Veszélyben a még éppen víz alatti örökség
2003-ban bukkantak elő először a szolnoki közúti híd lábánál annak a fából ácsolt hídnak a cölöpjei, amit a 16-17. században a várost birtokló törökök építettek. Az akár tudományos szenzációnak is nevezhető esemény aztán mind gyakrabban ismétlődött meg a nyár végi aszály idején: Kertész Róbert régésszel is egy ilyen alkalommal találkoztam legelőször bő tíz évvel ezelőtt.
Idén is leereszkedtünk a híd lábánál a partról a hajdani és majdani meder szélére, ahol minden korábbinál megdöbbentőbb látvány fogadott. Soha ennyi maradványt nem láttam a felszínen az egykori török kori hídból, s eddig még nem figyeltem fel a két másik, újkori fahíd cölöpjeire, amelyek már szintén kikandikálnak a vízszint fölé. A fákon kívül fémmaradványok, s javarészt kortársnak tűnő szemét, azaz mindenféle tárgyak hevernek, amíg a szem ellát.
És még csak július közepe van, messze még a nyár vége, ami az aszály csúcs-, illetve a víz mélypontját jelenti hagyományosan. A helyi média cikkei alapján a régészek szinte mást sem csinálnak, mint egyik lakossági bejelentés után rohannak a másikhoz, hiszen a Tisza városi szakaszán korábban már ismert bőgős hajók, illetve egy vasból készült uszály maradványai is a felszínre bukkantak.
A vasnak sem használ, ha időnként a víz alatt, máskor a levegőn van, de a „régészeti aszálykár” igazán a fából készült cölöpökön látszik. A napsugárzásnak napok óta kitett, immár csontszáraz végük felhasadozott, szinte erősebb ránézésre porlad, pusztul. A víz alatti oxigénmentes környezet évszázadokon át konzerválta a cölöpöket, ám ennek vége. A múzeum szakemberei ugyan vesznek mintákat az újonnan felbukkanó maradványokból – vagyis vannak tudományos eredmények – ám a megtartásukért semmit sem tehetnek.
A maradványok ugyan menthetők lennének, kiemelve, egy múzeumi telephelyre szállítva, ahol ismét vízbe kerülhetnének, azonban ez nyilván nem a jelenlegi kulturális intézmények anyagi dimenziója. Néhány éve a zrínyiújvári kút faanyagának nagy része is elkorhadt kiemelve, mert alig néhány gerenda konzerválására volt pénz.
Az aszályosodás általánossá válásával pedig mind gyakoribb lesz majd ez a probléma. Hazánk folyó és állóvizeinek együttes felülete egy kisebb megyényi területet tesz ki – legalábbis Tóth János Attila búvárrégész szerint – amelynek csak kisebb része ismert. Vagyis ahol visszahúzódik a vízszint, régészeti leletek sokasága kerülhet a felszínre. Hidak, hajók, csónakok, akár a rakomány is, amelyek azonnali megmentésre várnak. S ne legyenek kétségeink, lelőhely-fosztogatásokra, akaratlan rongálásokra is sor kerül majd – már ha egyáltalán tudomást szerzünk róluk. Nem csak a leletfosztogatók rablásaitól kell tartani: jó néhány évvel ezelőtt egy felszínre került több évszázados fahajó egy részét tűzifának hordták el a helybéliek.
A vizek menti leletmentés tehát mind gyakoribb kell, hogy legyen a jövőben szerte az országban, érdemes legalább lélekben – már ha anyagilag lehetetlen – készülni rá.
Fotó, szöveg: Kovács Olivér
Fontosabb kulcsszavak
Kapcsolódó cikkek
Megtörtént Szolnok török kori fahídjának a felmérése: a kutatásra a roppant alacsony vízszint miatt nyílt lehetőség - írja az Archeologia. 
A kiszáradás és így a pusztulás megakadályozása miatt ismét víz alá kerül az a hajóroncs, amelyre még januárban bukkantak a Dunában. Az eddig megtalált legkorábbi, 17. századi roncs a dorogi tóban kapott – remélhetőleg nem végső – nyughelyet.