Megújulásunk támogatója:  

Közkincs-kereső 2021: templomot találtak a jáki templom alatt, Visegrád: forrásvizet a palotába!

A jáki templomon belül folytatott régészeti kutatás és a visegrádi királyi palota forrásvízzel való ellátása volt a témája annak a Közkincs-kereső adásnak, amelyet 2021-ben a legtöbben hallgattak a honlapunkon lévő műsorarchívumban.
A jáki templomon belül folytatott régészeti kutatás és a visegrádi királyi palota forrásvízzel való ellátása volt a témája annak a Közkincs-kereső adásnak, amelyet 2021-ben a legtöbben hallgattak a honlapunkon lévő műsorarchívumban.

2021. április 14-én hangzott el a Trend FM-en az az adás, amelyet az év során legtöbbször hallgattak meg a Közkincs-kereső honlapunkon található archívumában. A Közkincs-kereső – amely az egyetlen örökségvédelmi rádiós riportműsor – ebben az adásban is két olyan témát mutatott be, amelyről akkor még másutt nem hallhattak, vagyis a jáki templomon belül folytatott régészeti feltárás legújabb eredményeibe avatott be, illetve megismertetett egy tervvel, amely szerint a középkori állapotnak megfelelően forrásvizet lehetne bevezetni a visegrádi királyi palotába.

Június 16-án hangzott el az az adás, amely a második leghallgatottabb lett: kirándulást tettünk a mérai templomba, ahol középkori falképekre bukkantak a kutatók, illetve a tihanyi altemplomban jártunk, ahol I. András király temetkezőhelyén folyt régészeti feltárás.

A Budapesti Történeti Múzeum egyik kutatásával ismertetett meg a január 27-i – bronzérmes – adás, amelyben a Csepel-sziget északi csücskének a történetéről, illetve annak régészeti kutatásáról volt szó. Az adás másik témája egy kincslelet, s annak kapcsán a közösségi régészet volt.

2021 során összesen 39 új Közkincs-kereső adás hangzott el, ami jó egy napnyi folyamatos hallgatni valót jelent. Csaknem száz témát dolgoztunk fel, s ha még nem tette, keresse fel az archívumunkat, biztosan talál benne kedvére valót.

 

A Közkincs-kereső műsorarchívuma

 

2021 tíz legtöbbször hallgatott Közkincs-kereső adása:

 

Megtalálták a korábbi templomot a jáki templom alatt, Visegrád: forrásvíz folyhatna a palotában

Falképekre bukkantak a mérai templomban, kövek és csontok: kutatják a tihanyi altemplomot

Rég eltűnt temetők és falvak a Csepel-szigeten, kincsleletek és kincset érő civilek

BTM: kutatás a várfalak tövében, villagazdaság a város szélén, megfejthető a mohácsi csata

Huszonöt éve látogatható a gödöllői kastély, harminc éves a Pulszky Társaság, kvíz a föld alatt

Jáki templom: falak és sírok nyomában, honfoglalókkal készülnek Nyíregyházán

Újabb leletek a Margit körútnál, 2020 régészeti mérlege Budapesten, előkerülhet még a magyar Atlantisz

Elkezdték kiásni Berzence várát, BTM: leletek a Duna medréből

Visegrád: virtuálisan épül vissza a palota, megidézik Szolnok várát, műemlékek, világnap

Pataki vár: kutatás és bemutatás, NKA: búcsú a kollégiumtól, könyv a gödöllői kastélyról

 

Írta Kovács Olivér

2021.12.31


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (3) állapotjelentés (3) almádi monostor (2) alsóvár (2) AmfiFeszt (1) Andrássy-család (2) antropológia (2) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (11) Aquincumi Múzeum (21) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) arcrekonstrukció (1) Árpád-kor (1) ásatás (19) átadás (2) Ausztria (1) avarok (4) Balassa Bálint Múzeum (1) Bálint Marianna (1) barokk (1) Báthori (1) Bebek (1) bemutatás (3) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) Brigetio (1) BTM (19) budai vár (5) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (23) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (12) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (4) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) drón (2) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (5) előkészítés (1) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) erőd (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (3) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (2) falkép (9) falkutatás (7) falukutatás (1) famaradvány (1) Fejérdy Tamás (1) fellegvár (1) feltárás (1) feltárás (55) felújítás (36) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (2) Floralia (3) földrengés (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (5) FUGA (1) füleki vár (6) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (2) Gödöllői Királyi Kastély (2) Görgei (2) gótika (3) Gótikus út (4) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (8) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (36) határon túl (1) határon túl (32) Házsongárd (1) Helikon (1) helyreállítás (17) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglaló (2) honfoglalók (5) Horvátország (3) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) ICOMOS (13) ICOMOS-díj (4) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (3) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) jáki templom (3) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (1) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (4) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (24) kincs (1) kincslelet (2) királyi palota (6) királysír (11) királytemetkezés (13) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) kivándorlás (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (6) Komor Marcell (1) KÖN (3) konferencia (1) Konok Tamás (1) könyv (2) könyvbemutató (3) korona (2) Kovács Olivér (1) középkor (4) Közkincs-kereső (4) Közlekedési Múzeum (1) közösségi régészet (1) Krasznahorka vára (1) Kulturális Örökség Napjai (4) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kút (1) kutatás (13) kútház (1) kvíz (2) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (2) látványsétány (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (2) légifotó (3) legolvasottabb (2) lelet (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) magazin (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (4) Magyar Régész Szövetség (1) Máré-vár (1) Martin Opitz Kiadó (1) Mátyás Király Múzeum (11) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) migráció (1) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) mozaik (2) műemlék (12) Műemlékek Ideiglenes Bizottsága (1) műemlékem.hu (2) műemléki világnap (7) műemlékvédelem (20) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (8) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (6) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (2) Nagy Gergely (3) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) Nemzeti Vár- és kastélyprogram (1) népi építészet (9) Népi Építészeti Program (8) népi műemlék (14) népvándorlás (3) NÖF (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) Óbudai Kult. Éj (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) önkormányzat (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (6) Paszternák István (3) Példaadó műemlékgondozásért díj (1) pénzverés (1) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (5) Pulszky Társaság (1) Ráday Mihály (1) Rákóczi (1) református templom (3) régészet (21) Régészet Napja (1) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (8) rendezvény (7) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (10) Rezi Kató Gábor (1) rom (1) Római Fesztivál (1) római kor (7) román kor (1) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (4) romkert (2) romkonzerválás (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) Sibrik-domb (2) Sine Metu (1) sírbolt (1) síremlék (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szepesség (1) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) Szigetvár (1) szkíták (2) szobor (1) szülőház (1) tájház (1) tájrégészet (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (17) település (2) temetkezés (6) temető (8) templom (5) templom (3) templomrom (1) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (4) Tóth Zsolt (1) tűzvész (2) váci vár (1) vajdaság (1) vár (9) Varga Kálmán (2) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (6) vármúzeum (6) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (3) víz alatti régészet (2) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Wittinger Zoltán (1) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (2) Zrínyiújvár (1) zsinagóga (1)


Kapcsolódó cikkek

Nem tudjuk, hogy a türjei, vagy az egri téma keltette fel inkább a Közkincs-kereső archívumának hallgatói érdeklődését, mindenesetre ez lett a legtöbbször felkeresett adás 2020-ban.
A 2019. október 30-án elhangzott Közkincs-kereső adást hallgatták meg legtöbben a portálunkon a perceken belül véget érő év folyamán. Három témája közül valamelyik – vagy akár mindhárom – ugyancsak felkelthette a figyelmet.
A budai vár Erdélyi bástyájának feltárásáról, a Balaton-felvidék ismeretlen kolostorairól és a negyvenöt évvel ezelőtti Aquincumi nagy betörésről hangzottak el riportok a Közkincs-kereső október 3-i adásában. Ezt hallgatták 2018-ban a legtöbben a műsorarchívumban.
A magyar királyok azonosítása, a rézkori kincs, vagy a környei szarkofág és erőd vonzotta inkább a hallgatókat az archívumba?
Kaposszentjakab egykori apátsága és a balácai római villa szerepelt abban az adásban, amit legtöbbször hallgattak az archívumunkban.
Váci királytemetkezés, szolnoki cölöphíd, templom a templom alatt, Gül Baba türbéje, várépítő állam, belvárosi templom, óbudai szarkofág. Közkincs-kereső toplista, 2015.
Elveszett várak, újjáépült középkor, útmutató az NKA pályázataihoz, a pécsi középkori egyetem és újraálmodott városliget. Közkincs-kereső toplista, 2014.