Magyar történet a világkiállítások tükrében

December első felében nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a Magyar EXPO sikerek című időszaki kiállítás, amely a címe szerint is összesen harminckét világkiállítást, s az azokon megjelent magyarok sikereit hivatott a látogatók elé tárni. Ugyanakkor többet nyújt ennél, hiszen 1851-től kezdődően a magyar művészet, iparművészet, ipar, tudományos világ legfontosabb tárgyi emlékeinek felvonultatásával valójában a magyar történelem egy korántsem egységes időszakát mutatja be – méghozzá egy roppant érdekes nézőpontból, a világkiállítások tükrében. Vagyis elvileg nem azt villantja fel, hogy ilyen volt ekkor Magyarország, hanem azt, hogy mit akartak elődeink a nagyvilágban láttatni róla. Az azonban, hogy mit akartak mutatni, egy komplexebb történetet is felidéz.

Ahogyan a világkiállítások célja többször is megváltozott a rendezvénysorozat története során, úgy alakult át az is, hogy a kiállítók, vendég országok miért érezték fontosnak a jelenlétüket. Az első, 1851-ben rendezett universelle exposition-on – amelyet Albert herceg, Viktória királynő férje azért talált ki, hogy egy helyen lehessen megtekinteni a világ összes, haladást szolgáló emberi produktumát – alig két évvel a szabadságharc leverése után leginkább azért voltak ott a magyarok, hogy az épp csak elkezdődött Bach-korszak abszolutizmusában is megmutassák a világnak, hogy létezik önálló magyarság. A Londonban rendezett kiállításon (ezzel, vagyis az Expo-nak helyet adó Kristálypalota installációjával kezdődik maga a kiállítás is) összesen harminckét magyar résztvevő szerepelt, a többi közt a még épphogy csak szárnyait próbálgató herendi porcelánmanufaktúra, az ötvös Szentpétery József, Králik Samu órásmester, Kirner József vadászfegyver-kollekciójával és nemzeti motívumként a cifraszűr.

Ekkor, majd az ezt követő években a magyarok persze még nem önállóan mutatták be a nemzeti ipar és kultúra eredményeit, azonban az abszolutizmus éveiben, majd a kiegyezés után a dualista államszervezet részeként is egyre erősödött az igény az önálló részvételre. Bár hivatalosan ezt nem engedélyezték, 1867 után külsőségeit tekintve önállóan vehetett részt hazánk a világtárlatokon. Az első valóban Ausztriától független részvételre végül 1900-ban, Párizsban került sor, ahol önálló, történeti kiállításnak helyet adó historizáló magyar pavilon is épült. Ekkorra már változott a világkiállítások célja is: a találmányok, ipari termékek mellett egyre nagyobb teret kapott a nemzeti kultúra, ezen belül a művészet és az oktatás, valamint a nemzeti karakter bemutatása.

A kiállítás és az arra való felkészülés visszafelé is hatott: nem csak a polgári megerősödést szolgálta, de az 1873-as bécsi világkiállításhoz Rómer Flóris és Xántus János által összeállított néprajzi gyűjtemény volt az egyik alapja a Nemzeti Múzeum szervezetéből önállósuló Néprajzi Múzeumnak, sőt az ekkor folytatott gyűjtőmunka hozzájárult az Iparművészeti Múzeum önálló gyűjteményének megalapozásához is. 

Nem csak a világkiállítások történetét és a magyar szereplést mutatja be tehát a Magyar EXPO sikerek című tárlat, de jófajta történelemkönyv is, amelynek képzeletbeli lapjait a Magyar Nemzeti Múzeumban lehet lapozgatni egészen 2023 augusztusáig. A Gál Vilmos kurátori felügyelete mellett megszületett, nagyon sok emblematikus tárgyat és művészeti alkotást bemutató kiállítás ráadásul egy kifejezetten igényes és sok érdekes írást tartalmazó katalógust is kapott, amely segít benne, hogy a termekben megjelenített tudás megmaradjon az utókornak is.