A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Székesfehérvár városfala, BTM: római villát találtak, fürdőkről és palotáról Sághi Attilával, megőriznék Csepelt (2019.09.18)
Kőfal gerendaágyon, csaknem ezer évvel ezelőttről. Immár biztos, hogy az államalapítást követő évtizedekben emelték Székesfehérvár városfalát. Itt járunk a műsor első perceiben. Riport a középkori városfal kutatásáról Szőllősy Csillával, a Szent István Király Múzeum ásatásvezető régészével és Szücsi Frigyes régésszel, a feltárás konzulensével.
Ezután a Rupp-hegy lábához, Budaörse indulunk, ahol egy római kori villa maradványait találták meg a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei. Interjú Fodor Fannival, a Budapesti Történeti Múzeum régészével.
Történelmi fürdők a mai igényekhez. A budapesti törökfürdőkről és a Hadrianus-palota lehetséges helyreállításáról is beszélgetünk Sághi Attilával, sok műemlékfelújítás gyakorlati közreműködőjével.
Végül Csepelen járunk, ahol megőriznék és népszerűbbé tennék az egykori gyár épületeit. A várásrész épített emlékeiről konferenciát rendeztek, ennek szünetében beszélgettem Gyulai Istvánnal, Csepel főépítészével és Nagy Gergellyel, ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnökével, a többi közt a nyilatkozatról amelyet ekkor fogadtak el.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: