismereteim a város 1541 és 1586 közötti időszakáról. Balkanizálódó város, a középkori épületeket elpusztító, helyükre gyatra minőségű újakat építő törökök, gombamód magasodó minaretek – természetesen ilyen is volt, azonban a valóságnak ezek csak apró szeletei. Papp Adrienn régész és Sudár Balázs történész, a Budapesti Történeti Múzeum kutatói a vaskos könyvben ennél jóval árnyaltabb, részletgazdag képet festettek Budáról, amely részben egészen a visszafoglaló ostromig megőrizte középkori örökségét, ami végül az ágyúk tüzében veszett el végleg.

Mindig érdekes – s olykor sajnos kiábrándító – eredményt szül, ha egy könyvet, különösen egy ilyen részletgazdag, nagyívű kötetet megpróbálnak kiállítássá formálni. Akár a filmeknél: ha a történetvezetés miatt túl sok részletet hagynak el, az alapkönyv rajongói joggal háborognak. Szerencsére a Város a fronton című kiállítás nem esik abba a hibába, hogy túlságosan egyszerűsítene a könnyebb befogadhatóság kedvéért, ugyanakkor a kötet tartalmát sem akarja teljes tartalmában „felmondani”. A kiállítás kurátorai a könyv szerzői, akik remekül érzik, hogy a hatalmas ismeretanyagból mennyit tud befogadni a látogató, a kiállított tárgyanyag pedig nem csupán illusztrációja, de aktív „mesélője” a kiállításnak.

A Buda török korát záró ostrom akkora pusztítással járt, s annyira nem maradt senki, aki az ottmaradt javakért visszatért volna, hogy ami a leomló falak alá, eltemetődött gödrökbe, kutakba került, az ott is maradt a régészeti feltárásokig. Ezek a leletegyüttesek pedig világosan mutatják, hogy Buda valóban egy „frontváros” volt, ahol kelet és nyugat anyagi kultúrája is keveredett egymással. A tárlaton egyébként először láthatja a nagyközönség azt a leletegyüttest, amely a Karmelita felújítása során, a pasák egykori palotájából került elő. Emellett a korábban a Csikós udvarból, illetve a Hadtörténeti Múzeum területén feltárt tárgyegyüttes is megtekinthető.

A jó kiállítás az érzelmekre is hat, s a Város a fronton ilyen. Az utolsó terem jó ötlettel teszi szinte átélhetővé a város 1686-os pusztulását, amikor valóban eltűnt a föld színéről a 14-15. századtól bővült, s az utolsó 145 évben is nagyrészt fennmaradt középkori épített örökség.

 

(A fotóink a tárlat berendezése során, a kiállítás megnyitása előtt 54 órával készültek!)

 

Beszélgetés a még készülő kiállításról Papp Adrienn régész-főmuzeológussal, a tárlat egyik kurátorával a Közkincs-keresőben (2026. szeptember 9.)

Fotó: Szöveg: Kovács Olivér

2026.10.13


Fontosabb kulcsszavak

A kard magyar útja (3) A Kard Napja (2) A kard öt évezrede (2) A kard regénye (14) Aba Sámuel (1) adatlap (3) adókedvezmény (1) ágostonos (1) Al-Duna (1) aláírásgyűjtés (1) állagmegóvás (4) államalapítás (3) állapotjelentés (3) almádi monostor (4) alsóvár (2) AmfiFeszt (1) Andrássy-család (2) antropológia (4) apátság (2) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (33) Aquincumi Múzeum (44) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (4) Archaeolingua Alapítvány (1) archeozoológia (1) arcrekonstrukció (3) Árpád-ház (1) Árpád-kor (1) Arthur király (1) Árva (1) ásatás (45) aszály (1) átadás (4) Ausztria (1) Ausztria (1) avarok (5) B. Szabó János (2) Balassa Bálint Múzeum (2) Bálint Marianna (1) Barbár Napok (1) barbárok (1) barokk (1) Báthori (2) bazilika (1) Bebek (1) Belvárosi plébániatemplom (2) bemutatás (9) bencés (2) Benda Judit (1) Bertók Gábor (1) Beszédes József (1) bezárás (1) BME (1) Bocskai (2) bontás (2) Bortemplom (1) Böszörményi István (1) bővítés (1) Brigetio (1) bronzkor (4) BTM (79) budai vár (7) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (82) Budavár története (1) Buszesz (3) búvárrégészet (4) Buzás Gergely (17) Buzás Gergely (3) Campona (1) Carnuntum (1) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (5) csatatér kutatás (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Csorba László (2) Czoma László (1) Dalmácia (6) Damjanich János Múzeum (1) Déri Múzeum (1) dinoszaurusz (1) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) domonkos kolostor (3) drón (2) Éder Katalin (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (8) előkészítés (1) első világháború (2) ELTE (1) emlékhely (1) emlékmű (2) emléktábla (1) építészet (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Épített Örökség Kollégiuma (2) Erdély (2) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) erőd (3) Erzsébetváros (1) Essegvár (1) Europa Nostra (7) Év háza (1) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (2) falkép (10) falkutatás (9) falukutatás (2) famaradvány (1) Farbaky Péter (1) Fejérdy Tamás (2) fellegvár (2) feltárás (3) feltárás (94) felújítás (1) felújítás (46) Fenékpuszta (2) Fényes Gabriella (2) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (2) Floralia (3) földrengés (1) földvár (3) Ford (1) Forster Központ (3) freskók (5) Frigyesvágása (1) FUGA (1) füleki vár (6) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (2) Göcseji Múzeum (1) Gödöllői Királyi Kastély (4) Görgei (2) gótika (3) Gótikus út (6) Gótikus Út Egyesület (3) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) gyűjtő (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (12) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (63) határon túl (54) határon túl (1) Házsongárd (1) Helikon (1) helyreállítás (20) helytartói palota (3) Henszlmann Imre-díj (1) Herman Ottó Múzeum (5) holokauszt (2) Hőnel Béla (1) honfoglaló (3) honfoglalók (6) Horvátország (5) hun kori (2) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) I. Lajos (1) ICOMOS (25) ICOMOS-díj (10) II. András (1) II. Lajos (1) II. Rákóczi Ferenc (3) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Isztria (1) jáki templom (3) jamnaja (1) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (3) játékkatona (2) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) Kána (1) kaputorony (1) kard (5) Karoling (1) kastély (5) kastélypark (3) katolikus templom (1) Katona József Múzeum (1) kegyhely (2) kelta (3) Kertész Róbert (2) kiállítás (61) kiállítóhely (3) kincs (2) kincslelet (1) kincslelet (3) királyi palota (7) királysír (15) királytemetkezés (18) Kis-Lengyelország (2) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) kivándorlás (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) kőfaragvány (1) KÖH (2) kőkorszak (1) kolostor (11) Komor Marcell (1) KÖN (4) konferencia (4) Konok Tamás (1) könyv (11) könyvbemutató (7) korona (3) korona (1) Kovács Olivér (9) középkor (9) Középpontban a Középkor (1) Közkincs-kereső (8) Közlekedési Múzeum (1) közösségi régészet (3) Krasznahorka vára (1) Kulturális Örökség Napjai (6) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kurgán (2) kúria (1) kút (1) kutatás (23) kútház (1) kvíz (2) L. Simon László (3) labor (1) Laczkó Dezső Múzeum (1) Láng Orsolya (10) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (5) látványsétány (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (6) légifotó (5) legolvasottabb (4) lelet (1) lelőhely (1) Liget Projekt (1) limes (3) Limes-nap (1) Löffler Zsuzsanna (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (2) magazin (2) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (24) Magyar Régész Szövetség (1) Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat (1) Magyarságkutató Intézet (1) Major Balázs (1) Máré-vár (1) Margit-sziget (2) Martin Opitz Kiadó (3) második világháború (1) Mátyás király (4) Mátyás Király Múzeum (17) megalit (1) megemlékezés (1) megnyitás (1) megőrzés (2) megtelepedés (1) Memento Park (1) Memento Park - Szoborpark Múzeum (1) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) migráció (1) MindenKor (1) Mithrász (6) mohácsi csata (4) Molnár István (1) Monarchia (1) Mór püspök (1) Móra Ferenc Múzeum (3) mozaik (3) Mráv Zsolt (1) műemlék (15) Műemlékek Ideiglenes Bizottsága (1) műemlékem.hu (3) műemléki védelem (1) műemléki világnap (11) műemlékvédelem (32) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) múmia (1) műtárgy (1) műtárgy (1) muzeológia (1) múzeum (11) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (7) Múzeumok Majálisa (3) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (4) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (13) Nemzeti Régészeti Intézet (11) Nemzeti Vár- és kastélyprogram (1) neolitikum (2) népi építészet (10) Népi Építészeti Program (9) népi műemlék (15) népvándorlás (5) NKA (10) NÖF (1) nógrádi vár (1) normann (1) Novigrad (1) NRI (2) Óbudai Kult. Éj (1) ókeresztény (2) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) önkéntes (1) önkormányzat (1) online (2) örökségvédelem (1) Örökségvédelem Kollégiuma (4) Orseolo Péter (1) őskor (9) őslény (2) őstörténet (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) paleontológia (1) pálos (5) Palotajátékok (2) pályázat (14) Papp Adrienn (1) Papp Attila (1) Paszternák István (3) Pazirik (1) Pázmány Péter Katolikus Egyetem (2) pecsét (1) Példaadó műemlékgondozásért díj (2) pénzverés (1) Pétermonostora (2) petíció (1) pincerendszer (2) posta (4) premontrei (6) preparátum (1) Pulszky Társaság (1) Puma (1) Puntigán József (1) Ráday Mihály (1) Rákóczi (1) református templom (5) régész (1) régészet (37) Régészet Napja (4) Régészeti Hírügynökség (6) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) régészeti park (2) rekonstrukció (11) rendezvény (22) reneszánsz (2) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (12) restaurátor (1) Rezi Kató Gábor (2) rézkor (2) rom (4) ROM-Vándor (1) Római Fesztivál (1) római kor (17) román kor (2) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (5) romkert (1) romkert (2) romkonzerválás (8) Rosta Szabolcs (1) Sághi Attila (3) Salamon király (1) Salamon-torony (3) Samhain (1) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) séta (1) Sibrik-domb (2) Sine Metu (2) sírbolt (1) síremlék (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) Sudár Balázs (1) szablya (1) szarkofág (2) szarmaták (3) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent István Múzeum (1) Szent László (1) Szent Margit (4) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szepes (1) Szepesség (4) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) Szigetvár (1) Szilas Gábor (1) szkíták (3) Szlovákia (1) szobor (1) Szoborpark (1) szolnoki vár (2) szőregi monostor (2) Szörényi Gábor (1) szülőház (1) tagintézmények (1) tájház (1) tájrégészet (1) Takács Ágoston (2) tanösvény (2) tarsolylemez (1) tatárjárás (3) Teleki László Alapítvány (20) település (2) temetkezés (6) temetkezés (1) temető (14) Temetők az űrből (1) templom (4) templom (6) templomrom (4) Terei György (6) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) tetőszerkezet (1) Tomka Gábor (1) topográfia (1) török (1) török fürdő (3) török kor (8) Tóth János Attila (1) Tóth Zsolt (1) tűzvész (4) Ujváry Tamás (1) UNESCO (2) űrkutatás (1) váci vár (2) vajdaság (1) Vámos Péter (1) vár (1) vár (11) Varga Kálmán (4) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (15) vármúzeum (23) városfal (5) Városliget (1) Várprogram (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (6) viking (1) világkiállítás (1) Világörökség (6) villa (4) Virágos Gábor (3) virtuális rekonstrukció (2) víz alatti régészet (4) vízvezeték (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Wittinger Zoltán (1) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (3) Zrínyiújvár (1) zsidó (1) zsinagóga (1)


Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának új állandó kiállítása, ami a gyűjtemény legszebb középkori kőfaragványait mutatja be. A tárlathoz egy időszaki kiállítás is kapcsolódik.
Utolsó napjaihoz érkezik lassan a Kard magyar útja - Magyar kardok magyar gyűjtőktől című időszaki tárlat a BTM Vármúzeumában. Az augusztus 20-i hét végét követő bezárás után a helyére szeptember közepétől egy állandó kiállítás kerül.
A Magyar Királyságban a 16. század és a 20. század eleje között használt, három magángyűjtő birtokában lévő különleges szablyákból nyílt kiállítás a Budapest Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumban - számolt be a Magyar Távirati Iroda.
Irány a galaxis! – Magyarország és az űrkorszak 1957 – 1983 címmel nyílik kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. A március 4-től látogatható tárlat bemutatja az űrkutatás magyar emlékeit csakúgy, mint azt, hogy mit gondoltak a témáról a korszakban.