A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Műemlékvédelem: innen már csak felfelé?, Kapuvár: balsorsú vár és múzeum (2017.03.08)
A budai várkerület oda nem illő épülete, vagy éppen a 20. század második felének egy építészeti remeke: a volt Villamos Teherelosztót tavaly le akarták bontani, most megmenekülni látszik – itt járunk a műsor első felében. A beszélgetésből kiderül az is, hogy az NKA Örökségvédelem Kollégiumának tagja, Nagy Gergely építész mit gondol a műemlékvédelem jelenlegi helyzetéről.
Ezután Kapuvárra indulunk és megtesszük azt, amit a Sopron felé utazók közül csak kevesen: megállunk a város múzeumánál. Az intézménnyel, sőt az egykori várral is cudarul bánt a történelem – utóbbit például még sosem kutatták meg teljes egészében. Csiszár Attila, a Soproni Múzeum néprajzos muzeológusa kalauzol a város és a múzeum múltjában.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: