Kedves Zsófi! Idő hiányában csak átfutottam az anyagot, így csak az első benyomásaimról tudok számot adni. Nekem egyértelműen a fekete-fehér képek tetszenek, az árvízi sorozat egészen lenyűgözött. Ha előbb látom, biztos, hogy javasoltam volna a Magyar Sajtófotó pályázatra való beküldését, mert szerintem ott is megállná a helyét - igaz, kilógna a sorból, mert ilyen igényesen komponált anyagra ott évekre visszamenően nem volt még példa. A BTM-sorozatban is vannak nagyon ígéretes képek - ebben a műfajban szerintem az a legnehezebb, hogy az ember megtalálja az egyensúlyt a képi szűkszavúság és bőbeszédűség között, és elkerülje a látványosan beállított, instruált szereplőkkel "eljátszatott" jelenetek csábítását. Ebből a szempontból a magam részéről túlmagyarázó jellege miatt mindenképpen kihagytam volna a második képet, ahol a régész és az edénytöredéket megtaláló munkás túlságosan színpadias beállításban jelenik meg. Ez persze csak az én véleményem, de a történet szerintem e kép nélkül is teljesen érthető. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen didaktikus jelenet lefotografálása igen kevéssé életszerű, hiszen igen ritkán fordul elő, hogy egy fotós éppen akkor legyen ott, amikor egy hasonló esemény bekövetkezik. És ezért kényszerül általában kegyes csalásra, hogy utólag eljátszassa a kép kedvéért még a történet valódi szereplőivel is az "eredeti" jelenetet. Számomra az ilyen szituációk bemutatása még akkor is a megrendezettség hatását keltik, ha történetesen "ott és akkor" játszódott le. Olivér tapasztalatból nyilván többet tudna mondani erről a kérdésről, én csak a nézői benyomásomat fogalmaztam meg. A lényeg, hogy egy fotósorozatban is éppen olyan merészen lehet és kell vágni, ahogy Eizenstein óta a filmművészetben szokás. 1. kép: egy munkagép árokkal. 2. kép: egy munkás kéz a cseréptöredékkel. 3. kép: jöhet a régész keze a szakma attribútumaival, stb. Természetesen ekkor is kegyesen "csalunk" és didaktikusan rekonstruáljuk a kép kedvéért az eredeti jelenetet, de részletképek esetén ez nem annyira zavaró, mint egy olyan kép esetében, ahol a munkás és a régész egymással beszélget, és sokkal egyértelműbben "lóg ki a lóláb". Ráadásul kissé feleslegesen, ugyanis ez a képkocka egyáltalán nem mozdítja előre a "filmet". Mert szerintem egy fotósorozatot úgy kell felfogni és főleg elkészíteni, mintha egy film lenne, amely a történet legfontosabb mozzanatait állóképekbe sűrítve jelenítené meg. A képriport azért nehéz műfaj, mert valójában a filmszerű képi narrációval analóg, vagyis a filmrendezői dramaturgiával összeválogatott, emblematikus állóképekkel megvalósított filmszerű történetmesélés műfaja.
[
előzmény
:
(2543)
LaPanteraRosa , 2014-01-12 23:11:30]
|
