Megfejtik a Baradlába temetettek DNS-ét
„A University College Dublin kutatói egy nemzetközi program keretében érkeztek hazánkba, amelynek célja Európa őskori népességének genetikai és stabilizotópos elemzése több hazai kutatóhellyel együttműködésben. A különböző lelőhelyeken gyűjtött emberi csontmintákból adatbázist építenek, amely segítségével a Kárpát-medence és Európa őskori népességváltozásait, valamint az egykor itt élt népességek táplálkozását, életmódját vizsgálják. Ez tovább formálhatja az írott történelem előtti időkről szóló információink halmazát” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Rezi Kató Gábor régész, az aggteleki Baradla-barlang kutatásának projektvezetője. „Persze ezen kívül is érdekesek az itteni temetkezések, amelyből olyan sok van, hogy hiába az eddigi feltárások, még mindig hatalmas mennyiségben kerülnek elő embercsontok, töredékek, temetkezési emlékek, edények, kő- és csonteszközök.”
Az aggteleki Baradla-barlang régészeti kutatása 160 évvel ezelőtt, 1856-ban kezdődött, amikor Schmidl Adolf őslénytani leleteket gyűjtött benne. A barlang ősemberkutatásának úttörője azonban Nyáry Jenő volt, aki 1876-77-ben három alkalommal ásott a barlangban. Ő volt az első, aki szinte érintetlen területeket tárhatott fel a barlang legfontosabb, legértékesebb részein, a Pitvarban, a Csontházban, a Denevér-ágban és a Temetkezési-folyosón. Nyáry az eredményeiről egy érdekes publikációban számolt be hamarosan, amelynek talán legérdekesebb része volt a Temetkezési-folyosón feltárt, kétszer két sorba fektetett sírok leírása volt. A kutató eredményeinek nagy hatása volt a turini száműzetésben élő, idős Kossuth Lajosra is, aki nagy terjedelmű tanulmányban elemezte és méltatta a művet – igaz, ebben szerepet játszhatott a nosztalgia is, hiszen Kossuth fiatalemberként járt a barlangban.
Nyáry után három évtizeddel, 1910-ben a Szeleta-barlangban már rutint szerzett Kadić Ottokár és a Nemzeti Múzeum régész-kutatója, Márton Lajos vezetett közös ásatást a Barlangkutató Bizottság ösztönzésére. A precízen dokumentált kutatás során tűzhelymaradványokat és emberi csontok sokaságát tárták fel. A későbbi feltárások adatai sajnos elvesztek, ám a kutatók felvetették (később ezt a hipotézist az embertani anyagot feldolgozó Hillebrand Jenő is megerősítette), hogy mivel néhány embercsonton szerszám okozta sérülést találtak, kannibalizmus nyomára bukkanhattak.
A cikket a fotók alatt folytatjuk!
Jelentős ásatást vezetett 1929-ben Tompa Ferenc nemzetközileg is elismert ősrégész szakember is. Ennek során Tompa egyik segédje, a később szintén jó nevű régész Csalog József egy sziklahasadékban megtalálta a barlang mindmáig egyetlen, huszonnyolc darabos, karikákból és huzalokból álló aranykincsét. Gallus Sándor 1937-ben ásott a barlangban, azonban a dokumentációja elveszett. Hozzá fűződik azonban a „barlangi település” toposza, hiszen a Denevér-ágban sűrűn egymás mellett, általa cölöplyukakként definiált nyomokat talált, amelyek szerinte egy, vagy több neolitikus házhoz tartozhattak.
A második világháború utáni évtizedekben több jó nevű kutató is dolgozott a barlangban, miközben a látogatói útvonalakat szinte mindenféle kontroll nélkül építették ki. Feltárást a barlang előtt Korek József 1969-ben tudott végezni, miután két évvel korábban Vértes László arról írt, hogy a tereprendezési munkálatok során „egy hatalmas neolit telep leletanyagát pusztították el és dobták ki”. Ezt a neolit telepet kutatta 1994-ben Rezi Kató Gábor is.
„Sajnos a neolit telepnek a kiterjedését ma már nem lehet meghatározni, hiszen a házmaradványok java elpusztult” – tette hozzá a régész. „Azt azonban valószínűsíthetjük, hogy az élet többnyire a barlang előtt folyhatott, a járatokba csak szükség esetén, illetve különböző szertartások, temetések miatt mentek le. Talán éppen a barlangi rítusok kiszolgálójaként jött létre a település is. Az egyik barlangi teremben egy nagyobb tűzrakó helyet azonosítottunk, feltehetően valamilyen rítus része lehetett az ott folytatott tevékenység. Az elmúlt időben új, furcsa temetkezéseket is találtunk: kis kőmedencékbe helyezték az elhunyt gyermekek, újszülöttek holttestét, a csontok pedig a cseppkőképződés miatt a megszilárdult kioldott anyag alá kerültek, így volt olyan csontváz, ami mellett szinte naponta elhaladtak a barlangászok is, mégsem vették észre.”
Rezi Kató Gábor szerint a Baradlában régészeti célú kutatás még mindig több kérdést vet fel, mint amennyi választ hoz. Úgy véli, a többi között szükség lenne a barlang felmérésére bekarcolások, sziklarajzok szempontjából is, hiszen feltehetően vannak ilyenek, csak mivel nem keresték, rejtve maradtak a kutatók előtt.
A Baradla-projektben részt vesznek: a Magyar Nemzeti Múzeum, az Aggteleki Nemzeti Park, az ELTE Régészeti Tanszék, az ELTE Embertani Tanszék, a Forster Gyula Örökségvédelmi Központ munkatársai.
A nemzetközi programból: Kendra Sirak amerikai, az Emory University doktorandusza, Beatriz Gamarra spanyol, a University College Dublinon posztdoktor, Marie Curie ösztöndíjasa. A csoport vezetője : Ron Pinhasi izraeli kutató.