NKA: szeretni való gyermek, szennyes fürdőlében

Előrebocsátom: bár az ismereteim korántsem teljesek a Nemzeti Kulturális Alap tekintetében, az örökségvédelem, műemlékvédelem terén véghezvitt tevékenységét az elmúlt másfél évtizedből személyes érintettként is közelről figyeltem. Ez idő alatt a „műemlékügyet” több kollégium is vitte (a tevékenységi körök át- és átszervezése miatt), olykor önállóan, olykor az építészet ügyével közösen. Kezdjük azonban az elején!

A Nemzeti Kulturális Alapot még egy 1993-as törvény hozta létre, elkülönített állami pénzalapként, azzal a szándékkal, hogy a kultúra támogatása ne legyen évről évre a költségvetési viták vesztese. 1996-ban lett önálló költségvetési szerv. 1999-ben ezt a státuszát megszüntették, majd a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába integrálták. Az NKA bevételét hosszú időn át a „kulturális járulék” adta, ezt 2010. január 1-jével szüntette meg az országgyűlés, s az Alap bevételi forrása az ötöslottó játékadójának 90 százaléka lett. Ez nagyjából 10 milliárd forintot jelent azóta is évente: erősen függ attól, hogy hány szelvényt vásárolnak az emberek. Az NKA Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságaként működött 2016-ig, következő évtől az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő lett a jogutódja.

Bár az NKA immár harminchárom éves története meglehetősen fordulatosnak tűnik, a benne működő kollégiumok (és az egész rendszer) céljai nemigen változtak. Miután fogadatlan prókátora a teljes szervezetnek aligha lehetek, a „műemlékügy” kapcsán saját tapasztalataimra, megfigyelésemre hagyatkozva úgy látom, hogy elsősorban katalizátorként igyekezett bekapcsolódni a konkrét segítséget igénylő ügyekbe, illetve az elmúlt másfél évtizedben egyre inkább szinte egyedüli forrása maradt számos tudományos, értékmegőrző részterületnek. Hogy kicsit konkrétabb legyek, ilyen a műemlékek veszélyelhárítása, kisebb helyreállítási feladatok, de például a régészet terén a tervásatások egyedüli finanszírozójává vált. És támogatja például a Közkincs-kereső című örökségvédelmi rádióműsor elkészítését is. Egész érdekes helyzet: holnap éppen egy olyan tervásatásra utazom majd, amelyet az NKA támogat, s a riport erről egy olyan műsorban hangzik majd el, amelyet szintén.

Bár az NKA teljes bevétele az ötöslottóból 10 milliárd forint körüli összeg, ezen több kollégium osztozik (nem beszélve arról, hogy vannak miniszteri és kollégiumi támogatások). Az örökségvédelem ügyére évek óta 300-400 millió forint jut, amire évente körülbelül 300 pályázat érkezik. A jellemző pályázatok néhány százezer, vagy millió forintosak, amelyekkel teljes egészükben el kell számolniuk a pályázóknak az eredetileg megjelölt célok és költségvetés szerint.

A kollégiumok tagjai javarészt szakemberek, s a támogatások odaítélése is szakmai alapon történik. A pályázatok, ahogyan az eredmények is, nyíltak. Ezért sokak véleménye szerint az elmúlt években a politikamentes mecenatúra utolsó bástyája lett a Nemzeti Kulturális Alap. Sőt állítom: az intézményes műemlékvédelem megszűnése után komoly szerepe volt abban, hogy a „műemlékügy” egyáltalán fennmaradt. A híradásokban feltűnő összegek (amelyeknek semmi közük például az Épített Örökség Kollégiumához) a szokásos pályázati rendszerhez képest felfoghatatlanul óriásiak. De ez aligha az NKA bűne. A társadalmi indulat is jogos, de remélem, annak hullámai nem a vétleneket söprik majd el, még mélyebb gödörbe taszítva az örökségvédelem, műemlékvédelem ügyét.