Előkerültek a legendás Felhévíz házai

A területről az első írásos említés a 12. századból egy Gézavására nevű településről szól, amely a Duna budai oldalán, a Margit-sziget déli csücskénél helyezkedett el. Révátkelő volt, s mivel a túlparton Jenő falu házai álltak, jenői révnek is nevezték. De nem csak átkelés miatt volt fontos, hiszen a területen lévő hőforrások miatt (ezek táplálják a mai Lukács- és Császár-fürdőt), sajátságos mikroklímája volt a területnek, s mivel télen sem fagytak be, egész évben működő malmokat, később lőpormalmokat lehetett létesíteni rajtuk. Ráadásul a meleg vizek jégmentesítették a dunai kikötőt is télen. A település új nevét már a hévizekről kapta, Anonymus is Calidae Aquenek nevezte.

A terület eredetileg részben királyi tulajdonban volt, de éltek itt szabadok, hospesek, és birtokos volt a Kartal-Kurszán nemzetség is. A kikötőben szedett vámot 1148-ban a budai (később óbudai) káptalan kapta meg. IV. Béla a révátkelőhelyet a bal parti Jenő faluval és az ott élő népekkel, valamint a jobb parton élő királyi népekkel együtt 1267-ben a margitszigeti domonkos rendi apácáknak adományozta. A település plébániatemploma, a Szentháromság templom III. Orbán pápa 1187-es oklevele szerint egy magyar alapítású ispotályos rend, az Esztergom szentkirályi keresztesek, a stefaniták tulajdonában volt, akiknek a 13. század közepén már rendházuk is állt itt, sőt hamarosan a mezőváros legfőbb birtokosai lettek. Templomukat a mai Margit körút, Török utca és Frankel Leo út által határolt bérház helyén, annak építése során Supka Géza tárta fel 1906-ban.

Ettől eltekintve a középkori Budafelhévíz topográfiája a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán az elmúlt hónapokban, májustól novemberig folytatott teljes feltárásig ismeretlen volt, csak oklevelek adataiból lehetett bizonyos következtetéseket levonni, elsősorban a templomtól északra elhelyezkedő temető, nyugatról a kanonokházak, északról a mészárszékek és a kikötő elhelyezkedését feltételezni.

A Budapesti Történeti Múzeum szakemberei vezetésével folytatott ásatás több nagyon érdekes eredményt hozott (a neolittól a római koron át egészen az újkorig), s ezek közé tartozik két késő középkori épület, s a korban hozzájuk tartozó kutak azonosítása. A déli épületet sajnos nagyrészt elpusztította a 19. század elején épület első kórház, ám a másik esetében csaknem embermagasságú falakat sikerült gazdag leletanyaggal feltárni. Az épület kétszintes volt, az emeletet vályogból, valószínűleg faszerkezet-erősítéssel készítették, amelynek az anyaga az alsó szint téglaboltozatával együtt fennmaradt az omladékban.

Felhévíz a török korban, a 16-17. század folyamán néptelenedett és pusztult el. A most feltárt épületmaradványok az egyetlen ismert, fennmaradt emlékei. A jelenlegi udvar közepén álló falak ráadásul kifejezetten jó állapotban vészelték át az elmúlt csaknem fél évezredet, így megőrizve, esetleg bemutatva a főváros törtnetének fontos fejezetéről mesélnének.

Részletes leírás a feltárásról a Régészet Budapesten portálon Fényes Gabriella Évezredek a talpunk alatt című cikkében