A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Lovasíjászok a Vármúzeumban, új látnivalók a füleki várban, Monostorapáti: újratemették az alapítókat (2021.08.25)
Egy kiállítás, amely a lovasíjászat történetét mutatja be Budapestre koncentrálva a szkítáktól egészen a török korig. A tárlat már csak néhány napig látogatható a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában – itt kalauzolnak a műsor első felében B. Szabó János és Sudár Balázs történészek, a Lovasíjászok Budapest múltjából című kiállítás kurátorai.
Ezután Fülekre indulunk, ahol a járvány alatt is új látnivalókkal gazdagodott a vár. Megtudjuk azt is, visszatértek e már a látogatók a felvidéki városba. Riport Illés Gáborral, a vármúzeum munkatársával.
Végül Monostorapátiban járunk, ahol újratemették a még nem teljesen feltárt almádi monostor alapítóinak a földi maradványait. A Balaton-felvidéki település ékes bizonyítékát adja, hogy milyen eredményt hozhat az eltökéltség és a civil erő. Beszélgetés Illés Sándorral, a település plébánosával és Hangodi László történésszel.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: