Beleolvashatunk a gödöllői kastélykönyvbe

Részletek Varga Kálmán, A gödöllői kastély századai című, áprilisban megjelenő könyvéből:

1740–45 között az első ütemben megépített U alaprajzú együttes három egyemeletes szárnyból állt és főhomlokzata kelet felé nézett. A szárnyak találkozási pontjain kívül egy-egy négyzetes alaprajzú, 45°-ban kapcsolódó karcsú tornyot emeltek. A középrészt a maival megegyező szélességű-magasságú, de kis kiülésű rizalit emelte ki. Az előreugró rizalit architektúrája megegyezett az oldalszárnyakéval: sávozott földszint fölött, sima emeleti falfelületen falpillérek tartották a háromrészes főpárkányt. A középrizalit zárását timpanonnal oldották meg, efölött pedig a tető, s rajta torony (huszártorony) magasodott. A főbejáratot (kocsibejáró) oszlopos kapuzatként alakították ki – hasonlóképp a főúr pesti palotájának kapuzatához –, melyre domború párkányzat támaszkodott. Az udvari homlokzatokon a középrész kivételével még a reneszánszra emlékeztető árkádos folyosók futottak körbe mindkét szinten, innen nyíltak a termek. Az oldalszárnyak téglalap alaprajzú, alul zárt, felül szintén árkádokkal nyitott, kilátószerű saroképítményekben végződtek. A sarkok között balluszteres kerítés húzódott és nyitott közepén lépcső vezetett fel a nyugati Felsőkertbe. A középső szárny belső terében az udvari homlokzat oldalán délről lépcső indult az urasági használatú emeletre, ahol a tágas előtérből nyílott a maival megegyező szélességű, de hosszában akkor rövidebb díszterem, abból pedig észak és dél felé 3–3 szobából álló sík mennyezetű teremsor. A fehér-arany színvilágú, stukkózott dísztermen kívül a szobákat textiltapétával, vagy figurális- és díszítőfestéssel tették reprezentatívvá.

A nehéz napjait élő monarchia légkörének érzékeltetésére itt kell szólnunk egy ma már megmosolyogtató epizódról, melynek tudtán és akaratán kívül Grassalkovich III. Antal is szereplője lett. Miután 1805 végén a franciák Austerlitznél megsemmisítő vereséget mértek az osztrák-orosz seregekre és Ferenc császár megalázó békekötésre kényszerült, Napóleon hadai elhagyták Bécset. A következő hónapokban az uralkodó környezetében mind erősebben jutott kifejezésre az a vád, hogy a magyarok összejátszottak Napóleonnal és teljesen megbízhatatlanok. Joseph Thaddeus von Sumerau (1749–1817) rendőrminiszter vezetésével a bécsi titkos rendőrség mozgásba lendült, hogy az ún. emisszáriusokat, vagyis a beépített francia kémeket felderítse. A feltételezés szerint a hírszerzők Napóleon egyik bizalmas emberétől, Antoine François Andréossy (1761–1828) generálistól kapták az utasításokat. Számos magyar főurat, köztük a Párizsban többször megforduló Grassalkovichot is gyanúba keverték, akinek – a túlbuzgó nyomozók szerint – pozsonyi palotája és gödöllői kastélya titkos találkozók színhelyéül szolgálhatott. Őszre azonban a vádaskodók hangja lecsillapodott anélkül, hogy a herceg egyáltalán tudomást szerzett volna az ellene folyó nyomozásról, jóllehet egy bécsi ügynök még Gödöllőre is eljött szaglászni.

Az oldottabb hangulat ellenére Ferenc József napi munkaritmusa Gödöllőn is csak kevéssé változott. Dolgozószobájának berendezése, személyes és használati tárgyainak együttese szinte a részletekig ugyanolyan volt, mint Budán, Schönbrunnban vagy akár a Burgban, tükrözve az ország „első számú hivatalnokának” kötelességtudatát. A kötelességtudat rend- és tisztaságszeretettel párosult, s ez apróságokban is megmutatkozott: érdekességként említhetjük, hogy az uralkodó mindig tartott egy kis kefét és egy vörös tyúktollból készült porolót íróasztalán, mellyel naponta többször is letörölte az asztalt. Gödöllőn is hajnali 4 órakor – télen néha 5-kor – kelt és miután a személyzet becipelt a spártai módon berendezett hálószobájába egy kádat, néhány vödörnyi vízben megfürdött. Maga borotválkozott és egy pohár tej volt a reggelije. Mérsékletesen étkezett, keveset és gyorsan. Mire íróasztalához ült, a futár már meg is hozta az elintézésre váró iratokat. Először átnézte az előző napról maradt ügyeket, magánleveleket írt, majd a polgári kormányzat ügyeit intéző Kabinetiroda, később a Katonai Iroda anyagait is tanulmányozta. Az aktákra többször írt széljegyzeteket, sőt kijavítgatta rajtuk a központozási hibákat. Takarékos ember lévén a feldolgozott iratok üres felületeit gondosan levágta, hogy azokra más intéznivalókat lehessen írni. Dolgozószobájában mindennap fogadta a főhadsegédet, a Katonai- és a Kabinetiroda főnökét, szükség szerint a magyar ügyek előadóját, illetve minisztereket. A főhercegeken és a katonákon kívül mindenkinek frakkban, fekete nyakkendőben kellett megjelennie, még az orvosának is. Nem volt szabad túl közel lépni hozzá, kezet csak ritkán nyújtott, s ha valami nem nyerte el a tetszését, egymáshoz koccantotta a bokáját, jelezve, hogy a kliens kezdhet hátrálni az ajtó irányába.

Beszélgetés Varga Kálmánnal a könyvről a Közkincs-keresőben (31:38-tól)