Mégsem fulladt betonba a nagyvázsonyi vár
Tavaly a várudvarra már be lehetett menni, s az ott feltáruló látvány (valamint amit kívülről lehetett szemrevételezni belőle) jó időre megpecsételte a nagyvázsonyi Kinizsi-vár felújításának megítélését. A Nemzeti Várprogram keretében 2017-ben elkezdett program építészeti tekintetben sajnos ismét szembement a közízléssel, olyan modern, vagy inkább modernkedő elemekkel bővítette a várat, amelyet inkább elutasított a látogatók többsége. Most már látogathatóak a kiállítások is, amik árnyalják a képet – a látogatók végül is pozitív élménnyel tudnak távozni a várból.
Sajnos nincs szerencsénk a modern kori várfelújítások többségével. Nagyvázsonyban persze nem kell olyan mértékű sokkra számítani, mint a félbehagyott diósgyőri projekt esetében, itt a vár eredeti anyagában nem szenvedett el pusztítást. Ugyanakkor legalábbis érthetetlen, hogy a vár faragott köveiből jó néhány mit keres a várárokba dobva. Az új épületszárnytól elvonatkoztatva furcsa az is, hogy a felújítás miért nem érintette a vár legfontosabb elemét, az öregtornyot, amelynek az oldalán továbbra is ott tátong egy méretes repedés, immár több mint másfél évszázada. Ha statikailag – egyelőre – nem is okoz problémát, a rajta beszivárgó víz aligha kedvez a falak állapotának, különösen miután az egész épületegyüttes legnagyobb problémája mindig is a nedvesség volt. A 20. századi képeslapok látványát mércévé emelők számára örvendetes, hogy a toronyra most sem került tető, így a vizesedés fentről is folytatódhat. Fontos tudni, hogy mint minden épületen, az öregtornyon is tető volt építésétől kezdve évszázadokon át, egész addig, míg a 19. században le nem égett, s nem volt pénz pótolni. A torony így torzó, a tető hiányának látványa nem a várnak, hanem legfeljebb ennek a tűznek állít emléket.
Sok szempontból vitatható tehát a legújabb kori felújítás, de szerencsére legalább a kiállítások jól sikerültek. A vár történetét bemutató termek tartalma a kurátor, Buzás Gergely régész-művészettörténész munkáját dicséri, amit a Pazirik színvonalas formában, látványosan valósított meg. Az öregtorony teljes egészében enteriőr kiállítást kapott, amely a vár lakóinak, leginkább Magyar Benignának, Kinizsi Pál feleségének állít emléket. Lukács Zsófiának hála jó hangulatú, szépen berendezett tereket kapunk, amit azért is fontos kiemelni, mert a vár eredeti bútoraiból semmi, berendezési tárgyaiból pedig szinte semmi nem maradt fenn.
Ha pedig a csigalépcsőn megmásszuk fel és le a tornyot, visszatérve a várudvarra talán már elég kimerültek vagyunk ahhoz, hogy az új szárnyat kritizáljuk, amely ebből a nézetből (még ha nem is illeszkedik a kutatási eredményekhez és a rozsdás vas kiegészítőivel, furcsa felületeivel modernkedő hatást kelt) harmonikusan zárja le az udvart, jó hangulatot teremt. Nagyvázsony tehát élvezhető maradt (kiállításai tekintetében pedig teljesen új szintre lépett), de tény, hogy sok részletének használ, ha hunyorogva nézzük.
Fotó, szöveg: Kovács Olivér
Képgaléria a cikkhez
