A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Gyűjtik Dörgicse múltját, gyomortörténelem Aquincumban, Vaja: sikeres együttműködés (2022.08.03)
A múltban a tárgyak egy része úgy került a múzeumokba, hogy a közgyűjtemények lelkes dolgozói végigtalpalták a településeket. Nincs ez másként napjainkban sem, sőt új módszerek is születnek. Dörgicsén járunk a műsor első perceiben Törő Balázzsal, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum néprajzos muzeológusával.
Ezután egy kiállításról lesz szó, amelyet a napokban nyitottak meg az Aquincumi Múzeumban. A gyomortörténeti tárlat szórakoztatóan vezet át az őskortól a népvándorlás koráig a táplálkozás történetén. Riport Vukics Adrienn régésszel, a kiállítás főkurátorával, Kisjuhász Viktória régésszel, a kiállítás kurátorával és Olgyay János régésszel.
Végül Vajára indulunk, ahol kiderül, miképp tud gyümölcsöző lenni egy várkastély, illetve a benne lévő gyűjtemény és egy település több évtizedes együttműködése. Beszélgetés Molnár Sándor intézményvezetővel és Tisza Sándor Rajmund polgármesterrel.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: