A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Tálodi kolostor: megmentés és kutatás, Gödöllő: így újul meg a kastély, BTM: ArcheoBudaPest (2025.10.15)
Szó szerint az össze-, azaz a kidőlés határára jutott a tálodi pálos, majd ferences kolostor templomának romja. Elkezdődött a megmentése és a kutatása – a Balaton-felvidéken, Pula határában járunk a műsor első perceiben, a kalauzunk Pető Zsuzsa régész, a kutatás vezetője.
Ezután a Gödöllői Királyi Kastély fejlesztéséről beszélgetünk Ujváry Tamással, az intézmény igazgatójával. A műemlékegyüttes felerészt OTP-s, felerészt állami finanszírozással újul meg 40 milliárd forintból.
Végül az ArcheoBudaPestről, a Budapesti Történeti Múzeum új online kezdeményezéséről hallhatnak, amely a főváros területén folytatott régészeti feltárások szakmai jelentéseit teszi elérhetővé. Interjú Vámos Péterrel, a Budapesti Történeti Múzeum Ásatási Projektirodája főosztályvezetőjével, az ArcheoBudaPest szerkesztőbizottsági tagjával, az Aquincumi Füzetek egyik szerkesztőjével és Éder Katalinnal, a BTM Adattárának vezetőjével, az ArcheoBudaPest felelős szerkesztőjével.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: