A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Vésztő-Mágor: évezredek rétegei, templom a templom alatt a pesti belvárosban, közeleg a KÖN (2014.07.09)
Az Alföld keleti részének egyik legérdekesebb történelmi kiállítóhelye. Vésztő-Mágoron Komáromi Gáborral, Vésztő volt polgármesterével beszélgettem, akinek oroszlánrésze volt a bemutatóhely megszületésében, majd Gyucha Attila és Bill Parkinson régészekkel, a Körös Regionális Régészeti Program vezetőivel folytattuk a riportot.
Ezután a pesti belvárosi templomba indulunk – pontosabban alá. Elkezdték ugyanis kibontani azokat a járatokat, amelyek az épület alatt található több mint 800 éves korábbi templom szentélyéhez vezetnek. Beszélgetés Kovács Eszter ásatásvezető régésszel és Mezős Tamás építésszel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzorával.
Végül a Kulturális Örökség Napjairól hallhatnak. A látogatóknak még nem, de az épületüket megmutatóknak már készülniük kell a szeptemberi eseményre. Interjú Kis Yvette-tel, a Lechner Lajos Tudásközpont osztályvezetőjével, a Kulturális Örökség Napjai koordinátorával.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: