Megtalálták az eddig legkorábbi középkori magyar városfalat

„Egy próbafeltárást követően, a székesfehérvári önkormányzat támogatásával került sor a tervásatásra, amely a Jókai utcában egy magántulajdonban lévő telken zajlik. A korábbi feltárások, elsősorban Siklósi Gyula kutatásai nyomán tudtuk, hogy itt húzódott a középkori városfal nyugati szakasza, amelyet korábban leginkább a 13. századra, a tatárjárás utánra datáltak. A mostani ásatás azonban azt bizonyítja, hogy ennél sokkal korábban építettek kőfalat Székesfehérvár köré” – mondta el a Műemlékem.hu Magazinnak Szőllősy Csilla, a Szent István Király Múzeum ásatásvezető régésze. 

A falak pontos datálása általában kockázatos és nehézkes, leginkább csak az építésük során a helyszínen esetleg elhagyott pénzérmék alapján lehetséges. Székesfehérváron azonban a sajátos építési technikának hála kifejezetten pontos évszámokat hozott a kutatás. A vizenyős terep miatt – a település, vagyis a jelenlegi történelmi belváros korábban tulajdonképpen egy sziget volt egy mocsár közepén – a kőfal alapozása előtt egy fából készült szerkezetet készítettek, s erre rakták aztán a körülbelül 2 és fél méter széles kőfalat. Ez az építési mód elosztotta a terhelést, így nem kellett a fal megsüllyedésétől, kidőlésétől tartani.

„Két laboratórium is megkapta a rendkívül épen maradt gerendákból vett mintákat és a dendrokronológia-, vagyis évgyűrű kormeghatározásos vizsgálat szerint az itt felhasznált fák zömét 1040 körül vághatták ki. Nem túlzás tehát azt állítanunk, hogy a városfal építése talán már Szent István korában megkezdődhetett. Van persze más nagyon korai városfal is, így a soproni, ott azonban a római kori falat használták fel, míg esetünkben ilyen előzmény nincs” – tette hozzá Szücsi Frigyes régész, a kutatás konzulense. „Volt azonban még egy meglepetés, néhány olyan nagyméretű gerenda, amelyen oda nem illő megmunkálás nyomát fedeztük fel, vagyis ezeket másodlagosan építették be a sáncba. Ezeket a fákat a vizsgálatok szerint 920 körül vágták ki.”

A 10. század első felének Kárpát-medencéjéről szinte nincs írott forrásunk, a régészeti anyag is szegényes, nem ismert ekkorra datálható épületmaradvány. Az új székesfehérvári lelet azonban azt bizonyítja, hogy miközben a magyarok zsákmányszerző hadjáratokat vezettek Nyugat-Európa, illetve Bizánc irányába, Székesfehérváron, a római, majd feltehetően Karoling-kori előzményekkel bíró településen kifejezetten nagyméretű gerendákat használhattak fel vélhetően egy olyan épülethez, amelyet száz évvel később, már István király korában bonthattak le, s az anyagát a városfal építéséhez használták fel. A 10. század eleji épületről sajnos többet nem tudunk, ám a lelet is jelzi, hogy árnyalnunk kell a honfoglaló, kalandozó, félig még nomád magyarokról, illetve a térség, azon belül Pannonia őslakosairól élő képet.

A városfal faszerkezetű alapozásának most feltárt részlete nagyon jó állapotban maradt meg, azonban – mivel immár nem nedves közegben vannak – a gerendák konzerválásáról mielőbb gondoskodni kell. Valószínűleg felszedik és a múzeumban egy kiállításon mutatják be a város korai történetét átíró leletet.