Megújulásunk támogatója:  

Még elitebb alakulat

Ha valaki éppen azon gondolkodott volna, hogy melyik magyarországi múzeumnak van a legjelentősebb honfoglalás kori gyűjteménye, választ kaphat a kérdésére Nyíregyházán egy napokban nyílt kiállításon.
Ha valaki éppen azon gondolkodott volna, hogy melyik magyarországi múzeumnak van a legjelentősebb honfoglalás kori gyűjteménye, választ kaphat a kérdésére Nyíregyházán egy napokban nyílt kiállításon.

A napokban nyílt meg a nyíregyházi Jósa András Múzeumban az Elit alakulat 2.0 – a Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői című vándorkiállítás, amelyhez a vendéglátó intézmény a Szabolcs vezér földjén – a Felső-Tisza-vidék legszebb honfoglalás kori leletei című kiegészítő tárlatot állította fel. Az Elit alakulatot aligha kell bemutatni az érdeklődő közönségnek, hiszen a karosi temetők anyagát és a régészet módszereit egyaránt bemutató, eredetileg Miskolcon összeállított kiállítás interaktív módon vezet be a honfoglalók világába, elnyerte az Év Kiállítása 2014 díjat, majd a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épültéből vándorútra indult, most éppen Csíkszeredáról érkezett Nyíregyházára.

"Természetesnek tűnt, hogy az egyébként remek, a látogatók körében méltán népszerű kiállításhoz mi is hozzátegyünk valamit, ezzel is érdekesebbé téve a tárlatot. Ezért egy folyosónyi terjedelemben a múzeumunk tárgyai közül válogattunk" - mondta el a Műemlékem.hu Magazinnak Istvánovits Eszter régész-muzeológus, a Jósa András Múzeum munkatársa, a Szabolcs vezér földjén című tárlat egyik rendezője. "Voltaképpen nehéz dolgunk volt a válogatás során, hiszen a múzeumunk honfoglalás kori gyűjteménye a leggazdagabb az országban, állítom, hogy még a Nemzeti Múzeumét is felülmúlja."

Ennek az állításnak az igazságtartalmáról hamar meggyőződhetünk (alig lehet tíz-tizenkét méter hosszú a folyosó), hiszen a tárlókban rendre ott sorakoznak azok a tárgyak, amelyekkel már az általános iskolai tankönyvektől kezdve a korszakot szokták illusztrálni. Olyan emblematikus leletekből láthatunk legalább egy tucatot, amelyek közül egy is elvinne a hátán egy egész tárlatot.

A Szabolcs vezér földjén szerencsére több egy „kincstár” bemutatásánál (bár ha csak az lenne, az is elég volna), hiszen a helyszűke dacára tematikusan ismertet meg a korszak tárgyi kultúrájának legbecsesebb, legérdekesebb darabjaival. Tematikusan vezet végig a folyosón, s a csúcspontja természetesen a rakamazi és a geszterédi leletegyüttes, láthatjuk az itt előkerült egy-egy „aranyszablyát” is – összesen három ilyet ismerünk –, amelyek minden bizonnyal fejedelmi temetkezésekhez tartoztak.

A kiállítás őszig tekinthető meg a földszinti kiállítóhelyen, további sorsáról még nem döntöttek, ám a megnyitás óta eltelt néhány nap alatt már több múzeum is jelentkezett, hogy szívesen bemutatná vándorkiállítás formájában a parádés tárlatot.

Fotó, szöveg: Kovács Olivér

2021.05.21

Képgaléria a cikkhez

11


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (3) alsóvár (2) Andrássy-család (1) antropológia (1) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (2) Aquincumi Múzeum (9) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (12) átadás (1) Ausztria (1) avarok (4) Bálint Marianna (1) barokk (1) Bebek (1) bemutatás (2) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) Brigetio (1) BTM (6) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (14) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (9) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (4) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) drón (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (3) előkészítés (1) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (3) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (1) falkép (6) falkutatás (2) falukutatás (1) famaradvány (1) Fejérdy Tamás (1) fellegvár (1) feltárás (44) feltárás (1) felújítás (28) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földrengés (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (4) FUGA (1) füleki vár (4) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (1) Gödöllői Királyi Kastély (2) Görgei (1) gótika (1) Gótikus út (3) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (2) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (22) határon túl (20) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (10) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglaló (1) honfoglalók (4) Horvátország (3) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) ICOMOS (10) ICOMOS-díj (1) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (2) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (1) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (4) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (12) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (3) királysír (10) királytemetkezés (12) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (4) Komor Marcell (1) KÖN (1) konferencia (1) Konok Tamás (1) könyv (1) könyvbemutató (2) korona (2) Kovács Olivér (1) középkor (3) Közkincs-kereső (3) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (2) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kút (1) kutatás (9) kútház (1) kvíz (1) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (1) légifotó (1) legolvasottabb (1) lelet (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) magazin (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Magyar Régész Szövetség (1) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (7) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) mozaik (2) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (4) műemlékvédelem (16) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (8) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (3) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (2) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (7) Népi Építészeti Program (6) népi műemlék (12) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (4) Példaadó műemlékgondozásért díj (1) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (4) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (3) régészet (18) Régészet Napja (1) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (8) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (7) Rezi Kató Gábor (1) rom (1) római kor (4) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (3) romkert (2) romkonzerválás (1) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) szülőház (1) tájház (1) tájrégészet (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (13) település (2) temetkezés (4) temető (5) templom (4) templom (3) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Kálmán (2) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (3) vármúzeum (2) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (3) víz alatti régészet (2) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (1) Zrínyiújvár (1) zsinagóga (1)