Közkincs-kereső-archívum
Természettudományi kincsek Zircen, füzérradványi kastély: megújulás lépésenként (2014.08.27)
Miből lesz a cserebogár? - mondjuk egy természettudományi kiállításban. Hát persze a gyűjteményi anyagból. A műsor első felében a zirci természettudományi múzeum raktáraiban járunk majd, és nem csak bogarakkal, preparált állatokkal és növényekkel találkozunk majd, de kiderül az is, hogy bizony kőzetek formájában is milliárdos értéket őriznek.Riport dr. Kutasi Csabával, a Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeuma igazgatójával, Barta Zoltán ornitológus muzeológussal, Sinigla Mónika botanikus muzeológussal és Katona Lajos geológus főmuzeológussal.
Egy kastély, amely volt már családi rezidencia éppúgy, mint luxusszálló. Hogy mit hoz a jövő, még nem tudni, a park újjáépítése azonban már gőzerővel folyik. Beszélgetés a Forster központ kezelésében álló füzérradványi kastély létesítményfelelősével, Paszternák Istvánnal.

Tisztelt látogató, hallgató!
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő
szerkesztő
Békéscsabán a dinoszauruszaink, BTM: ékszerekkel indul a MindenKor, akvarellek Debrecenben (2026.04.15)
Kiállítóhely a pesti városfalnál, megmutatják Szarvas török korát, szabadegyetemet indít a BTM (2026.04.01)
Kastélyokról Gyulán, BTM: helytartói palota a Hajógyári szigeten, avar temetők Szegeden (2026.03.25)
Irány a galaxis a Vármúzeumban, Eger: a leomlott várfalnál kutatnak, Matrónap Aquincumban (2026.03.04)
Kutatás a szigligeti templomromnál, így működik Miskolc múzeuma, BTM: Mátyás-nap a Vármúzeumban (2026.02.18)
Gödöllői kastély: a kápolnával kezdenek, fegyverleletek a mohácsi csatából, BTM: a pecsétmásolatok világa (2026.02.11)
Folytatásra vár az almádi monostor kutatása, BTM: látogatók, kiállítások, szarmaták Battonya határában (2026.02.04)
BTM: ilyen a téli régészet, Szigetvár: hősök, évfordulók, Békéscsaba: egy castellum nyomában (2026.01.21)