A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Szank: kunok, tatárok, átalakulhat a pályázati rendszer, BTM: Középpontban a középkor (2019.11.13)
Egy néhány hónapja megnyílt emlékhely, amely a kunok világával ismerteti meg a látogatót. Egyúttal felvillantja a tatárjárás egyik véres epizódját is. Szankon járunk a műsor első felében, a kalauzunk Varga Ferencné, a település polgármestere és Rosta Szabolcs régész, a Bács-Kiskun-megyei múzeumok igazgatója.
Ezután Nagy Gergellyel, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnökével beszélgetünk. Kétlépcsőssé alakulhat át az Európai Unió pályázati rendszere, meg kell védeni a történelmi városokat a turistáktól – ezek a témák is szóba kerülnek majd.
Végül a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának november 14-én megnyíló, Középpontban a középkor című kiállításáról hallhatnak. A tárlat egyik különlegessége, hogy virtuális utazást kínál a budavári pincék világába. Beszélgetés Papp Adrienn régésszel, a tárlat kurátorával.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: