A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Dunapataj: középkort rejtenek a templom falai, Szigetvár: egyre több korszakát mutatja majd a vár (2019.06.05)
A történelem kereke, legalábbis bizonyos értelemben visszafordítható. Jelenleg is folyik egy felújítás a Dunapataji református templomban, mi viszont nem erről, hanem az épület történetéről, a falak alatt esetleg megbújó további gótikus részletekről, a még láthatatlan középkorról beszélgetünk majd. Megtudjuk azt is, hogy egy múzeum munkája milyen segítséget jelenthet a jövőben Bács-Kiskun megye egyéb településein a leendő pályázatoknál. Riport Schill Tamás muzeológussal, a dunapataji néprajzi és helytörténeti gyűjtemény vezetőjével, valamint a mostani felújításban szerepet nem vállaló Pánya István földrajzkutatóval, a kecskeméti Katona József Múzeum munkatársával és Buzás Gergely régész-művészettörténésszel.
Ezután a szigetvári várban járunk majd. Bár az elmúlt néhány években több részét felújították, új múzeumi épületet is emeltek, a közeljövőben folytatódhat a megújulása. Interjú a helyszínen Varga Zoltánnal, a város alpolgármesterével, a Várbaráti Kör elnökével és Lebedy Jánossal, a szigetvári vár várnagyával.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: