A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Ilyen a régészet laborja, Baláca: színház, programok, tervek, csehországi bronztárgy Hajdúböszörményben (2023.08.23)
Egy ideje már valóságos forradalom zajlik a régészeti leletek vizsgálata terén. A kutatók nem csupán korábban elképzelhetetlen mértékű nagyítással láthatják a tárgyakat, de a belsejükbe is belátnak, az összetételüket is roncsolásmentesen tudják vizsgálni. Erről hallhatnak a műsor első perceiben Kreiter Attila régésztől, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete Feldolgozási Főosztályának vezetőjétől.
Ezután a balácai római kori kiállítóhelyről és romkertről lesz szó, ahol a napokban színházi előadást rendeznek. Megtudjuk azt is, hogy miként lehet fejleszteni, bővíteni Balácát. Beszélgetés Kovács Loránd Olivérrel, a Nemzeti Régészeti Intézet tudományos igazgatójával, a balácai kiállítóhely régész szakértőjével és Török Katalinnal, a Magyar Nemzeti Múzeum Hálózati Igazgatóságának főosztályvezetőjével.
Végül Hajdúböszörményben járunk, ahol még egy bő hónapig lehet megnézni egy Csehországból származó, de Kárpát-medencei kötődésű bronzkori tárgyat. Riport Bálint Mariannával, a Hajdúsági Múzeum régészével.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: