Lovasíjászok a Vármúzeumban: az utolsó napok
Amennyire érdekes és értékes kiállítás a Lovasíjászok Budapest múltjából, annyira balszerencsés volt: tavaly nyáron nyitották meg, hogy aztán rövidesen lakat kerüljön rá (mint minden múzeumi tárlatra) a járvány miatt. Így alig néhány hónapon át volt látogatható, s hiába hosszabbított a Vármúzeum, szeptember 5-én búcsút kell vennünk tőle.
A B. Szabó János és Sudár Balázs történészek által, a Magyar Történelmi Íjász Társasággal közösen rendezett tárlat a lovasíjászat történetét mutatja be a mai Budapest területéről származó tárgyi leletekkel a szkítáktól egészen a török korig. A sort nyitó szkítákon és záró törökökön kívül megjelennek benne a hunok, az avarok, a magyarok, a kunok és a mongolok is. Bár a lovasíjászatot a honfoglaló magyarság emblematikus fegyvernemeként tartja számon a történelmi köztudat, a reflexíj használata gyakorlatilag minden sztyeppei népnél megjelent. A Kárpát-medencében pedig mint „magyar fegyver” fél évezreddel túlélte a honfoglalás korát, hiszen a 15. századból is van tudomásunk magyar lovasíjászokról, sőt egy ilyen (bár nem tudni, mikor készült) íj a Mediciek firenzei fegyvertárában is fennmaradt.
![]()
A törököknél kezdett az íj fegyverből sporteszközzé válni. A birodalmi szinten számon tartott eredmények szerint Buda jelentős sportközpont lehetett, hiszen több itteni pasa is jegyzetten jó sportlövő volt. Az íjászpálya a Gellérthegy tövében volt, ahonnan a pesti síkságra is átlövöldöztek az oszmán versenyzők. A 17. század végén aztán a lőfegyverek végleg kiszorították az íjat a török hadviselésből.
A még rengeteg érdekességgel szolgáló tárlatot a zárás előtt egy nappal, vagyis szeptember 4-én szombaton különleges programok kíséretében lehet megtekinteni. Lesz kurátori tárlatvezetés, íjászbemutató (sőt a látogatók lehetőséget kapnak az íj kipróbálására), valamint alkotófoglalkozás is a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, illetve az Oroszlános udvarban.
Fotó, szöveg: Kovács Olivér
Képgaléria a cikkhez







