Itt kezdődik majd az Emlékhelyek Napja
„A szokásos Kossuth téri programokon kívül lesznek vezetett séták, amelyek a tér, illetve a parlament épületének történelmével ismertetik meg a látogatókat, ezen kívül térzene. Az Országgyűlési Múzeum kiállításai pedig térítésmentesen tekinthetők meg ezen a napon” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Melkovics Tamás történész-muzeológus, az Országgyűlési Múzeum munkatársa.
A budapesti Kossuth tér ugyan sok szempontból az ország legfontosabb tere, az egyetlen kiemelt nemzeti emlékhely, Pest városának csak viszonylag későn lett része ez a terület. Először még nem is itt akartak parlamentet építeni: miután az 1830-as országgyűlésen javaslat formájában felmerült az építésének igénye, József nádor Pollack Mihályt kérte fel hamarosan, hogy készítse el a terveket. Pollack nagyszerű firenzei stílusú palotát vetett papírra, amely a reneszánsz jegyek mellett némi gótikus stílust is mutatott – ám a tervből, amelyhez még ki sem jelölték a lehetséges építési területet, nem lett semmi, hiszen 1843-44-ben az országgyűlés túl költségesnek ítélte, egyúttal nemzetközi tervpályázatot hirdetett, immár a lipótvárosi Új piac területét, vagyis a mai Erzsébet teret megadva az új országház helyének.
Ám az előkészületek ezen fordulója sem bizonyult szerencsésnek. Bár a pályázat a híres nyugat-európai és a magyar építészek fantáziáját egyaránt megmozgatta, a következő országgyűlés 1847-48-ban már inkább a forradalommal volt elfoglalva. A tervek többsége el is veszett, azonban a fennmaradtak nagy változatosságot mutatnak: így az országház lehetett volna félköríves alaprajzú, vagy gótikus fantázia, netán három kerek épület is.
Elsőként a 19. század elején került fel a térképre a sokáig csak Tömő térként ismert külterület. A parlament helyének újabb kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy a város északi részének fejlődését várták az itteni beruházástól. Ám legalább ennyire fontos volt idősebb Andrássy Gyula korábbi miniszterelnök, majd külügyminiszter víziója, aki az angol parlamentarizmust és parlamentet tekintette példának, s politikusi környezetét is ebbe az irányba igyekezett terelni. Ami pedig Londonban a Temze, az Budapesten a Duna, s miként a 19. század közepi Westminster-palota neogót stílusú (bár az 1834-ben leégett Old Palace megmaradt részeit is belefoglalták), a magyar parlament épületének tervpályázatánál is előírták a historizáló stílust. Az Országház építéséről szóló törvény 1880-ban született meg, s összesen tizenkilenc pályázat érkezett az 1883. február 1-jei határidőig. Ezek közül négy egyenlő díjazásban részesült: Otto Wagner és társai "Scti. Stephani regis" neoreneszánsz pályaműve, Hauszmann Alajos "Patres conscripti" neobarokk-neoklasszicista terve, Schickedanz Albert és Freund Vilmos "Alkotmány II." című munkája, valamint Steindl Imre "Alkotmány I." terve. Bár a stílusukban eltértek egymástól, a központi kupola valamennyi tervnél domináns elem volt. Steindl terve végül sorsolással győzött, majd némi változtatással 1885. október 12-én kezdetét vette az építkezés, ami egészen 1904-ig eltartott. Igaz, 1896-ban már tartott benne az országgyűlés ülést, s idehozták a Szent Koronát, valamint a koronázási kellékeket is, ám ez a gesztus a millenniumnak és nem az épület készültségi fokának szólt.
Sokan nem szerették - a cikket a képek alatt folytatjuk!
Az országházat kezdetben nem fogadta egyértelmű lelkesedéssel a közvélemény. Sokan kritizálták a gótikus stílus miatt, mondván, hogy az német ihletésű, semmi köze Magyarországhoz. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy bár díszeiben, csúcsíveiben, tornyaiban valóban neogót Steindl terve, tömegében a barokkot idézi.
Vitatták hát a külsejét, de ezek a kritikák eltörpültek a belső díszítéseit ért vádak mellett. Ignotus, a Nyugat szerkesztője felháborodásában ezt írta A Hét című lapba: „Hogy és mint lehetséges, hogy ugyanaz a Steindl Imre, ki ennek a parlamentnek dunai homlokzatát s gyönyörű kupoláját kieszelte, belekeveredhetett abba a példátlan, a más szavára el sem hihető, puszta leírásra elképzelhetetlen barbárságba, amit e parlament belső ornamentikája képvisel. Az ízléstelenség e gigászi voltához képest eltörpül minden egyéb kifogás az új Ház impraktikus volta s költséges építése ellen."
A kortárs építészek sem fukarkodtak a kritikával. Bobula János építész a Budapesti Építészeti Szemle hasábjain így vélekedett: „Mert ha igaz, hogy az építészet megfagyott zene, akkor a mi országházunk a legkellemetlenebb kakofónia, amelyet valaha zenekarból, egy ügyetlen karmester kihozott."
Az Országház épülete azonban néhány évtized alatt „beérett” a közvéleményben, s a folyóparti városkép meghatározó elemévé vált. A tér másik két jelentős középületét, a Bukovics Gyula tervezte Földművelésügyi Minisztériumot és Hauszmann Alajos alkotását, az Igazságügyi Palotát (a Kúriát) 1887-ben, illetve 1896-ban adták át. Ezzel kialakult a tér jelenlegi nagysága, alaprajza is.
Az angol parlamentarizmussal való párhuzamot nem csupán a két neogót épületben találhatjuk meg, de akadnak közös elemek a parlamentarizmus, rendi képviselet történetében, fejlődésben is. Ami az angoloknál 1215-ben a Magna Charta volt, az a magyar 1222-es Aranybulla, amelynek rekonstruált példánya (eredeti alakban nem, csak későbbi átiratban maradt fenn) az Országgyűlési Múzeum egyik nagyobb tárlatának a nyitótárgya. Ez a kiállítás a magyar parlamentarizmus történetét mutatja be, a vérszerződéstől a rendszerváltásig. A másik tárlat, amely szintén ingyenesen lesz látogatható május 14-én, az Országház építéstörténetével ismertet meg. A tavaly tavasszal megnyitott múzeumnak (amely nem jogutódja a korábbi, hasonló nevű intézménynek) még két bemutatóhelye van a Kossuth téren, az Országház egykori szellőző alagútjaiban. Az északi egy kőtár, míg a déli az 1956-os Kossuth téri sortűznek (és valamennyi '56-os magyarországi sortűznek) állít emléket.
Cikkeink a nemzeti- és történelmi emlékhelyekről:
Megmentőre vár az elfeledett temető
Mohács 490: bringával a király nyomában
Riport a Közkincs-keresőben a Kossuth térről, az Országházról és az Országgyűlési Múzeumról