A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Magyar Nemzeti Múzeum: az első kiállítás, határokon átnyúló újkőkori nyomozások (2022.01.19)
Néhány hete volt a 175. évfordulója a Magyar Nemzeti Múzeum első állandó történeti kiállítása megnyitásának. 1846 telén még fel volt állványozva az épület, ám már fogadtak látogatókat – bár a kiállítás korántsem olyan volt, mint a mostaniak. Erről hallhatnak a műsor első felében Debreczeni-Droppán Béla történész-főmuzeológustól, az intézmény munkatársától.
Ezután a neolitikum, vagyis az újkőkor kutatásának legújabb eredményeiről beszélgetünk. Ez az a korszak, amikor többszörösére nőtt Európa népessége, s az ekkori újítások a mai napig életünk alapjait jelentik. Bár már személyre szabottan is megismerhetjük egy-egy ekkor élt ember történetét, a tudás átadásának a lehetőségei Magyarországon sokat romlottak – az is kiderül, miért. Beszélgetés Anders Alexandra régésszel, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének tudományos főmunkatársával.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: