Egy szarkofág maradt csupán a legendás városból
Csanád (románul Cenad) ma meglehetősen álmos hangulatú település a Maros bal partján, komoly átmenő forgalommal a határ közelsége miatt. 19. századinál régebbi emléket átutazva nem lát az ember, holott az egykor itt álló püspöki székhely a 11. század első felében már komoly szerepet kapott a magyar államiság kiépítésében. Hogy a majd egy évezredes történelemnek kézzel fogható nyomára bukkanjunk, a Szent Gellért tiszteletére szentelt, 1868-1870 között épült katolikus templomba kell bejutni. Itt található az oltár részeként az a kőszarkofág, amelyet Szent Gellért püspök temetkezési kellékeként tartanak számon, s amely csak a 19. század második felében, éppen az új templom építése során került elő.
„A szarkofág arányai alapján elképzelhető, hogy nem csupán Gellért püspökhöz köthető, de eredetileg annál is sokkal régebbi, az sem zárható ki, hogy a római korból származik. Erdélyből a Maroson könnyen ideszállíthattak egy ilyet, amit aztán átfaragtak, hogy méltó módon elhelyezhessék benne Gellért földi maradványait” - jelentette ki portálunknak Buzás Gergely régész-művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum középkori szakmúzeumának, a Visegrádi Mátyás Király Múzeumnak az igazgatója. „Bár eddig még nem került sor a magyar kora középkor előkelő temetkezéseinek együttes beható vizsgálatára és összehasonlítására, megkockáztatható, hogy a 11. században divat volt a római korból származó szarkofágok átfaragása és felhasználása. A székesfehérvári, Szent Istvánhoz kötődő kőkoporsó csak a legismertebb példa, de római kori szarkofágból készült Pulában a katedrális ereklyetartó-oltára is, amelyben Salamon király feltételezett csontjai nyugszanak. A csanádi szarkofág egyszerű keresztjei stílusuk alapján készülhettek egy 11. századi szarkofágfelújítás során.”
A korábbi csanádi templomok és a szarkofág történetét Dávid Katalin művészettörténész foglalta össze egy, a Művészettörténeti Füzetekben több évtizede megjelent tanulmányában. A tanulmány elkészítésekor az írott forrásokon kívül csupán Henszlmann Imre leírásaira támaszkodhatott, amelyeket a 19. századi műemlékvédő-művészettörténész az új templom 1868-1870 közötti építése előtt és közben vetett papírra. Klasszikus értelemben vett, tudományos igényű feltárás ugyanis még nem folyt a hajdani püspöki székhely területén.
Henszlmann megfigyelései így szinte az egyetlen régészeti nyomot jelentik a település középkori múltjával kapcsolatban. A művészettörténész a korábbi templom elbontása során és a jelenlegi templom építése előtt nagyjából a mai szentélynél keletelt, vagyis a jelenlegi épülethez képest derékszögben álló templom maradványait azonosította, amely román stílusban épült és a későbbiekben gótikus stílusban bővítettek és építettek át.
Dávid Katalin szerint ez volt Csanád első, még a 10. század legvégén, a püspökség megszervezése előtt épült, ortodox temploma, hiszen az akkor még Marosvárnak nevezett Csanád ura, Ajtony a bizánci rítusú kereszténységet követte. A művészettörténész szerint így a mai templom szentélye az első, Keresztelő Szent János templom szentélyének helyén van, amelynek a helyére a 13. század első felében építették a Szent Üdvözítő társaskáptalan egyházat.
A mai templom építésekor, attól nyugatra bukkantak a szarkofágra, ahol ekkor még romos középkori falak voltak láthatók. 1053-ban nyilván nem a bazilita templomban helyezték el az évekkel korábban Budán elhunyt Gellért püspök földi maradványait, hanem – mint arról a Gellért-legenda is hírt ad – a saját temetkezési helyéül szánt Boldogságos Szűz Mária templomban. A mai Gellért-templomtól északra jelenleg egy görögkeleti templom áll – ennek a helyén lehetett Gellért 11. században épült temploma (ettől még északabbra állhatott a leírások szerint a püspöki székesegyház, amelyet szintén Gellért korában kezdtek építeni). A szarkofág azonban nem a templom területén, hanem attól délre, vélhetően az egykori káptalanterem alatti hajdani kriptából került elő, ahová nyilván utólag helyezték, hiszen minden jel arra mutat, hogy a szarkofágot már 1053-ban is ereklyetartó oltárnak szánták, így a templom szentélyében állhatott. Ezt bizonyítja a Gellért-legenda is, amely szerint a földi maradványok megérkezése után a templomban hetekig nem lehetett a tömeg miatt istentiszteletet tartani. Valószínűleg azért nem volt alkalmas misére a templom, mert nem volt kész az oltár: vagyis a szarkofágra a fedőlapot nem tudták visszatenni, mert az odasereglő emberek meg akarták érinteni a testet tartalmazó fakoporsót, amelyet a szarkofágban helyeztek el.
Hogy akkor miként kerülhetett a szarkofág a káptalanterem alá? Dávid Katalin a magyarázatot a templom 1361-es átépítésében találta meg. Ekkor ugyanis Erzsébet királyné, I. Károly özvegye felújíttatta a Mária-egyházat és a szent csontjait egy új ereklyetartóban helyezték el. A szarkofágra immár nem volt szükség, ezért kapott új helyet (később az ereklyét is Velencébe vitték, a mai napig itt található).
Ma már Marosvár-Csanád középkori templomaiból a helyszínen semmi sem látható. Az épületek a tatárjárás során komolyan megsérültek, ám az újjáépítést követően más templomokról is tudósítanak a források. 1290-ben itt temették el a Körösszegnél meggyilkolt IV. (Kun) László királyt. 1514-ben Dózsa György hadai felégették a várost, s ezt már nem tudta Csanád kiheverni. A török terjeszkedés és a hódoltság időszaka alatt tovább pusztultak az épületek, bár Evlija Cselebi a 17. században még romos templomokról és a város mellett lévő várról ír. A 17 század végén felrobbantották, majd a 18. században elbontották a várat, az új templom építésének idejére pedig elkoptak szinte valamennyi épület felszín feletti falai. Amíg nem lesznek feltárások a nyilván rendkívül leletgazdag helyszínen, a középkori Csanádot csak a képzelet tudja megidézni.
A csanádi Szent Gellért templom a Határeset adatbázisában