Megújulásunk támogatója:  

Aquincum: épül Mithrász szentélye

Symphorus mithreumának már állnak a falai, néhány hónap múlva léphetnek majd be a látogatók a múzeum új kiállítóterébe.
Symphorus mithreumának már állnak a falai, néhány hónap múlva léphetnek majd be a látogatók a múzeum új kiállítóterébe.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171212aquincummithrasz/02.jpgÖt évvel ezelőtt a Festőház épült fel a múzeum átfogó megújulása keretében területünk déli részén. Annak a belső tere, berendezése Aquincum egykori lakóinak a hétköznapjait hivatott bemutatni, míg a város egyik ismert Mithrász-szentélyének a tömegrekonstrukciója a szentéllyel és a hajóval a vallási élet hangulatába avatja majd be a látogatókat” - mondta portálunknak Láng Orsolya, az Aquincumi Múzeum igazgatója. „A bemutatás elvi alapjait Zsidi Paula, a múzeum nyugalmazott igazgatója dolgozta ki, a kivitelezés a tervek szerint halad, jövő év elején megkapja a tetőt is az épület, s akkor már csak a belső berendezés marad hátra.

A Symphorus-mithreumot (amely nevét az egyik alapítójáról kapta, hiszen a feltárt felirattöredéken Symphorus és Marcus neve olvasható) még a második század utolsó évtizedeiben építették a déli városfal szomszédságában. Első változata már biztosan állt Kr. u. 194 előtt, majd a 3. században jelentősen kibővítették. Ekkor a szentélybelsőt is díszesebbre alakították át.

Mithrász eredetileg perzsa isten volt, de a Rómában feltehetően az 1.században  mesterségeen alapított és az 5. századig népszerű mithrász-kultusz csak minimális hasonlóságot mutat a perzsa mítoszokkal. A kultusz igazi virágzása a 3. század elejétől a 4. század harmadik évtizedéig tartott, ekkor szorította háttérbe a kereszténység, amely feltehetően például az isten december 25-i születésének elemét is innen merítette (Szűz Mária, az istenanya alakját pedig az egyiptomi gyökerű Ízisz-kultuszból, bár a misztériumvallásokat éppen elvileg titkos voltuk miatt nem ismeri teljességükben a történettudomány). Mithrász tiszteletének lényegi eleme a fény győzelme a sötétség felett (ezért kötötték a téli napfordulóhoz), amelynek a bika legyőzése volt a szimbóluma. 

Fennmaradt egy ilyen kultuszkép ebből a szentélyből is, ennek a domborműnek a bemutatása lesz a kiállítótér központi eleme. Szerencsére több mithreumot is ismerünk az egykori római birodalom területéről, mindegyiket meglehetősen egységes építészeti elvek szerint emelték. Nagyon fontos volt a barlangszerű kialakítás, amelyre itt Aquincumban is ügyeltek” - tette hozzá Láng Orsolya. „Az épületet úgy alakítjuk ki, hogy tömegében idézze az egykori szentélyt, ám kellő mennyiségű adat hiányában nem kifejezett rekonstrukció lesz. A belső térben a valláshoz kötődő tárgyakat állítunk majd ki állandó kiállításunk részeként, így idézve meg a misztériumvallások hangulatát.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Aquincum: menetrend szerinti újjászületés

Aquincum megújult

Róma épül Aquincumban

Festőház után szentély épülhet

 

A római polgárváros maradványai a műemlékem.hu adatbázisában

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

Fotó, szöveg: Kovács Olivér
2017.12.12


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (2) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (24) felújítás (18) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (6) királytemetkezés (7) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (2) Komor Marcell (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (3) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (1) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)