Diadal után hanyatlás
Egységben volt az erő? - a cikk első része
A 18. században, amikor a török veszély végleg elmúlt, egyre kevésbé látszott célszerűnek az Öregvár és az Újvár fenntartása. II. József még a lebontásukat is elrendelte, azonban a napóleoni háborúk ismét igazolták a város és a vár stratégiai helyzetét. 1809-ben ugyanis, miután a francia császár Bécset elfoglalta, a sietve megerősített erődöt és várost meglátogatta I. Ferenc osztrák császár-magyar király. Az uralkodó ekkor határozta el, hogy itt, a Duna és a Vág összefolyásánál kell megépíteni a birodalom legnagyobb erődrendszerét, amely kétszázezer katona befogadására képes. 19. század eleji stratégia szellemében különálló erődöket terveztek, amelyeket nem fal, hanem tűzerő köt össze.
„Elsőként az Öregvárat és az Újvárat korszerűsítették, illetve elkezdődött a nyugati-északi Nádor-vonal, illetve a keleti Vág-vonal kiépítése. Az egyes bástya kivételével ennek a vonalnak az elemei a mai napig megvannak, ám az erődrendszer kiépítését félbeszakította az 1848-49-es forradalom és szabadságharc” - mondta Mácza Mihály történész.
Ugyan még csak félkész volt az erődrendszer, s a várost 1848-ban tűzvész pusztította (eltüntetve mindazt, ami a középkorból az átépítések és a földrengés után még megmaradt), Klapka György sikeresen védte az osztrák csapatokkal szemben Komáromot és az erődöket, annyira, hogy a tábornoknak „különbékét” sikerült kiharcolnia: a császári hadvezetés a hosszúnak tűnő ostrom helyett megadta a szabad elvonulást és a sérthetetlenséget a védőknek, cserébe az erődök és a város átadásáért. Maga Klapka is neki akart kezdeni az erődrendszer további bővítésének: a mai monostori erőd helyén tervezett védművekkel a bécsi országutat és a Duna hajóforgalmát egyaránt le lehetett volna zárni.
„A szabadságharc után folytatódott az erődrendszer kiépítése, ami hátrányos volt a város számára, hiszen az erődvonal beszorította Komáromot a Dunához, lehetetlenné téve terjeszkedését” - folytatta a történész. „A területi problémák az 1892-ben épült Erzsébet-híddal, majd a túlparti Újszőny Komáromhoz csatolásával oldódtak meg végleg 1896-ban, a millennium évében.”
Ebben az esztendőben rehabilitálták Klapka tábornokot is, hiszen felavatták a szobrát a városháza előtt. Róna József alkotásának azonban kalandos sors jutott: 1947-ben eltávolították a helyéről, s csak 1991-ben helyezték vissza oda.
„A tizenkilencedik század utolsó, huszadik század első évtizedei a gyarapodás, a fejlődés jegyében teltek. Több, ma is meghatározó épület készült el a belvárosban, így a Kultúrpalota is, amelyben jelenleg a Duna Menti Múzeum kap helyet. A trianoni döntéssel azonban kettévágták a várost a Duna mentén” - tette hozzá Mácza Mihály. „Az egykori virágzó nagyvárosból két határ menti kisvárost csináltak.”
Az eredeti Komárom (Révkomárom) az első bécsi döntéssel visszakerült Magyarországhoz. 1945-ben azonban ismét elcsatolták. „Ekkor került sor a kitelepítésekre is. Több ezer magyar családot üldöztek el. A kitelepítések után kevesebben éltek a városban, mint 1847-ben” - mondta a történész.
Természetesen ennek megfelelően változott Komárom magyar lakosságának az aránya is. 1941-ben az ott élők 96 százaléka vallotta magát magyarnak. Ez az arány 1991-ben több mint 63, 2001-ben 60 százalék volt. A következő népszámlálás idén lesz, s alighanem azt igazolja majd, hogy folytatódott a magyar lakosság csökkenése.
A cikk első része: Egységben volt az erő?
Néhány cikk a határon túlról:
Ausztriában magyar a második legnagyobb kripta
Magyarok mérték fel a szlovéniai kisvárost
Állóháború a házsongárdi temetőben