Magazinunk szakmai partnere
a Budapesti Történeti Múzeum:
Budapesti Történeti Múzeum
Magazinunk támogatója: Nemzeti Kulturális Alap

Visegrád: új igazgató a múzeum élén

Buzás Gergely vette át a MNM Mátyás Király Múzeumának vezetését. Elődje, a nyugdíjba vonuló Szőke Mátyás 47 éven át dolgozott Visegrádon.
Buzás Gergely vette át a MNM Mátyás Király Múzeumának vezetését. Elődje, a nyugdíjba vonuló Szőke Mátyás 47 éven át dolgozott Visegrádon.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110624buzasvisegrad/003.jpg„A múzeum korábbi fejlesztése és a királyi palota eddig lezajlott rekonstrukciója kijelöli azt az utat is, amelyen a jövőben haladnunk kell. Szerencsére több mint két évtizede dolgozom a múzeumban, így az elmúlt években már elődömmel és tanítómesteremmel, Szőke Mátyással közösen tervezhettük meg az elkövetkező lépéseket” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Buzás Gergely régész-művészettörténész, aki július 1-jétől áll az intézmény élén.

Bár a visegrádi királyi palota ma lenyűgözi a látogatókat méreteivel, fél évszázada szinte semmi nem emlékeztetett arra a helyszínen, hogy itt állt a 14-15. században az Anjouk, majd Mátyás palotája. A területen az első rezidenciát I. Károly építtette (itt zajlott le 1335-ben a térség politikai viszonyait évtizedekre stabilizáló királytalálkozó), ám ebből az épületből – amely a mai palota előterében, az udvaron állt – jelenleg semmi sem látható. A ma látható palota elődjét Károly fia, I. (Nagy) Lajos emeltette, majd Mátyás idejében bővítették ki és építették át késő gótikus – reneszánsz stílusban.

A török időkben azonban az impozáns épületegyüttes pusztulni kezdett, majd a 18. században kőbányaként használták a környező barokk városok építkezéseihez. Amikor Schulek János a huszadik század harmincas éveiben feltárásokat végzett a területen, alig akadtak látható falmaradványok. A kutató által összegyűjtött régészeti leletek, alapját képezték a Visegrádi Várbizottság gyűjteményének, majd a Várbizottság feloszlatása után 1949-től a múzeumnak. Az intézmény első igazgatója 1953-tól Héjj Miklós lett, neki köszönheti a gyűjtemény, valamint az ingatlanegyüttes az országos ismertséget.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110624buzasvisegrad/01.jpgHéjj Miklóst 1984-ben váltotta Szőke Mátyás a múzeum élén. Irányításával folytatódtak a feltárások, az intézmény a Magyar Nemzeti Múzeum középkori régészeti szakmúzeumává vált. A leglátványosabb változást a palota 1985-ben újrakezdett kutatása nyomán az 1997-től elkezdődött műemléki helyreállítás hozta. Az országban akkor szinte egyedülálló rekonstrukció során szakítottak a korábbi rombemutatási gyakorlattal és Deák Zoltán építész tervei alapján helyreállították az együttes kutatások által igazolható maradványait. A rekonstrukció még ma sem ért a végére, hiszen az évről évre folytatódó feltárások eredményei alapján a későbbiekben ki lehet egészíteni az épületegyüttest.

„A jövőben mindinkább törekedni fogunk arra, hogy a múzeumot az Anjou-királyok és Mátyás, a 14-15. század emlékhelyévé tegyük. Rendkívül fontosnak tartjuk az élményszerűséget és az átélhetőséget, ami összhangban áll az Európai Örökség címünkkel is. A legmodernebb technikával igyekszünk majd a kiállításokon bemutatni a látogatóknak mind a konkrét épületegyüttest, mind a korszakot. A palota mellett, egy feltárt Anjou-kori házban történelmi parkot szeretnénk létrehozni, amely középkori kísérleti régészeti központ lesz, vagyis már magát az épületet is a korabeli technikákkal építenénk majd fel” - mondta Buzás Gergely. Az új igazgató hozzátette: a rekonstrukciók során új tereket is létrehoznak majd, így konferencia-központtal is bővülhet a múzeum.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Sztárépítész a 14. században?

A rom-műemlékek jövője

Virtuálisan éled újjá az Anjouk palotája

Életre keltett magyar reneszánsz

Mátyás palotájából épültek a barokk városok

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2011.06.29


Fontosabb kulcsszavak

A kard magyar útja (3) A Kard Napja (2) A kard öt évezrede (2) A kard regénye (14) Aba Sámuel (1) adatlap (3) adókedvezmény (1) ágostonos (1) Al-Duna (1) aláírásgyűjtés (1) állagmegóvás (4) államalapítás (3) állapotjelentés (3) almádi monostor (4) alsóvár (2) AmfiFeszt (1) Andrássy-család (2) antropológia (4) apátság (2) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (33) Aquincumi Múzeum (44) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (4) Archaeolingua Alapítvány (1) archeozoológia (1) arcrekonstrukció (3) Árpád-ház (1) Árpád-kor (1) Arthur király (1) ásatás (45) aszály (1) átadás (4) Ausztria (1) Ausztria (1) avarok (5) B. Szabó János (2) Balassa Bálint Múzeum (2) Bálint Marianna (1) Barbár Napok (1) barbárok (1) barokk (1) Báthori (2) bazilika (1) Bebek (1) Belvárosi plébániatemplom (2) bemutatás (9) bencés (2) Benda Judit (1) Bertók Gábor (1) Beszédes József (1) bezárás (1) BME (1) Bocskai (2) bontás (2) Bortemplom (1) Böszörményi István (1) bővítés (1) Brigetio (1) bronzkor (4) BTM (78) budai vár (7) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (81) Budavár története (1) Buszesz (3) búvárrégészet (4) Buzás Gergely (17) Buzás Gergely (3) Campona (1) Carnuntum (1) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (5) csatatér kutatás (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Csorba László (2) Czoma László (1) Dalmácia (6) Damjanich János Múzeum (1) Déri Múzeum (1) dinoszaurusz (1) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) domonkos kolostor (3) drón (2) Éder Katalin (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (8) előkészítés (1) első világháború (2) ELTE (1) emlékhely (1) emlékmű (2) emléktábla (1) építészet (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Épített Örökség Kollégiuma (2) Erdély (2) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) erőd (2) Erzsébetváros (1) Essegvár (1) Europa Nostra (7) Év háza (1) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (2) falkép (10) falkutatás (9) falukutatás (2) famaradvány (1) Farbaky Péter (1) Fejérdy Tamás (2) fellegvár (2) feltárás (93) feltárás (3) felújítás (46) felújítás (1) Fenékpuszta (1) Fényes Gabriella (2) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (2) Floralia (3) földrengés (1) földvár (3) Ford (1) Forster Központ (3) freskók (5) Frigyesvágása (1) FUGA (1) füleki vár (6) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (2) Göcseji Múzeum (1) Gödöllői Királyi Kastély (4) Görgei (2) gótika (3) Gótikus út (6) Gótikus Út Egyesület (3) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) gyűjtő (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (12) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (62) határon túl (53) határon túl (1) Házsongárd (1) Helikon (1) helyreállítás (20) helytartói palota (3) Henszlmann Imre-díj (1) Herman Ottó Múzeum (5) holokauszt (2) Hőnel Béla (1) honfoglaló (3) honfoglalók (6) Horvátország (5) hun kori (2) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) I. Lajos (1) ICOMOS (25) ICOMOS-díj (10) II. András (1) II. Lajos (1) II. Rákóczi Ferenc (3) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Isztria (1) jáki templom (3) jamnaja (1) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (3) játékkatona (2) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) Kána (1) kaputorony (1) kard (5) Karoling (1) kastély (5) kastélypark (3) katolikus templom (1) Katona József Múzeum (1) kegyhely (2) kelta (3) Kertész Róbert (2) kiállítás (60) kiállítóhely (3) kincs (2) kincslelet (3) kincslelet (1) királyi palota (7) királysír (15) királytemetkezés (18) Kis-Lengyelország (1) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) kivándorlás (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) kőfaragvány (1) KÖH (2) kőkorszak (1) kolostor (11) Komor Marcell (1) KÖN (4) konferencia (4) Konok Tamás (1) könyv (11) könyvbemutató (7) korona (1) korona (3) Kovács Olivér (9) középkor (9) Középpontban a Középkor (1) Közkincs-kereső (8) Közlekedési Múzeum (1) közösségi régészet (3) Krasznahorka vára (1) Kulturális Örökség Napjai (6) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kurgán (2) kúria (1) kút (1) kutatás (23) kútház (1) kvíz (2) L. Simon László (3) labor (1) Laczkó Dezső Múzeum (1) Láng Orsolya (10) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (5) látványsétány (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (6) légifotó (5) legolvasottabb (4) lelet (1) lelőhely (1) Liget Projekt (1) limes (3) Limes-nap (1) Löffler Zsuzsanna (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (2) magazin (2) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (24) Magyar Régész Szövetség (1) Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat (1) Magyarságkutató Intézet (1) Major Balázs (1) Máré-vár (1) Margit-sziget (2) Martin Opitz Kiadó (3) második világháború (1) Mátyás király (4) Mátyás Király Múzeum (17) megalit (1) megemlékezés (1) megnyitás (1) megőrzés (2) megtelepedés (1) Memento Park (1) Memento Park - Szoborpark Múzeum (1) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) migráció (1) MindenKor (1) Mithrász (6) mohácsi csata (4) Molnár István (1) Monarchia (1) Mór püspök (1) Móra Ferenc Múzeum (3) mozaik (3) Mráv Zsolt (1) műemlék (15) Műemlékek Ideiglenes Bizottsága (1) műemlékem.hu (3) műemléki védelem (1) műemléki világnap (11) műemlékvédelem (32) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) múmia (1) műtárgy (1) műtárgy (1) muzeológia (1) múzeum (11) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (7) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (3) Nagy Gergely (4) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (13) Nemzeti Régészeti Intézet (11) Nemzeti Vár- és kastélyprogram (1) neolitikum (2) népi építészet (10) Népi Építészeti Program (9) népi műemlék (15) népvándorlás (5) NKA (10) NÖF (1) nógrádi vár (1) normann (1) Novigrad (1) NRI (2) Óbudai Kult. Éj (1) ókeresztény (2) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) önkéntes (1) önkormányzat (1) online (2) örökségvédelem (1) Örökségvédelem Kollégiuma (4) Orseolo Péter (1) őskor (9) őslény (2) őstörténet (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) paleontológia (1) pálos (5) Palotajátékok (2) pályázat (14) Papp Attila (1) Paszternák István (3) Pazirik (1) Pázmány Péter Katolikus Egyetem (2) pecsét (1) Példaadó műemlékgondozásért díj (2) pénzverés (1) Pétermonostora (2) petíció (1) pincerendszer (2) posta (4) premontrei (6) preparátum (1) Pulszky Társaság (1) Puma (1) Puntigán József (1) Ráday Mihály (1) Rákóczi (1) református templom (4) régész (1) régészet (37) Régészet Napja (4) Régészeti Hírügynökség (6) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) régészeti park (2) rekonstrukció (11) rendezvény (22) reneszánsz (2) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (12) restaurátor (1) Rezi Kató Gábor (2) rézkor (2) rom (4) ROM-Vándor (1) Római Fesztivál (1) római kor (16) román kor (2) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (5) romkert (2) romkert (1) romkonzerválás (8) Rosta Szabolcs (1) Sághi Attila (3) Salamon király (1) Salamon-torony (3) Samhain (1) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) séta (1) Sibrik-domb (2) Sine Metu (2) sírbolt (1) síremlék (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szablya (1) szarkofág (2) szarmaták (3) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent István Múzeum (1) Szent László (1) Szent Margit (4) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szepesség (3) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) Szigetvár (1) Szilas Gábor (1) szkíták (3) Szlovákia (1) szobor (1) Szoborpark (1) szolnoki vár (2) szőregi monostor (2) Szörényi Gábor (1) szülőház (1) tagintézmények (1) tájház (1) tájrégészet (1) Takács Ágoston (2) tanösvény (2) tarsolylemez (1) tatárjárás (3) Teleki László Alapítvány (20) település (2) temetkezés (6) temetkezés (1) temető (14) Temetők az űrből (1) templom (4) templom (6) templomrom (4) Terei György (6) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) tetőszerkezet (1) Tomka Gábor (1) topográfia (1) török (1) török fürdő (3) török kor (7) Tóth János Attila (1) Tóth Zsolt (1) tűzvész (3) Ujváry Tamás (1) UNESCO (2) űrkutatás (1) váci vár (2) vajdaság (1) Vámos Péter (1) vár (1) vár (11) Varga Kálmán (4) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (15) vármúzeum (22) városfal (5) Városliget (1) Várprogram (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (6) viking (1) világkiállítás (1) Világörökség (6) villa (4) Virágos Gábor (3) virtuális rekonstrukció (1) víz alatti régészet (4) vízvezeték (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Wittinger Zoltán (1) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (3) Zrínyiújvár (1) zsidó (1) zsinagóga (1)