Magazinunk szakmai partnere
a Budapesti Történeti Múzeum:
Budapesti Történeti Múzeum
Magazinunk támogatója: Nemzeti Kulturális Alap

Itáliát is megjárhatták az akasztói honfoglalók

Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően jó állapotú honfoglaláskori temetkezés került napvilágra, melyek gazdagsága több szempontból a Felső-Tisza-vidéki elit temetők rangjához mérhető.
Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően jó állapotú honfoglaláskori temetkezés került napvilágra, melyek gazdagsága több szempontból a Felső-Tisza-vidéki elit temetők rangjához mérhető.

Különlegesen jó állapotban fennmaradt honfoglalás kori tarsolylelettel gazdagodott a Kecskeméti Katona József Múzeum a közelmúltban, önkéntesek és intézményi együttműködések segítségével. A feltárt leletegyüttes számos figyelemre méltó újdonsággal szolgált, többek között ezüst tarsolylemez, unikális övszerkezet, a komplex viselet szerves maradványai és nagyszámú pénzmelléklet került elő a sírokból. A folyamatban lévő tudományos vizsgálatok minden eddiginél átfogóbb és részletesebb adatokkal járulnak majd hozzá a korszak kutatásához.

Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően jó állapotú honfoglaláskori temetkezés került napvilágra, melyek gazdagsága több szempontból a Felső-Tisza-vidéki elit temetők rangjához mérhető. A tarsolylemezes sír jelenlegi ismereteink szerint a 29. ilyen típusú lelet a Kárpát-medencében.

A korábban ismeretlen, új lelőhelyet Szabó Zsolt és Dömötör József régész asszisztensek, a Kecskeméti Katona József Múzeum közösségi régészeti programjának önkéntesei fedezték fel. A mezőgazdasági munkálatok és a talajerózió miatt régészeti szempontból veszélyeztetett helyszínen a felfedezést követő gyors reagálásnak köszönhetően mentő feltárást, majd nagyobb felületű tervásatást szervezett a Kecskeméti Múzeum. Az ásatás szakmai vezetője Wilhelm Gábor osztályvezető régész volt, munkáját a múzeum munkatársai, a múzeumi önkéntesek és az akasztói önkormányzat segítették. A kutatáshoz csatlakozott Füredi Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének honfoglaláskoros régésze is. 

A nagy felületen végzett feltárások során három lovas harcos sírjából álló, honfoglaláskori temetkezési csoport került elő. A 920-930-as években elhunyt férfiakat gondosan elrendezett fegyverzetükkel ellátva helyezték a sírokba, és mindhármuk esetében részleges lovas temetkezési rítust lehetett megfigyelni, azaz a sírokba elhelyezték díszes lószerszámukat és az összehajtott lóbőrt, a koponyát és lábszárcsontokat benne hagyva. A harcosok viseletének, lószerszámzatának díszítményei között összesen 81 db, a korabeli hadjáratok alkalmával szerzett észak-itáliai pénz került elő – ezek túlnyomó része Berengár (888-924) érméje volt. A pénzek 926-os záródátuma fontos történeti támpontot nyújt. Minden sírban volt agancs merevítőlemezekkel ellátott íj, valamint nyíltegezben elhelyezett jelentős mennyiségű nyílhegy (7-9-12 db!!).

Az 1. sírban egy különösen magas rangú, mai szemmel nézve igen ifjú (17-18 éves) harcos nyugodott, akinek övén aranyozott ezüst csüngős veretek sorakoztak, a jobb oldalán pedig ezüst lemezzel díszített tarsoly függött. Bal kezén kék üvegköves aranygyűrűt, varkocsában két arany karikaékszert viselt, végtagjain díszes ezüst kar- és lábperec volt. Néhány kis arany lemez is előkerült a test különböző pontjain, ezek a ruházat vagy a halotti lepel tartozékai lehettek. Lószerszámzata kiemelkedően gazdag volt: a szíjakat mintegy 80 aranyozott ezüstveret és több átlyukasztott pénzérme díszítette. Íja egyedi típusú volt. Az övveretek környezetében a viselet, a tarsoly és a nyíltegez szerves (bőr, textil, fa) részei olyan állapotban maradtak meg, hogy eredeti (ún. in situ) helyzetben, a környező talajjal együtt emelték ki azokat a kutatók. Ezen leletrész szakszerű bontása, vizsgálata jól felszerelt restaurátorműhelyben és laboratóriumban valósul meg, a komplex és újszerű eredmények később várhatóak. 

A 2. sír harcosa szintén magas rangú fegyveres volt, aki az előzőnél is fiatalabb korban, 15-16 évesen hunyt el. Nyíltegezében 7 nyílhegy került elő, íjának merev szarvait és markolatát szintén különleges, díszített agancslemezekkel borították. A lószerszámzatot e sír esetében teljes egészében a zsákmányolt pénzekkel díszítették. Kar- és lábperec, egyéb nemesfém rátétek e harcos viseletét is ékítették. A 3. sírban nyugvó 30-35 éves férfi különlegessége a jellegzetes 10. századi szablya, és itt is előkerültek többek közt az íjászfelszerelés maradványai, a pénzekkel gazdagon díszített lószerszám és öv, illetve egy ezüst karperec.

A Kecskeméti Múzeum a lehető legmodernebb és legrészletesebb, széleskörű kutatással tervezi vizsgálni a kiemelkedő leletegyüttest. Ennek részeként a közeljövőben különböző természettudományos anyagvizsgálatok várhatóak, és megkezdődtek a bioarcheológiai elemzések. Az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet munkatársai mintát vettek a sírokból származó emberi- és lómaradványokból, a teljes örökítőanyag-állományban (genomban) rejlő információ leolvasásának és elemzésének céljából.  A laboratóriumi mintafeldolgozás megtörtént, ennek eredményeképpen mind a humán, mind az állati maradványok genom szintű információja elemezhetővé vált, a részletes vizsgálatok folyamatban vannak.  Az előzetes elemzések alapján minden mintából jó minőségű és megfelelő mennyiségű örökítőanyagot sikerült nyerni, így alkalmasak lesznek a mélyreható vizsgálatokra, de néhány előzetes adat már kiemelhető. Kiderült többek között, hogy mindhárom sír egy apai leszármazási vonalba sorolható, bár a tarsolylemezes férfi anyai leszármazási vonala eltér a másik két férfi anyai vonalától és nem áll közeli rokonságban velük. Utóbbi két egyén között azonban elsőfokú rokonság áll fenn, a genetikai adatok alapján apa-fia kapcsolat valószínűsíthető (esetleg lehetnek testvérek). A még folyamatban lévő vizsgálat eddigi eredményei alapján már az is megállapítható volt, hogy mindhárom férfi genetikai állományának összetétele hasonló a Volga-Urál régió középkori, magyarokhoz kötött populációinak tagjaihoz.

Az embertani vizsgálatok már most is szolgáltak néhány érdekes adattal: az izotópos elemzések például állati fehérjében gazdag étrendre utalnak. A fog- és fogkőanalízis további információkat szolgáltathat majd betegségekről és étkezési szokásokról.

Az akasztói temetkezések kiemelkedő gazdagsága, a lószerszámok díszítettsége, a selyemszövetek jelenléte és a fegyverzet összetétele alapján kijelenthető, hogy itt egy elit harcosi csoport, feltehetően a katonai vezetői réteg tagjai kerültek eltemetésre. Ez a felfedezés új és meghatározó adatokat szolgáltat a honfoglalás kori társadalom és a hatalmi struktúrák megértéséhez a Duna–Tisza közén.

Külön köszönet illeti a szövegben említetteken kívül: a KKJM részéről: Baranyi Dániel, Bognár Margó, Hajdrik Gabriella, Mellár Balázs, Zsámboki Gyula, a múzeumbarátok közül: Juhász Péter, Suhajda Krisztián, Téglási Viktor, Tóth György a feltárás során végzett munkájukért. További hálás köszönet illeti Suhajda Antal Akasztó község polgármesterét és nem utolsó sorban Kalapos Frigyes földtulajdonost a feltárás során nyújtott odaadó, hatékony, önzetlen segítségéért.

Archeogenomikai vizsgálatok: Csáky Veronika, Gerber Dániel, Mende Balázs, Szécsényi-Nagy Anna, Szeifert Bea.

A humán antropológiai vizsgálatokat Hajdú Tamás és Szeniczey Tamás végezte.

Az archeozoológiai elemzés Bárány Annamária munkája.

Állagmegóvás és konzerválás: Halász Emese restaurátor, illetve Szabó Krisztina, Pálfalvi Zsuzsanna, Forró Ildikó restaurátor művészek.

Radiokarbon és stabilizotóp vizsgálat: Major István, Janovics Róbert.

Numizmatikai vizsgálatok: Tóth Csaba, Luca Gianazza, Simon Coupland.

Tervezett anyagvizsgálatok: Kreiter Attila és Segui-Fábián Diego lesznek segítségünkre.

 

Forrás: Kecskeméti Katona József Múzeum

2025.12.01


Fontosabb kulcsszavak

A Kard Napja (2) A kard öt évezrede (2) A kard regénye (11) Aba Sámuel (1) adatlap (3) adókedvezmény (1) ágostonos (1) Al-Duna (1) aláírásgyűjtés (1) állagmegóvás (3) államalapítás (3) állapotjelentés (3) almádi monostor (4) alsóvár (2) AmfiFeszt (1) Andrássy-család (2) antropológia (4) apátság (2) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (28) Aquincumi Múzeum (39) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (4) Archaeolingua Alapítvány (1) archeozoológia (1) arcrekonstrukció (2) Árpád-ház (1) Árpád-kor (1) Arthur király (1) ásatás (40) aszály (1) átadás (4) Ausztria (1) Ausztria (1) avarok (5) B. Szabó János (2) Balassa Bálint Múzeum (2) Bálint Marianna (1) Barbár Napok (1) barbárok (1) barokk (1) Báthori (2) bazilika (1) Bebek (1) Belvárosi plébániatemplom (2) bemutatás (8) bencés (2) Benda Judit (1) Bertók Gábor (1) Beszédes József (1) bezárás (1) BME (1) Bocskai (2) bontás (2) Bortemplom (1) Böszörményi István (1) bővítés (1) Brigetio (1) bronzkor (4) BTM (67) budai vár (7) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (70) Budavár története (1) Buszesz (2) búvárrégészet (3) Buzás Gergely (17) Buzás Gergely (3) Campona (1) Carnuntum (1) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (4) csatatér kutatás (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Csorba László (2) Czoma László (1) Dalmácia (5) Déri Múzeum (1) dinoszaurusz (1) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) domonkos kolostor (3) drón (2) Éder Katalin (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (8) előkészítés (1) első világháború (2) emlékhely (1) emlékmű (2) emléktábla (1) építészet (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Épített Örökség Kollégiuma (2) Erdély (2) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) erőd (2) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (7) Év háza (1) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (2) falkép (10) falkutatás (9) falukutatás (2) famaradvány (1) Farbaky Péter (1) Fejérdy Tamás (2) fellegvár (1) feltárás (88) feltárás (3) felújítás (46) felújítás (1) Fenékpuszta (1) Fényes Gabriella (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (2) Floralia (3) földrengés (1) földvár (3) Ford (1) Forster Központ (3) freskók (5) FUGA (1) füleki vár (6) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (2) Göcseji Múzeum (1) Gödöllői Királyi Kastély (4) Görgei (2) gótika (3) Gótikus út (6) Gótikus Út Egyesület (3) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) gyűjtő (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (12) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (57) határon túl (51) határon túl (1) Házsongárd (1) Helikon (1) helyreállítás (20) helytartói palota (2) Henszlmann Imre-díj (1) Herman Ottó Múzeum (4) Hőnel Béla (1) honfoglaló (3) honfoglalók (6) Horvátország (3) hun kori (2) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) I. Lajos (1) ICOMOS (25) ICOMOS-díj (10) II. András (1) II. Lajos (1) II. Rákóczi Ferenc (3) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Isztria (1) jáki templom (3) jamnaja (1) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (3) játékkatona (2) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) Kána (1) kaputorony (1) kard (2) Karoling (1) kastély (5) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (2) kelta (3) Kertész Róbert (2) kiállítás (54) kiállítóhely (3) kincs (2) kincslelet (3) kincslelet (1) királyi palota (7) királysír (15) királytemetkezés (18) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) kivándorlás (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kőkorszak (1) kolostor (11) Komor Marcell (1) KÖN (4) konferencia (4) Konok Tamás (1) könyv (11) könyvbemutató (6) korona (3) korona (1) Kovács Olivér (7) középkor (8) Középpontban a Középkor (1) Közkincs-kereső (8) Közlekedési Múzeum (1) közösségi régészet (2) Krasznahorka vára (1) Kulturális Örökség Napjai (6) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kurgán (2) kúria (1) kút (1) kutatás (23) kútház (1) kvíz (2) L. Simon László (3) labor (1) Laczkó Dezső Múzeum (1) Láng Orsolya (9) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (5) látványsétány (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (6) légifotó (5) legolvasottabb (4) lelet (1) lelőhely (1) Liget Projekt (1) limes (2) Limes-nap (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (2) magazin (2) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (24) Magyar Régész Szövetség (1) Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat (1) Magyarságkutató Intézet (1) Major Balázs (1) Máré-vár (1) Margit-sziget (2) Martin Opitz Kiadó (3) Mátyás király (4) Mátyás Király Múzeum (17) megalit (1) megemlékezés (1) megnyitás (1) megőrzés (2) megtelepedés (1) Memento Park (1) Memento Park - Szoborpark Múzeum (1) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) migráció (1) MindenKor (1) Mithrász (6) mohácsi csata (4) Molnár István (1) Monarchia (1) Mór püspök (1) Móra Ferenc Múzeum (2) mozaik (3) Mráv Zsolt (1) műemlék (14) Műemlékek Ideiglenes Bizottsága (1) műemlékem.hu (3) műemléki védelem (1) műemléki világnap (11) műemlékvédelem (30) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) múmia (1) műtárgy (1) műtárgy (1) muzeológia (1) múzeum (11) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (7) Múzeumok Majálisa (3) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (4) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (11) Nemzeti Régészeti Intézet (11) Nemzeti Vár- és kastélyprogram (1) neolitikum (2) népi építészet (10) Népi Építészeti Program (9) népi műemlék (15) népvándorlás (4) NKA (8) NÖF (1) nógrádi vár (1) normann (1) Novigrad (1) NRI (2) Óbudai Kult. Éj (1) ókeresztény (2) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) önkormányzat (1) online (2) örökségvédelem (1) Örökségvédelem Kollégiuma (4) Orseolo Péter (1) őskor (8) őslény (2) őstörténet (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) paleontológia (1) pálos (5) Palotajátékok (2) pályázat (13) Paszternák István (3) Pazirik (1) Pázmány Péter Katolikus Egyetem (2) pecsét (1) Példaadó műemlékgondozásért díj (2) pénzverés (1) Pétermonostora (2) petíció (1) pincerendszer (2) posta (4) premontrei (6) preparátum (1) Pulszky Társaság (1) Puntigán József (1) Ráday Mihály (1) Rákóczi (1) református templom (4) régész (1) régészet (36) Régészet Napja (3) Régészeti Hírügynökség (6) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) régészeti park (2) rekonstrukció (11) rendezvény (21) reneszánsz (2) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (11) Rezi Kató Gábor (2) rézkor (2) rom (3) ROM-Vándor (1) Római Fesztivál (1) római kor (15) román kor (1) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (5) romkert (2) romkert (1) romkonzerválás (8) Rosta Szabolcs (1) Sághi Attila (3) Salamon király (1) Salamon-torony (3) Samhain (1) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) séta (1) Sibrik-domb (2) Sine Metu (2) sírbolt (1) síremlék (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (3) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent István Múzeum (1) Szent László (1) Szent Margit (4) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szepesség (2) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) Szigetvár (1) Szilas Gábor (1) szkíták (2) Szlovákia (1) szobor (1) Szoborpark (1) szolnoki vár (2) szőregi monostor (1) szülőház (1) tagintézmények (1) tájház (1) tájrégészet (1) Takács Ágoston (1) tanösvény (2) tarsolylemez (1) tatárjárás (3) Teleki László Alapítvány (20) település (2) temetkezés (1) temetkezés (6) temető (14) Temetők az űrből (1) templom (4) templom (6) templomrom (4) Terei György (6) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) tetőszerkezet (1) Tomka Gábor (1) topográfia (1) török (1) török fürdő (3) török kor (6) Tóth Zsolt (1) tűzvész (3) Ujváry Tamás (1) UNESCO (2) űrkutatás (1) váci vár (2) vajdaság (1) vár (11) vár (1) Varga Kálmán (4) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (13) vármúzeum (18) városfal (5) Városliget (1) Várprogram (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (6) viking (1) világkiállítás (1) Világörökség (5) villa (4) Virágos Gábor (3) virtuális rekonstrukció (1) víz alatti régészet (3) vízvezeték (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Wittinger Zoltán (1) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (3) Zrínyiújvár (1) zsinagóga (1)