A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Múzeumkert: felújítás, értékmentés, Debrecen: látható lesz Danuta pártája, BTM: utazás a gyerekkorba (2016.10.19)
Hamarosan kezdetét veszi a Múzeumkert felújítása. A kutatás és a fák állapotának felmérése már folyik – utóbbinak tanúi is lehetnek az érdeklődők. Erről a történeti kertről hallhatnak a műsor első perceiben – beszélgetés Alföldy Gábor tájépítésszel.
Ezután Debrecenbe, a Déri Múzeumba indulunk. Néhány héttel ezelőtt egy nagyon szép, csaknem ezernégyszáz éves avar pártát találtak egy sírban az intézmény régészei. Riport erről és a múzeum kiállításairól Dani Jánossal, az intézmény régészeti igazgatóhelyettesével.
Végül a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, a Gyerek kor/kép című kiállításon járunk. A rendezők azt remélik, hogy a tárlat segít a látogatóknak is visszaidézni saját gyermekkorukat. Interjú helyszínen Molnárné Aczél Eszterrel, a Budapesti Történeti Múzeum közönségkapcsolati munkatársával, a tárlat egyik kurátorával.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: