A válság mentheti meg Szabadka belvárosát?
„Rossz városépítészeti koncepció mentén halad a városvezetés, ráadásul a befektetésekre is égető szükség van, ezért vált mostanra kaotikussá a helyzet Szabadkán” – mondta el a műemlékem.hu-nak a bácskai város egykori főépítésze. Szabó Zsombor hozzátette: a tervek azzal számolnak, hogy hamarosan 200 ezer lakója lesz a városnak, azonban a szabadkaiak száma nemhogy nőne, de az elmúlt évek tendenciája szerint folyamatosan csökken – jelenleg 150 ezernél is kevesebben laknak Szabadkán és vonzáskörzetében. Az új városrendezési terv, amelyet januárban fogadott el a közgyűlés, s amely az elkövetkező évtizedben lehetőséget adna a belváros múlt századfordulóról származó épületeinek lebontására, hogy a helyükön négy- és ötemeletes iroda-, illetve lakóházak épüljenek, ennek a rossz koncepciónak az eredménye. A területen már a neolitikumban megtelepedtek az emberek az eddig feltárt leletek szerint. Növénytermesztésre ideális a környezet: itt húzódik az alföldi homok és a délvidéki feketeföld határa, melynek mentén mára már jórészt lecsapolt tavak sora alakult ki. Fontos kereskedelmi útvonal is volt kelet és nyugat között. Ugyan az első írásos említése 1391-ből való, Szabadka a 15. századtól vált mind fontosabbá. Mátyás király a Hunyadiak birtokában lévő települést 1464-ban adományozta Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának, aki várat épített Szabadkán. Ennek nyomait ma már hiába keressük, azonban részben ennek a tégláiból épült később az egykori erősség helyén álló ferences rendház és a barátok temploma. A korszakra a ferences templom mellett lévő, sajnos helyenként ugyancsak átépített, ám 15. század végi Kapitányok Háza emlékeztet csupán. Az egykori monarchia virágzó városának azonban ugyancsak balszerencsésen alakult a sorsa Trianon után. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták, amelynek a legnépesebb városa lett – legalábbis egy ideig. A Kárpát-medencével együtt a vasúthálózatot is felszabdalták, így a magyar határtól légvonalban mindössze hat kilométerre lévő Szabadka elszigetelődött. A gyárak, kereskedők tönkrementek, s a hanyatlást az a három háborús év sem tudta megakasztani, amikor 1941 és 1944 között a város visszakerült Magyarországhoz. A világháború után az elmenekült, kitelepített, meggyilkolt magyar, horvát és német lakók házaiba délről költöztettek be új lakosokat: így alakult ki a térségben a szerb többség. Ha most Szabadka legrégebbi – Vuk Karadzicról elnevezett – utcáján sétálunk be a Korzóhoz, lehangoló a látvány. A 19. századi földszintes és egyemeletes épületek java része elpusztult, sok a foghíjtelek, romos tűzfal. Az utcaképet a 20. század második felének jellegtelen, sokemeletes épületei uralják, ahogyan a belváros nagy részén is. A „modern” épületek nem csak a bontások helyén épültek: a belvárost még a világháborúban alaposan lebombázták az angolok. Az utcából kiérve a készülő új színház (és irodakomplexum) vasbeton váza fogad. Az egykori Népszínháznak csupán a korinthoszi oszlopokkal díszített homlokzatát hagyták meg (a tervek szerint az új színház fogadótere lesz), magát az épületet 2007-ben lebontották. „Ekkor mondtam le a főépítészi állásomról, hiszen szégyen, ami történt, a Népszínházat szándékosan hagyták leromlani, hogy lebonthassák” – mondta Szabó Zsombor. „A befektetők, különböző érdekcsoportok diktálnak, az értékmegőrzés elhanyagolható szempont. A műemlékvédelemben nincs üzlet, az építkezésben viszont van.” Ugyan az új színház épületét 2012-ben tervezik átadni, a szabadkai műemlékvédő civilek szerint nem fog addigra elkészülni. Ahogyan a többi építkezés is a belvárosban, a színház kivitelezése is szinte leállt. Az oka a gazdasági válság, amely Szerbia többi részénél is jobban sújtja Szabadkát, ahol már három éve is 40 százalék volt a munkanélküliek aránya. Valóban szükség van a beáramló tőkére, azonban olyanra, amely tartós munkalehetőséget ad a város lakói számára - vélik a civilek. Paradox módon azonban éppen a válság mentheti meg a város szecessziós épületeinek egy részét - vagy legalábbis elodázhatja a pusztulásukat. Ugyan a képviselő testület januárban elfogadta a szabályozási tervet, amely teljes védelmet csak a városházának és a zsinagógának nyújtana, s két ütemben csaknem 200, részben szecessziós épület bontására adna lehetőséget, hogy a helyükön négy-öt emeletes modern blokkokat építsenek, ám a beruházások szünetelnek (bár tavasszal még nekikezdtek néhány épület bontásának). Szabadka belvárosa így remélhetőleg haladékot kapott. A városháza bontási tervei pedig felháborodást keltettek (nemzetiségtől függetlenül), így a szerb kulturális minisztérium ősszel konferenciát akar rendezni, hogy a műemlékvédő, várostervező szakemberek véleményét meghallgatva egységes koncepcióval megmenthessék Szabadka több mint száz esztendős belvárosát. Képgaléria: Szabadka belvárosa Kapcsolódó cikkeink: Legalább már útlevél nem kell a magyar várba Kassa: zarándokhely a fejedelem sírboltja Mesés kálvária őrzi Haydn sírját Nagyvárad: maradnak a királysírok az aszfalt alatt 
Képgaléria: Szabadka belvárosa
A törökök 1542-ben foglalták el a várost, s egészen 1686-ig a kezükön maradt. Mária Terézia előbb mezővárosi, majd szabad királyi városi rangot adott Szabadkának, amelynek német és latin neve Maria Theresiapolis. A 18. századtól egyre gyarapodott a város lélekszáma, tömegesen telepedtek le magyarok is (a korábbi magyar népesség szinte eltűnt a török uralom alatt). 1853-ban építették fel a Népszínházat, amely 2007-es elpusztítása a jelképe lett Szabadka 21. századi lerombolásának. Ám a hanyatlás előtt még ugyancsak virágzó korszak adatott meg a városnak, miután bekapcsolódott a vasúti közlekedésbe: rohamosan gyarapodott a lélekszám, gyárak, üzemek épültek. A századfordulón már 12 ezren dolgoztak a szabadkai gyárakban. Ekkor épült ki a szecessziós, sajnos mára már erősen sérült belváros is: a bérpaloták, a zsinagóga, majd 1910-ben átadták a városháza épületét. „Ekkor a korabeli Magyarország harmadik legnagyobb városa volt Szabadka Budapest és Szeged után” – mondta Szabó Zsombor.
„Ugyan az 1974-ben megkapott vajdasági autonómia egy ideig fékezte a hanyatlást, a polgárháború ismét nagyon nagy károkat okozott. Az értékes épületek lerombolásának így több évtizedes múltja van, a mostani döntések csak a jéghegy csúcsát jelentik. Ráadásul Szerbiában gyermekcipőben jár a műemlékvédelem és a pénz az úr” – mondta Szabó Zsombor.
Ám üzlet ide, vagy oda, a helyi műemlékvédő civilek szerint koncepcionális gondok is vannak az új színházzal. Az első terveken még olyan magas lehetett volna, mint a tér másik végén álló városháza homlokzata, s ezzel az egész belvárost "agyonnyomta" volna. Később visszavettek a magasságából, azonban hiába a korszerűség - a három, egybenyitható színpadával a térség legmodernebb színháza lenne -, mélygarázst, parkolót nem terveztek hozzá, vagyis kérdéses, hogy a lehetséges közönség miként közelítené meg. A régi Népszínháznak volt ugyan pincéje, ám ezt dicséretes módon megőrizve kellékraktárként használják majd a jövőben.