A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Kutatják az Iseumot, kőkori vadászok Debrecenben, körmendi várkert: megújulás lépésenként (2021.10.27)
Idén tíz éves a szombathelyi Iseum, vagyis a római kori Ízisz-szentély bemutatóhelye. Ám a szentély nem magányosan állt hajdan Savaria határában, s most egy több éves kutatás indul, hogy még inkább megismerjék a környezetét. Itt járunk a műsor első felében, a kalauzunk Bíró Szilvia régész, a tudományos munka vezetője, az Iseum Savariense munkatársa.
Ezután Debrecenbe indulunk, ahol még év végéig lehet megnézni azt a tárlatot, amely a középső kőkor világát mutatja be. Láthatjuk a korszakból Magyarország területén egyedüliként ismert temetkezés anyagát is. Riport Priskin Anna régész-muzeológussal, a Déri Múzeum munkatársával, a tárlat egyik kurátorával
Végül Körmenden járunk. A várkertben elkezdték bontani a 20. század második felében emelt épületeket, aminek köszönhetően visszaállhat a kastélypark látványának egysége. Beszélgetés Móricz Péter történész-muzeológussal, a Batthyány-Strattmann László Múzeum vezetőjével.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: