Óbuda vízvezetékei és kőmedrű patakja

Fényes Gabriella:

„Az egész földkerekségen nem volt még ennél csodálatosabb”

Rómában a Trevi kútnál naponta tömegek tülekednek, hogy a visszatérés reményében a medencébe egy pénzérmét dobjanak. A barokk kutat a 18. században XII. Kelemen pápa megbízásából építették. A turisták közül sokan talán nem is tudják, hogy a kutat tápláló, később többször megújított vízvezetéket eredetileg Kr. e. 19-ben Augustus császár munkatársa és veje, Marcus Vipsanius Agrippa építette. A vízvezetéket tápláló forrást a hagyomány szerint egy ifjú leány mutatta meg egy szomjazó római katonának, innen származik a vízvezeték elnevezése, Aqua Virgo. Ez a vízvezeték északnyugati irányból szállította a vizet a Városba. A római vízvezetékek többsége délkeleti irányból érkezett. Utóbbiak város előtti szakaszának maradványai a vízvezetékek parkjában (Parco degli Acquedotti) egy 16. században épült további vízvezetékkel együtt, ma is láthatók.

Ugyan kisebb méretben, de hasonló „vízvezeték parkot” képzeljünk el Óbudán is, ahol jelenleg teljes felületű feltárást folytatunk. Két, illetve tulajdonképpen három, eltérő korú és különböző technikájú vízvezeték feltárását végezzük itt. A legkorábbi vízvezeték a római korból származik. A természetes vízköves rétegre masszív, széles alapozást készítettek, erre építették a felmenő részt, a pilléres alépítményű vízvezetéket. Ezen a feltárt szakaszon még a pillérközöket is felfalazták. A vízvezeték feltételezhetően gravitációs alapon működött, azaz egy magasabb helyről enyhe lejtéssel szállította a vizet, a mai Flórián téren lévő legiotábor felé. A vízvezeték maradványai melletti omladékokból előkerült tetőfedő téglák bélyegei azt mutatják, hogy építésében az Aquincumban állomásozó katonai csapatok vettek részt. A tetőcserepekkel a vízvezeték csatornáját fedhették le, hogy az abban folyó víz szennyeződését megakadályozzák. A vízvezeték omladékában porrá, illetve apró darabokká tört téglát tartalmazó, rózsaszínű habarcs (ún. terrazzo) darabjai voltak, amellyel feltehetően a vízvezeték csatornáját bélelték ki, hogy vízzáró réteget hozzanak létre abban. Az omladékban még egy függőónt is találtunk, amelyet a vízvezeték építésénél használhattak. A most feltárt vízvezeték éppen olyan aquaeductus lehetett, mint az, amelynek maradványai a Római sétány és a Szentendrei út mentén láthatók. Amíg azonban annak felszínen lévő pilléreit és vízkőtömbjeit már 1878-ban Zsigmondy Gusztáv felmérte és még ugyanabban az évben Gömöri Havas Sándor kezdeményezésére megvédték, a most feltárásra kerülő vízvezetéknek sokkal mostohább sors jutott. Először 1956-ban, szennyvízcsatorna fektetése során Wellner István találta meg hét pillérét a Vörösvári út 73-75. szám előtt. Az egyik pillér mellett nagy, átfúrt kőtömb is feküdt. Egy könyökcső elem, amelynek segítségével a vízvezetékről vizet vezettek le a katonavárosba. 2006-ban egy további feltételezhető pillért látott Kirchhof Anita a Vörösvári út 103-105. szám alatt, a kőtömböt azonban engedély nélkül az ottani építkezés során kimarkolták.

A pilléres alépítményű vízvezeték maradványainak egy része (Fotó: Fényes Gabriella)

Ez a vízvezeték nem csak működő vízvezetékként, de romjaiban is érdekes. Amikor a vízvezetéket már nem használták, maradványaiból egy vízvezető árkot alakítottak ki. Ennek egyik oldalát a vízvezeték masszív falazata képezte, másik oldalára annak omladékát halmozták fel. Az árkot kövekkel bélelték ki, a vízvezeték hiányos, töredékes részeit tégladarabokkal kisebb kőtöredékekkel, sóderrel pótolták. Ez az árokban folyó karsztvíztől rácementálódott az árok oldalára. Az árok köveire az átfolyó karsztvízből fehér mészkéreg rakódott. A jelenlegi ásatás során az árok két oldalát képező kőrakások tetején későközépkori kerámia került elő, az árok utolsó betöltődési rétegében pedig koraújkori kerámiát találtunk. A korábbi, 2006-os ásatás során Kirchhof Anita az általa vizsgált szakaszon azt feltételezte, hogy a vízvezetéket még a római korban bontották vissza és az árkot is ekkor alakították ki.

A római vízvezeték maradványaiból kialakított, kikövezett árok részlete (Fotó: Fényes Gabriella)

A harmadik vízvezeték föld alatti vezeték volt. A földbe árkot ástak, ebben kődarabok, római tetőfedő téglák töredékei és habarcs felhasználásával alapozást készítettek, amelyre vastag habarcs ágyazatra párhuzamosan két kerámia csősort raktak le, majd az árkot öntött falazással töltötték ki. Ugyanilyen szerkezetű és többé-kevésbé azonos méretű vízvezeték szakaszokat Óbudán több helyen találtak. A szakaszok egy-két eltéréstől eltekintve egy vonalra fűzhetők fel, amely a Vörösvári út mentén halad, a legio táborának területén, nyugati sarkánál délkeleti irányba fordul, majd a Kiskorona, Perc, Mókus utcák határolta területen lévő egykori klarissza kolostor nyugati udvarán végződik, ahol egy középkori kútház is volt rajta. Ez a vízvezeték a teljes hossz szintadatai és a Pacsirtamező utcában előkerült szerkezet alapján a közlekedőedények elvén működött. A vízvezetékszakaszokból kiemelt és jelenleg rendelkezésemre álló kerámia csövek közül a délkeleti részről származók eltérnek a Vörösvári úti daraboktól. Vagy nem egyszerre épült meg az egész vízvezeték, vagy több különböző fazekastól rendelték a vízvezeték csöveket, esetleg nem egyetlen vezetékről van szó. Ásatási megfigyelések szerint ez a vízvezeték római falakat, 3. századi építkezéseket vág át, illetve azokon megy keresztül. Építésével talán kapcsolatba hozható egy 1389-es oklevél, amelyben Mária királynő megerősítette nagyanyja, Erzsébet adományát, miszerint a Krimhilda fürdőjének nevezett patak vizét a klarisszáknak adományozta. Erzsébet királyné Károly Róbert halála után fiától, Nagy Lajostól megkapta az óbudai várat. Mellette klarissza kolostort alapított. Ha a vízvezeték ennek építésével állt kapcsolatban, akkor inkább középkori lehet, építésére a 14. században kerülhetett sor.

Az ikercsöves vízvezeték részlete (Fotó: Szilágyi Nóra)

A jelenlegi feltárás vízvezetékei valószínűleg a közeli Óbudai Árpád forrás vizét szállították. A forrás ma is megvan, kútházba foglalva egy büfé alatt rejtőzik a Bécsi út 267. szám alatt lévő egykori gyártelep szélén. Bő vízhozamú, langyos karsztforrás, az ún. Óbudai langyos forráscsoport része. Mai elnevezését a 19. században kapta Anonymus következő részlete nyomán. „Ezután az Úr megtestesülésének kilencszázhetedik esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel temették őt egy folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak.” (Anonymus Gesta Hungarorum Caput LII.ford. Pais Dezső). Árpád sírját akkoriban sokan, több felé keresték. A kutatás egyik helyszíne a forrás környéke volt. Sem a sír, sem a korai kápolna nem került elő. A korai királyi kápolna írott forrásokból azonban ismert. Az Árpád-korban falu is volt körülötte, idővel búcsújáró helyé vált, a 15. században már leromlott állapotban volt. Mátyás király 1480-ban pálos kolostort alapított mellette. 1869-ben a Victoria téglagyár építkezésekor egy gótikus templom és hozzá kapcsolódó kolostorkerengő részleteit ásták ki, amelyet Rómer Flóris a pálos kolostor maradványainak határozott meg. 1887-ig további ásatásokat is folytattak. Zsigmondy Gusztáv a falmaradványokat felmérte. Minden igyekezet ellenére azonban nem sikerült megőrizni őket. Köveit előbb eladták Szantner Mátyás óbudai polgárnak, aki azokat építőanyagként háza építéséhez akarta felhasználni, majd a téglagyár további építkezései során végleg elbontották. Helye a mai Farkastoroki út – Hidegkúti Nándor út kereszteződésénél volt.

Az Anonymus leírásában szereplő kőmeder arra utalhat, hogy a szöveg írásakor, a 13. század elején is gondoskodtak a vizek elvezetéséről. A rövid említésből annyit tudunk meg, hogy a vízvezető árok a korai kápolna alatt volt és a forrás vizét szállította Óbuda felé. A bő vízhozamú karsztforrások vizét, amelyet a rómaiak megzaboláztak és elvezettek, később is szabályozták és hasznosították. Ha a vizet nem vezették el, akkor a víz által elárasztott környező területek elmocsarasodottak. Ennek megakadályozása a középkorban is tovább használt utak védelme miatt is fontos lehetett. A télen sem befagyó karsztvizek a középkorban malmokat is hajtottak. Az Óbudai Árpád forrás vizét használó malmot Borbála királyné 1421-ben a klarisszáknak adományozta. A jelenlegi ásatás helyszínén kiásott kikövezett árokról régészetileg annyi ismert, hogy egy római vízvezeték maradványaiból mesterségesen alakították ki és karsztvizet szállított délkeleti irányba, a római kori katonaváros és a legiotábor, valamint a középkori Óbuda felé. Mellette lekövezett útfelület volt. Nem tudjuk, pontosan mikor építették, de feltételezhetően a későközépkorban még tisztították és karbantartották. Természetes betöltődésére a kora újkorban kerülhetett sor.

Az Árpád-forrást régebben az újkorban a mellette épült malomról, illetve az ott álló kocsmáról Radl, azaz magyarul Kerék-forrásnak nevezték. A malmot korábbi tulajdonosáról Franklnak is hívták. A forrást a középkori oklevelek Krimhilda fürdőjeként emlegették. A forrásnak a rómaiak vallásos tisztelettel adóztak, közeléből 1970-ben Sol istennek szóló oltárkő került elő. Állítója egy aquincumi elöljáró, Marcus Foviacius Verus volt, aki Aquincum másik vízvezetékének kiindulópontján, a mai Római Strandfürdő egyik forrása mellett szintén emelt oltárt, mégpedig a gyógyítás és az egészség isteneinek, Aesculapiusnak és Hygiejának. Sőt, apja, akit szintén Marcus Foviacius Verusnak neveztek, a Józsefhegy lábánál, a mai Lukács és Császárfürdőt tápláló forrásoknál, a forrásokat védelmező nimfáknak mondott köszönetet. A langyos vizű forrás közelsége vonzó lehetett a korábbi korok embereinek is. Ásatásunk eddig még csak kis területen elért legalsó rétegeiben, neolit leletek kerültek elő, amelyekről a feltárás további folytatásában remélhetően őskoros kollégáink tudnak többet mondani.

A római vízvezetékek behálózták az egész Római Birodalmat és mindenütt biztosították a vízellátást. A rómaiak a vízvezetékek építésére büszkék is voltak, ezt Sextus Julius Frontinusnak, a Róma városi vízvezetékek felügyelőjének, és idősebb Pliniusnak, az ókori tudás nagy enciklopédikus összeírójának alábbi sorai is bizonyítják. „E nélkülözhetetlen építményeket, amelyek oly nagy mennyiségű vizet szállítanak, hasonlítsd össze – ha van hozzá kedved – a minden hasznot nélkülöző piramisokkal, vagy a görögök bármely csodálatot keltő, de teljesen szükségtelen remekművével …” (Sextus Julius Frontinus, Róma város vízvezetékeiről, 16 ford. Póczy K. ). „S ha valaki gondosabban számba veszi a közhasználatra, fürdőkbe, halastavakba, csatornákba, lakóházakba, kertekbe és környékbeli nyaralókba áradó vízmennyiséget, a vízvezeték hosszát, a megépített boltív-sorokat, az átfúrt hegyeket, a feltöltött völgyeket: annak be kell vallania, hogy az egész földkerekségen nem volt még ennél csodálatosabb.” (Plinius Természetrajz, 36, 121-123, ford. Maróti E.). Hasonlóan építkeztek a rómaiak Aquincumban is, ahol jó vizű karsztforrásokra akadtak. A feltárásunkon napvilágra kerülő romok – úgy a római korban, mint a középkorban épültek – ezeknek a közjó érdekében létrehozott mérnöki alkotásoknak kézzel fogható tanúbizonyságai.