Ásó nélkül kutatták az aquincumi időkapszulát
„Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma és az Osztrák Régészeti Intézet tudományos együttműködésének köszönhető, hogy sor kerülhetett a mintegy 16 hektáros, beépítetlen terület felmérésére, amelynek első részeredményeit most osztottuk meg a közvéleménnyel” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Láng Orsolya, az Aquincumi Múzeum régésze. Hozzátette: a most nyilvánosságra hozott információk csak előzetes beszámolónak tekinthetők, hiszen a roppant anyag felmérése még folyamatban van, az erről szóló publikáció jövőre láthat napvilágot.
Az osztrák szakemberek roncsolásmentes módszerrel négyzetméterről négyzetméterre vizsgálták át a területet. A talajradaros és elektromágneses felmérésnek természetesen megvannak a korlátai: csupán a különböző falmaradványokat képes kimutatni a felszín alatt, ám azok építési koráról nem szolgál információval – a periodizálást csak klasszikus régészeti módszerrel, vagyis feltárással, a leletanyag alapján lehet elvégezni.
„Ezzel együtt nagyon szép eredmény született, hiszen kirajzolódtak a túloldalon a hajdani házak és utcák körvonalai” - mondta Láng Orsolya. „A kutatás meglepetéssel is szolgált hiszen bár korábban is voltak elméletek arról, hogy beépítettségét tekintve különbözött a város keleti és nyugati oldala, a felmérés a vártnál nagyobb fokú eltérésre mutatott rá. Így biztos, hogy a polgárváros már ismert részével ellentétben itt jóval szellősebben álltak a városfalon belül a házak, amelynek a későbbi beépítés és a keleti oldal adminisztrációban, reprezentációban betöltött komolyabb szerepe egyaránt oka lehet.”
Bár Aquincum városára gyakran mint egységre tekintünk, nem szabad elfelejteni, hogy egy több mint 300 éven át folyamatosan változó település volt. Az eddigi adatok alapján az első római megtelepedés az 1. században még falusias jellegű volt és a ma ismert város északi részén, kelet-nyugati irányban húzódott. A város a fejlődésével párhozamosan növekedett, a korai favázas-vályog házakat elsősorban a központnak számító keleti oldalon egyre inkább kőépületek váltották fel. Aquincumot az észak-deli irányban futó főútja mentén (amelynek részlete a mai romterületen is látható) vízvezeték szelte ketté, amely a katonai táborhoz tartozó fürdőhöz tartott. Később, amikor a 3. század végétől a barbár betörések hatására a város hanyatlani kezdett, ezt a vízvezetéket egy második városfalként használhatták felfalazva a keleti oldalról nyugatra behúzódó lakók, akiknek más része délen, a katonai tábornál keresett menedéket.
„Miután minden feltárás pusztítással is jár, a jól megkutatott és részben bemutatott keleti oldal nemigen szolgálat már új adatokkal a város késői történetére vonatkozóan” - tette hozzá Láng Orsolya. „A nyugati oldal - amely régészetileg védett, be nem építhető terület - így egyfajta időkapszula, amely sok-sok eljövendő feltárás helyszíne lehet még, hogy így pontosítsuk, vagy akár módosítsuk is az ókori városról alkotott képet.”
Az aquincumi polgárváros maradványai a műemlékem.hu adatbázisában
A vízvezeték pilléreinek maradványai a műemlékem.hu adatbázisában
Kapcsolódó cikkeink:
Ókor testközelben és madártávlatból