Nemzeti Bank régi épülete
Állapotjelentések
2012.09.16 09:02 Zerind állapot: 5 - pont: 11
A 111 éves épület állapota továbbra is jó.
Kaposváron 1900-ban alakult meg az Osztrák-Magyar Bank fiókja, először a városháza kistermében. De az új székház helyén levő telket a bank már korábban is megvette (7000 Ft-ért), majd 1901 tavaszán megkezdődött az építkezés. Tervezője a pozsonyi Hubert József volt. Sajnos mind a beruházó, mind a kivitelező budapesti volt, így jórészt nem a kaposvári munkások jutottak munkához az építkezés során :(
Igaz, a lakatosmunkákat kaposvári mesterek készítették: Papp Mihály és Zsupán Gyula voltak azok, akik a nagyobb keresztmetszetű anyagokat hagyományos kovácsolással, míg a főbejárat és a felette levő ablak vasmunkáit művészi kovácsolással készítették.
Az épület 1901 enyészet havára már el is készült, emeletén eleinte lakások voltak, többek között a bankigazgatóé, a földszinten a tanácsterem és a páncélszoba kapott helyet. Az igen erős fizikai védelemben részesülő páncélszobát már riasztó is védte, ahogy a korabeli sajtó írja: ,,A kasszához amint hozzányúlnak, abban a pillanatban négy irányban szólal meg az erős hangú csengő: a bankfőnök szobájában, a bankszolga, a házőrző és a rendőrség szobáiban.''
1921-ben a királyi kincstár vette át az intézetet (ekkor így hívták: Magyar Királyi Állami Jegyintézet Kaposvári Fiókintézete), 1924-től pedig a frissen megalakult Magyar Nemzeti Banké lett, majd 1996-tól a Magyar Államkincstár megyei központja.
