A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
BTM: újabb épület Kissing faluból, Szolnok: tovább kutatják a török palotát, Orosháza: megújul a kiállítás (2022.05.18)
Egy középkori falu Buda mai északi határán, amely templomának furcsa módon megőrzött egyik fala híján teljesen eltűnt a föld felszínéről. Most azonban újabb épületet, pontosabban annak a pincéjét tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei. Az egykori Kissing falu területén járunk a műsor első perceiben, a kalauzunk Terei György ásatásvezető régész, a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Főosztályának vezetője.
Ezután Szolnokra indulunk, ahol már elkezdődött a láthatatlan várban a korábbi feltárás folytatása. A török kori palotaépület kutatása már eddig is okozott meglepetéseket és most is érdekes leletekre számítanak. Riport Kertész Róbert régésszel, a Damjanich János Múzeum munkatársával, a kutatás vezetőjével.
Végül Orosházán járunk, ahol éppen bezárt a múzeum. Persze csak ideiglenesen, alig több mint egy évre, ugyanis a Nemzeti Kulturális Alap segítségével megújul az állandó kiállítása. Beszélgetés Józó Tamásnéval, az intézmény igazgatójával és Líborné Putnoki Edit könyvtárossal, a pályázat szakmai megvalósítójával.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: