Alagsorban juthatnánk el Szent László sírjához

„A napokban fejeződik be az idei esztendőben végzett régészeti munka a nagyváradi vár belső udvarán. Nem klasszikus tervásatást folytattunk, hanem a palotaszárny vízszigetelése kapcsán végeztünk megfigyeléseket a szelvényekben, a középkori székesegyház nyugati és részben az északi oldalán” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Mihálka Nándor, a nagyváradi vármúzeum régésze, a kutatás vezetője. „Természetesen rábonthattunk a jelenségekre, így sok új ismeretet szereztünk a 11. század végétől egészen a 17. századig több ütemben bővített, átépített székesegyházról.”

A váradi püspökséget I. (Szent) László király alapította 1092-ben, székesegyházát feltehetően ekkor kezdték építeni. 1095-ben bekövetkezett halála után ide temették el (s nem ideiglenesen Somogyvárra, amint az egy félreértelmezett forrás miatt bekerült a köztudatba), majd sírja a 12. század során mindinkább zarándokhellyé vált. Szentté avatásakor, 1192-ben leválasztott koponyáját a sír fölött ereklyetartóban helyezték el. A tatárjárás során a templom ugyan komolyan megsérült, de újjáépítették, majd a nagy gótikus bővítésére 1342 és 1372 között került sor, a teljes befejezésre pedig csak 1407-ben került sor. Ekkor egy csaknem 85 méter hosszú, háromhajós, négytornyos, kereszthajós, kápolnakoszorús szentélyű, északi oldalán kápolnasorral megtoldott épület jött létre.

A székesegyház újabb fénykora Luxemburgi Zsigmond uralkodásának ideje volt. A király még a 14. század végén aranyozott Szent László szobrot készíttetett az épület nyugati oldala elé, ide temettette 1395-ben első feleségét, Anjou I. Mária királynőt (akinek révén a trónra jutott), s ő is itt kapott nyughelyet mellette 1437-ben bekövetkezett halála után. 

A székesegyház 1403-ban leégett, 1443-ban földrengés rongálta meg a nyugati toronypárt. Vitéz János még részben felújíttatta, egy részét átépíttette, s egészen 1557-ig használták liturgikus célokra, majd amikor az erdélyi fejedelemség elfoglalta Váradot, raktárakat, műhelyeket, illetve istállót alakítottak ki benne. A sorsát egy 1603-ban, majd 1606-ban bekövetkezett kettős földrengés pecsételte meg: annyira meggyengült statikailag is, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a lebontása mellett döntött. Köveit a fejedelmi palota és a vár Bethlen-bástyájába építették be.

„Várad kapcsán mindenkit a királysírok foglalkoztatnak, s türelmetlen a közvélemény, hogy mikor tárjuk fel azokat. A vár 2010 és 2015 között lezajlott kutatása éppen a palotaszárnyak által határolt belső udvart nem érintette, ahol a középkori székesegyház 90 százaléka található, hiszen csak a nyugati oldal egy része fölé építették a fejedelmi palotát” - magyarázta Mihálka Nándor. „Úgy vélem, semmiképpen sem szabad elkapkodni ezt a feltárást, hiszen egy hatalmas, futballpályányi területről van szó, a falmaradványok mellett egy több száz éven át használt temetkezési hely is, ahol néhol hét, vagy annál is több rétegben helyezték el az elhunytakat, az óvatos becslés szerint is legalább húszezer embert a csaknem fél évezred során.”

A királysírokról egyébként már vannak régészeti adatok, hiszen ismert, hol volt az a kút, amelynek ásása során a 18. században feltehetően Mária királynő halotti koronája került elő, 1883-ban pedig feltártak egy hat méterszer három méteres, téglából készült dongaboltozatos sírkazettát, amely minden bizonnyal Szent László sírhelye lehetett. Ez, ahogyan a teljes Árpád-kor, több mint négy méter mélyen található az udvar alatt.

Más kérdés, mit rejthetnek ezek a sírhelyek. I. László földi maradványai szinte biztos, hogy nincsenek meg, hiszen több forrás is szól róla, hogy a csontokat a protestánsok kiszedték – az egyik szerint kiszórták a várárokba, a másik szerint faládában elásták a Királyfia-bástyában. Sokkal több reménnyel kecsegtet Luxemburgi Zsigmond sírja, amely Szent Lászlóétól keletre helyezkedett el, ennek feldúlásáról nincsen adat, s a női halotti korona 18. századi előkerülése is azt sugallja, hogy a 16-17. században nem rabolták ki ezeket a sírokat. Ugyanakkor az is tény, hogy a sírrablók elsősorban a templomon belül garázdálkodtak, így Zsigmond sírja potenciálisan nagyobb veszélyben lehetett, mint az épületen kívüli temetkezések.

„Nagyon készülünk erre a feltárásra, de csak akkor szabad nekikezdeni, ha megfelelő tudományos felkészültségű, akár nemzetközi csapat végzi el több évadon keresztül, illetve rendelkezésre áll elegendő forrás a maradványok megőrzésére és bemutatására” - mondta Mihálka Nándor. „A palotaszárnyak alatt adta magát a megoldás a középkori maradványok bemutatására, hiszen az épület védelmében egy alsóbb szintet lehetett kialakítani. Az udvaron természetesen meg kell tartani a jelenlegi szintet, azonban létre lehetne hozni az Anjou-kori mélységben egy mesterséges alagsort, melyet a palotaszárny alatti középkori nyugati kapu megnyitásával lehetne elérni, s a főhajó tengelyében elhelyezkedő királysírokat megtekinteni, úgy, hogy azokra üvegen keresztül az udvar szintjéről is betekintést nyerhetnénk. Természetesen a megvalósítás elsősorban attól függ, hogy mit rejt még a palotaudvar helyszíne, de úgy vélem, hogy egy ilyenforma építészeti megoldás volna leginkább méltó a hely történetiségéhez.”