A múltról szól, a jövőt jelenti
A Társadalmi Vállalkozás Fejlesztése a Műemléki Topográfiai Feladatok Elltására című pályázat – amelyről honlapunkon is többször beszámoltunk – tájékoztató füzete megismertet a műemléki topográfia történetével és egyúttal ékesen bizonyítja, hogy milyen gázdasági, társadalmi haszna van ennek a tevékenységnek. Néhány részlet következik a kiadványból, s a cikk alján a teljes kis kötet letölthető pdf-formátumban.
A műemléki topográfia (vagyis az egyes történelmi épületek felmérése, a köztük lévő összefüggések feltárása, majd az eredmények publikálása) egyaránt a műemlékvédelem, a városépítészet és a nemzeti tudat alappillére. Nem lehet tehát pusztán tudományos kérdésként tekinteni rá, hiszen messze túlmutat az épület-, illetve épületegyüttes leírásokon – léte egy társadalom fejlettségét, a polgári eszme és öntudat létét jelzi, ugyanakkor meghatározza az épített környezet új elemeinek minőségét is. A tudatosan megóvott és meglévő értékeire épülően fejlesztett település ugyanis más, jellemzően értékesebb befektetői kört vonz.
A magyar műemléki topográfia elkészítése, s azon belül az erre a feladatra felkészített szakember-gárda aligha várathat magára. Csak meg kell érteni a látszólagos paradoxont:
A múltról szól, de a jövőt jelenti.
Érték az értékből
Mi a forrása Svájc összetéveszthetetlen hangulatának? A hatalmas hegyormok keretezte völgyek? A bennük megbúvó, gyakran sok évszázados kőtemplomok és fa házacskák? A kristálytiszta patakok, a gleccserek, a mormoták füttyögése? Vagy a természeti és épített környezet összhangja, amelyben valódi ékkövekként csillognak a történelmi épületek?
Könnyű nekik, hiszen jólétben élnek, így nem okoz gondot a műemlékek megőrzése – gondolhatnánk elsőre. Azonban másról van szó: hiába volna a pénz, ha nem tudnák, mit és miért kell megőrizniük az épületállományukból, illetve a környezetükből.
A svájci épített környezet minősége, vagyis szépsége, esztétikája tehát nem anyagi, hanem szemléletbeli kérdés. Ez a minőség jelent olyan értéket, amely meghatározza a fejlesztéseket is, így azok beépülni, a meglévőhöz igazodni, nem pedig uralkodni akarnak.
Vagyis az érték értéket teremt.
Veszélyben volt a Notre-Dame is
Az épített környezet tudatos ismeretének a szemlélete persze nem csak az alpesi országban, de Nyugat-Európa fejlett polgári társadalmainak többségében is jelen van (bár leginkább Svájcban része az általános műveltségnek). Nem öröktől fogva természetesen, hiszen az örökségvédelem, vagyis a múlt épített emlékeinek módszeres, tudományos módszereken nyugvó megőrzésének igénye csak a 19. században született meg.
„Mert így bánnak a középkor csodálatos templomaival idestova kétszáz esztendeje. Pusztítják őket, ahol érik, belülről és kívülről egyaránt. A pap befesti, az építész levakarja, aztán jön a nép és lerombolja. Eltűnt a szó is a templom faláról, s meglehet, hamarosan eltűnik a föld színéről maga a templom is.” Victor Hugo írta 1831-ben mindezt arról az épületről, amely azóta már Párizs egyik szimbóluma. Csaknem két évszázaddal ezelőtt ugyanis azon törték a fejüket a párizsi városatyák, hogy mit kezdjenek a Szajna szigetén álló, sokkal szebb napokat látott Notre-Dame-mal, vagyis a Miasszonyunk székesegyházzal – legalábbis azzal, ami megmaradt belőle. Néhány évtizeddel korábban, ahogyan a Bastille-t, úgy a gyűlölt papság jelképének számító épületet sem kímélték a forradalmárok. Igaz, míg az előbbit szorgosan, kőről kőre széthordták, az utóbbi megcsonkítva és rogyadozva nagyrészt még állt. Ám leginkább ésszerűnek az tűnt, hogy lebontják a gótikus templom torzóját.
Részben a párizsi Notre-Dame című regény népszerűsége megmentette a székesegyházat, az élénkülő érdeklődés pedig megágyazott az épített emlékek értékeit felderítő módszeres kutatásnak és az eredmények publikálásának – persze nem regények formájában. Itáliában, Németországban, Svájcban, Angliában, Ausztriában divatossá, majd a közgondolkodás részévé vált a műemlékvédelem, s azon belül annak alapja, az épített emlékek felmérése, az összefüggések felfedése, a települések értékeinek kötetekbe rendezett bemutatása, vagyis a műemléki topográfia, azaz helyrajz.
Fehér folt az ország háromnegyede
Magyarországon már a 19. század közepe után megjelentek az első ilyen jellegű munkák – gondoljunk csak Rómer Flóris híres művére, a Bakony című monográfiára, amely során a szerző, aki korábban Pozsony „régészeti” emlékeit mérte fel, bejárta a hegység minden zegét-zugát, s lejegyezte az ott talált épített és természeti értékeket, majd azokat kötetbe rendezte. Ugyan a topográfia lényege azóta sem változott, az ország teljes „bejárására” sohasem került sor. Bár a 19. század hetvenes éveitől hivatalos formában is működik a műemlékvédelem Magyarországon, a teljesség igényére törekvő leltár létrehozása mindmáig várat magára. A 20. század húszas-harmincas éveiben bekövetkezett oktatási reformok hatására megjelent ugyan egy nemzedék, amelynek tagjai az ötvenes-hatvanas évektől dolgoztak műemléki topográfiák létrehozásán, ám egyre csökkent a megjelent kötetek száma és a rendszerváltás tájára el is apadt a munka. Az ország háromnegyede felméretlen maradt, ráadásul a már elkészült topográfiák is pontosításokra, kiegészítésre szorulnak, hiszen az elmúlt évtizedekben nagyon sok tudományos eredmény látott napvilágot.
A múltról szól, a jövőt jelenti - a teljes kiadvány letöltése