Nem történt csoda Szent László sírjánál

„Az 1880-as évek óta, amikor ha amatőr szinten is, de folyt némi régészeti feltárás a jelenlegi várudvaron és több helyütt 2-3 méter mélyre leásva azonosították az egykori székesegyház falait, tudjuk hol helyezkedett el a középkori épület” – mondta el a műemlékem.hu-nak Emődi Tamás, nagyváradi építész-művészettörténész. Hozzátette: így régóta tudjuk, hogy a visszabontott székesegyház nyugati alapjai benyúlnak a Bethlen Gábor parancsára 1619-től épített palotaszárny alá. „Nem meglepő, hogy a pincében folytatott feltáráson előkerült négy ablakosztó faragott kő, amely az egykori székesegyházhoz tartozott, ám erőteljes túlzás az épület csodálatos előkerüléséről beszélni. Sok köve meglett már a székesegyháznak, köztük értékes faragványok is. A mostani leletek legfeljebb azt bizonyítják, hogy jók voltak a korábbi számítások a székesegyház kiterjedésével kapcsolatban.”

Mint arról a műemlékem.hu magazinjában már beszámoltunk, a nagyváradi székesegyházat I. (Szent) László király alapította. Mivel azonban a halálakor még nem volt kész, az uralkodót először a Balaton déli partjától nem messze, a somogyvári Szent Egyed-bazilikában temették el. A nagyváradi székesegyház elkészülte után szállították át oda földi maradványait, s az új sírnál több csodás gyógyulásra is sor került, így a királyi nyughely rövidesen jelentős zarándokhely lett (a gyógyulásokban nyilván szerepet játszott, hogy megkezdődött László szenté avatásának előkészítése).

1192-ben Lászlót szentté avatták, s felnyitották, majd átépítették a sírját, az uralkodó fejét pedig a sír fölött ereklyetartóban helyezték el. 1241-ben a tatárok feldúlták a várost és a székesegyházat, 1406-ban pedig ismét leégett az épület. Luxemburgi Zsigmond (aki Szent László mellett a legjelentősebb uralkodó, akit Nagyváradon temettek el) ismét felújíttatta az épületet, valamint a fejereklye-tartót, a hermát is, amely később meglehetősen kalandos úton jutott mai helyére, a győri székesegyházba.

A 16. században a törökök többször is komoly károkat okoztak a mindinkább romossá váló székesegyházban, az igazi pusztulása azonban valószínűleg Varkoch Tamás – egyébként sikeres – ostromakor történt 1556-ban. A ma látható várszerkezetet az 1570-es évektől kezdték kiépíteni (elsőként a reneszánsz külső vár bástya-és falrendszerét), a belső ötszög kialakítására Bethlen korától került sor. A székesegyház útban lévő falait visszabontották, köveinek egy részét a megújuló várba építették be.

„Ezzel együtt megmaradtak a feltöltés alatt az alapfalak és komoly reményre ad okot, hogy az 1880-as években folytatott részleges feltárás nem érintette az egykori székesegyház temetkezésileg legértékesebb részeit. Érintetlen sírok valószínűleg nem maradtak fenn, de nem kizárt, hogy azonosítható lesz majd akár Szent László, akár Luxemburgi Zsigmond egykori nyughelye” – tette hozzá Emődi Tamás. A szakértő ugyanakkor nem tartaná jónak, ha a várudvaron „hirtelen felindulásból elkövetett” régészeti feltárás közepette próbálnák feltárni a székesegyház maradványait, hiszen a megismételhetetlen ásatásra szerinte csak akkor kerülhet sor, ha nem csak a feltárásra, de a megőrzésre, a bemutatásra is rendelkezésre állnak majd a források.

Kapcsolódó cikkeink:

Várad még várhat Szent Lászlóra és Zsigmondra

Maradnak a királysírok az aszfalt alatt

Térfotó: Szent László hermája

Hangos térkép:

Maradnak a királyok az aszfalt alatt

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA