Megújulásunk támogatója:  

Árpád-házi uralkodók sírjai: rendelhető a könyv

Megjelent Buzás Gergely és Kovács Olivér kötete az Árpád-házi uralkodók temetkezéseiről. A könyv a sírok utáni nyomozás mellett ismeretterjesztő céllal végigvezet a magyar állam Kárpát-medencei történetének első négy évszázadán is.
Megjelent Buzás Gergely és Kovács Olivér kötete az Árpád-házi uralkodók temetkezéseiről. A könyv a sírok utáni nyomozás mellett ismeretterjesztő céllal végigvezet a magyar állam Kárpát-medencei történetének első négy évszázadán is.

Minden nemzet emlékezetében meghatározó jelentőségűek a középkori uralkodók sírjai. Ezekre már saját korukban is az államiság hagyományának kézzel fogható emlékként tekintettek a kortársak, és ennek megfelelő tisztelet és kiemelt figyelem övezte őket. A királyi sírhelyek ez a szerepüket az újkorban, sőt napjainkban is megőrizték Európa-szerte. Magyarország történetének újkori századai azonban szó szerint eltüntették a föld színéről középkori királyaink temetkezőhelyeit. Nem csak uralkodóink földi maradványai pusztultak el – egy-két kivételtől eltekintve – szinte nyomtalanul, de maguk a temetkezőhelyek – melyek koruk legjelentősebb katedrálisai, kolostorai, prépostságai voltak – nagyrészt szintén elenyésztek.” Ez a szöveg fogadja az olvasót a könyv első oldalain, a bevezetőben, azonban a kissé gyászos hangvételre rácáfol az azt követő háromszáz oldal, hiszen Árpádtól egész III. Andrásig veszi végig az uralkodói temetkezéseket, s kutatásuk történetét is. Úgy tűnik tehát, hiába pusztult el sok minden, annyi mégis maradt belőlük, amit kutatni lehet, s ennek a kutatásnak megvannak az eredményei is.

Mivel a királytemetkezések esetében jegyzetekkel ellátott valódi kutatómunka született, ezért az ott megfogalmazott következtetések több esetben más eredményre jutnak, mint az a történelmi hagyományban szerepel. Ám ne feledjük: ahogy a királysíroknak, úgy a kutatásuknak sem adatott meg elsöprő figyelem. Összefoglaló tudományos munka az Árpád-házi uralkodók temetkezéseiről eddig még egyáltalán nem született, így ha úgy tetszik, ez a kötet nem tudományos érveket, legfeljebb közvélekedéseket cáfolhat meg. Ezzel együtt nyilván lesznek, akik vitáznak majd vele, ami egyáltalán nem baj, hiszen maguk a szerzők is azt szeretnék, ha tudományos párbeszéd alakulni ki a témáról.

Hasonlóképp viták forrása lehet a kötet ismeretterjesztő része, amely ugyan nincs jegyzetekkel ellátva (ennél a műfajnál ez meglehetősen nehézkes lenne), azonban szintén tudományos igénnyel született és néha szintén más következtetésre jut, mint a történelmi hagyomány. A szerzők ebben az esetben sem tettek mást pedig, mint az eredeti forrásokat kritikusan felhasználva pusztán az egyes királyok uralkodásának reális mérlegét igyekeztek megvonni, lehántva róla az utókor legtöbbször szándékos torzítását. Ettől persze ez a rész nem válik valamiféle „alternatív történelemmé”, ám sok folyamatot, nemzetközi összefüggéseket is érthetővé, nyilvánvalóvá tesz.

A gazdagon illusztrált (a virtuális rekonstrukciók a síroknak helyet adó épületekről a Pazirik Kft. munkái), 320 oldalas könyv – ami akár ajándékként a karácsonyfa alatt is jól mutat – már megvásárolható, sőt rendelhető is. Igaz ez a legdrágább megoldás, hiszen a 4900 forintos csomagolt árra utánvétes küldés esetén a posta több mint háromezer forintot számol rá, vagyis így nyolcezer forintra szökik az ár (megrendelni az info@visegradmuzeum.hu címen lehet). Valamivel barátságosabb árral találkozhatunk a Magyar Nemzeti Múzeum múzeumboltjában, ahol 5990 forintért árusítják. Legolcsóbban a Visegrádi Mátyás Király Múzeumban, a királyi palota boltjában lehet megvenni, itt mindössze 4500 forintba kerül.

Aki vásárlás előtt beleolvasna a szövegbe az Archeologia.hu portálon megteheti, hiszen a könyv alapjául szolgáló cikksorozat itt jelent meg 2017 januártól.

 

2019.12.04

Képgaléria a cikkhez

5


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) Andrássy-család (1) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (7) Ausztria (1) avarok (2) barokk (1) Bebek (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (4) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (11) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (8) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) előkészítés (1) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (5) falkutatás (2) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (30) felújítás (22) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (4) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gótika (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (13) határon túl (13) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (8) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (3) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (9) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (8) királytemetkezés (10) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) Kovács Olivér (1) középkor (2) Közkincs-kereső (2) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (5) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) mozaik (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (4) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (6) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (3) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (3) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (6) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) romkert (1) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (6) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (4) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (3) víz alatti régészet (2) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)


Kapcsolódó cikkek

Egyértelműek a régészeti rétegek, a gerinchibára már 1848-ban felfigyeltek. Az Archeologia cikke Könyves Kálmán tévesen azonosított temetkezéséről.
A középkori magyar királytemetkezéseinkről indított cikksorozatot az Archeologia. A fejedelmi temetkezések és Szent István után már Aba Sámuelnél tartanak.